Rohonczi kódex – nem rovás

alt

Immár kézzelfogható eredmények vannak a rejtélyes írású rohonc(z)i kódex megfejtésében. Nem rovásírás, viszont írástörténeti kuriózum.

 

A rejtélyes kódex

Régi, elhanyagolt rejtélyről libben fel a fátyol a rohonci kódex megfejtésével. A titokzatos jeleket számos tudós, kutató és persze kontár is próbálta értelmezni, de mindenkinek beletört a bicskája. Király Levente református teológus, programozó matematikus már a célegyenesben van.

alt

A titokzatos kódex

A rohonci kódexről még ma is aggasztóan keveset lehet tudni – meséli Király Levente. A 12×10 centiméteres könyvecske 1838-ban került a nyilvánosság elé, amikor a Batthyány család rohonci birtokán lévő könyvtárát a Magyar Tudományos Akadémiának adományozta. Az addig ismeretlen könyv titka sokak fantáziáját megmozgatta, többek között Munkácsy Mihály is szerette volna megfejteni, de ez nem sikerült sem neki, sem másnak.

Az is rejtély, hogy ki és miért vetette papírra titkosírással a szöveget. A tudományos közvélemény még ma is rovásírás-hamisítványnak tartja a kódexet, arra alapozva, hogy az ezernyolcszázas években kereskedők gyakran hamisítottak hasonlókat, hogy jó pénzért eladják azokat. Az biztos, hogy a rohonci kódex papírlapjai a 16. század elején készültek, és a vizsgálatok szerint a szöveget is akkoriban írták rá.

A kódex ámokfutói

Király Levente hat éve dolgozik a megfejtésen, és mint mondja, az elmúlt évtizedben számos bosszantó ?megoldás” látott napvilágot. Az egyik ilyen egy magyar kutatóé volt, aki szerint egyszerűen fejjel lefelé kell fordítani a kódexet, így minden jel egy betűhöz hasonlít, és innen már csak pár apró változatásra van szükség, hogy értelmes szöveget kapjunk. A másik elképesztő megfejtés egy román régésznő nevéhez fűződik, aki állítása szerint lefordította a korabeli román nyelven íródott szöveget. A régésznő azt állítja, hogy a kódex a 12. századi románok történetét írja le.

A református teológus teljesen más véleményen van. Indoklása szerint már a publikáció első néhány sorából kiderül, hogy a régész a kódex alapvető jellegzetességeivel sem volt tisztában, például azzal, hogy a szöveg milyen irányban halad. Hozzáteszi azt is, hogy minden rejtélynek megvannak a maga ámokfutói, csak éppen a megoldásaiknak semmi köze nincs a valósághoz. A nyelvnek és az írásnak koherens szerkezete van, amitől értelmet kap – magyarázza. A korábbi megfejtési kísérletek nélkülözték ezt a koherens rendszert, és a megfejtés hasraütésszerű volt.

Akik jutottak valamire

A kódex megfejtésében Gyürk Ottó tette meg a döntő lépést a hetvenes években, tanulmányát az Élet és Tudományban publikálta, de egyéb jegyzeteit, amelyek segítenék a kutatást, nem közölte. Az idei ünnepi könyvhéten Láng Benedek könyve jelent meg arról, hogyan nem fejtette meg a kódexet. Király Levente szerint a fiatal középkorkutató nagyon sokat tud a kis könyvecskéről, és szinte mindent leírt róla, amit ma tudni lehet. – Láng Benedek tragédiája, hogy nem találta meg az első fogódzót a jelek rendszerében, ami a megfejtéshez vitt volna. A másik kutató Tokai Gábor művészettörténész, aki az elmúlt hónapokban tömegével határozta meg a jelelek jelentését, és ebben nagy szerepe volt, hogy szabadjára engedte a fantáziáját és igen vad asszociációkat mert kipróbálni – meséli Király Levente.

A megfejtés sok tudományág összmunkáját igényli, és valószínűleg azért nem találta ki egyvalaki, mert több tudományág képviselőinek találkozása szükséges a megoldáshoz. Gyürk Ottó például katonai kódfejtő volt, akinek nem voltak vallási ismeretei, amelyek segítették volna a képek azonosításában. Király Levente a kódexfejtők összmunkájáról beszél, amelyben mindannyian inspirációt adnak egymásnak. Tokai Gáborral közösen éppen azon fáradoznak, hogy szótárat készítsenek a kódexhez.

alt

A kódex nyelve

Nem lehet tudni, hogy milyen nyelven íródott a rohonci kódex, mert a jelek nem hangokat jelölnek, hanem magát a szavak jelentését. Király Levente a képíráshoz hasonlítja ezt, de nem arról van szó. Egy-egy szót egy jelcsoport képvisel, aminek semmi köze nincs ahhoz, hogy magyarul vagy angolul hogyan hangzik.

Ebből a szempontból akár a kínaihoz is lehet hasonlítani, ott ugyanis a különböző dialektusokban beszélők nem értik egymást, de ugyanazt olvassák. A teológus szerint elképzelhető, hogy a kódex egy univerzális nyelvi kísérlet volt a 16. században, ahol egy olyan szöveget próbáltak előállítani, amely minden nyelven olvasható. A nyelv azonosításának kérdése azonban messze túlmutat a kódon.

Krikszkraksz

Király Levente sosem fogta a kezében a rohonci kódexet. A fakszimiléjét feltették az internetre, valamint mikrofilmen is tanulmányozható. A teológus?programozó matematikus eredetileg statisztikai algoritmusokat próbált futtatni a kódon, ehhez be kell gépelni a kódex szövegét. Jelenleg a folyamat kétharmadánál tart. A feladat nemcsak azért nehéz, mert több mint 400 oldalról van szó; létre kellett hozni a számítógépen a kódex jeleit, hiszen semmilyen ismert betűnek nem felelnek meg. Egy ábécé általában 40-60 jelből áll, a rohonci kódexben pedig mintegy 800 különböző jel található. Közülük néhány csupán egyszer-kétszer fordul elő szövegben. A laikusoknak krikszkraksznak tűnő kódexet jobbról balra kell olvasni. Király Levente kérésemre felolvas egy részletet a szövegből. Bizonyos szövegeket már folyamatosan olvas, egyes szövegrészek azonban még ?ellenállnak”.

Bibliai szövegek

A rohonci kódex szövege és rajzai bibliai tartalmúak. Tokai Gábor megfejtései révén kiderült, hogy sok katolikus hagyományból átvett anyagot tartalmaz; nem csak Jézus, hanem Szűz Mária születésének története is olvasható benne.

A miatyánkot is azonosítottuk már – mondja a kódfejtő, majd felsorolja a rohonci kódex tartalmát az őstörténettől, a vízözönön és a passión át a feltámadás történetig. A kutatót természetesen a még ismeretlen részek vonzzák leginkább, főleg a szöveg vége, ahol a kódex ismeretlen írója arról számolhat be, hogy mikor és miért írta a könyvet. Hogy kiderül-e valaha? Nem tudni, hiszen néhány igen ritka kódjel megfejtése talán sohasem lesz lehetséges.

Szöveg és kép: Fekete Zsuzsa

(parokia.hu – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share