A rovás mint identitás-jelző? Vajon mi az ellentéte a rovásnak? A cikk végére kiderül…
Kazárosított rovás után zsidó rovásírás
A Magyarok Világszövetsége és néhány szellemi szegénylegény által mesterségesen keltett “kazár-hiszti” természetesen nem azért született, mert a székely-magyar rovás zsidó eredetét bárki is felvetné, csak mindig akadnak olyanok, akik számára a gondolkodás és munka helyett kényelmesebb az antiszemita-virágnyelven történő anyázás. Ezzel párhuzamosan persze az MVSZ által forgalmazott Magyarságtudományi Füzetekben bőségesen megtalálhatjuk a kazár-magyar rokonság elméletéről szóló műveket, de hát a biznisz az biznisz… $
Az írástörténeti kutatások szerint a steppei írások egyik ágaként a rovás egyik fajtáját a kazárok (valamint volgai bolgárok, onogurok, alánok és egyéb népek) is használták. Nem meglepő tehát, hogy a steppei rovásnak is kapcsolatai vannak a rovás íráscsalád többi tagjával. Az a tény, hogy a kazárok elöljáróinak egy része a kaganátus bukása előtti évszázadban felvette a zsidó vallást egyik ágát, szerencsétlenséget hozott a steppei rovásnak, mert így már az “eccerű mélymagyaroknak” ez a rovás nem annyira kóser 😉
A pszeudo-nemzeti oldalon keletkezett kazározási őrület balliberális megfelelője a “náci-rovástól” való megélhetési rettegés, mint azt Krebsz János “Zsidó rovásírás” c. képzelet szülte szösszenetecskéjében klinikai tisztaságban nyomon követhetjük. No, ezek szerint, a biznisz azon az oldalon is csak biznisz… $
Krebsz János: Zsidó rovásírás
Itt a Magyar Szóban is hetek témája: a rasszizmus meg a gyűlölet. Hogy a magyar – románt zárt kapuk mögött kell lejátszani, és az úri közönség nem fütyölhet a másik nemzet himnusza alatt, és nem készíthet nagyméretű feliratokat, amelyek hergelnék a futballhuligánnak látszó nemzeti érzelmű széplelkeket mindkét oldalon. Valamint Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban cigányozott egy jóízűt, mértékadó olvasatok szerint a közösségi szabályokat nem abszolváló nemzetiségek kiirtására tett félreérthetetlen javaslatot. Ez utóbbit maga a szerző cáfolta, miszerint nem úgy gondolta, s ki tudhatná nála jobban. Mi, olvasók, csak úgy érezzük, hogy túlment a határon.
Hogyan éljük meg huszonegyedik századi magyar hazafiságunkat? Ez itt a kérdés. Erdélyben is.
Volt a történéseknek egy humoros mozzanata. Egy flash-mob (spontánnak tűnő azonnali – azonban mégis komoly szervezést igénylő – tüntetés) keretében 30-35 egyetemista vonult a fentírt újság szerkesztőségének épülete elé azon a napon, amikor a cikk megjelent. A tüntetőket megszólította ott egy ?goj motoros” (kell magyarázni, vagy ismeri mindenki a társaságot, és érti a szókapcsolat kóser magyarságát?), akiről kiderült, hogy csak abban az épületben dolgozik, semmi köze a szerkesztőséghez. Mondhatjuk, társadalmi munkában próbálta felvilágosítani a tüntetőket a cigányellenesség (vagy az antiszemitizmus) áldásos hatásairól az emberi közösségek mentális egészségének megőrzésében. S amikor érzékelte, hogy hallgatósága nem fogékony az érveire, akkor azt a kijelentést tette, hogy zsidóul sajnos nem tudja elmondani. Mire a tüntetők valamelyike javasolta, hogy próbálja meg rovásírással.
Az, ahogy folyik ez a zsidózás meg cigányozás a magyar közéletben, több mint szégyenletes. Megírták már többen (Hitler kapcsán elsősorban): válságok idején, amikor a tömegek rosszul érzik magukat, a bűnbakképzés történelmileg bevált eszköz. Egyik oldalról (emlékeztetünk) kiirtásba is torkollhat az effajta megoldás-keresés elfajulása, másik oldalról (feltételezzük) a gazdasággal, hiánnyal, szegénységgel, aktuális helyzettel megbirkózni nem tudó politikai elit bóvli rágógumikat gyárt, amelyeken a közvélemény elkérődzik. Van rá igény.
De látjuk azt is, hogy a gyűlöletre és szembenállásra épített politikai ketrecharc látványosan igazolja művelőit. Az a közönség, amelyhez ezek a beszédek szólnak, nagyon szabadnak érzi magát ebben a légkörben, és olyan magyarság-képet lát az effajta beszéd mögé, amelyben a rovásírás és a zsidó szóval jelölt kulturális/vallási hagyomány egymásnak ellenségei. Az egyik a magyar, s meg is mondhatja a másiknak, hogy az nem felel meg a kritériumoknak. Mintha nem lehetne magyar az, aki nem hisz a szentkorona-tanban, vagy a focihuligánok goj indulatait nem kezeli megbocsátó nagyvonalúsággal.
Ezeknek a dilemmáknak, ellentéteknek a meg- és feloldására jó lenne egy Nemzetstratégiai Intézet. Akár milliárdokat is beleölhetnénk a közös adóforintjainkból, hogy végre egységes legyen a magyarság. Ezt csinálhatja meg Szász Jenő.
Valamiért mégsem bízom ebben igazán.
Krebsz János
(Új Magyar Szó Online – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
