Ráduly János, a ma élő valódi rováskutatók között az egyik legnagyobb tudással rendelkezik. A Rovásatlaszt elemzi.
Rovás és a tudomány
A “hivatalos tudomány” utoljára akkor foglalkozott rovás írásrendszerrel, a rovásműveltséggel, amikor azt megpróbálta eltemetni: 1903-ban nyilatkoztatta ki a Magyar Tudományos Akadémia, hogy nem él a rovás a nép körében. (A rovásírás él-e a magyar nép között. A M. Tud. Akadémia I. osztályától véleményadásra kiküldött bizottság elé terjesztett jelentés, húsz ábrával. Budapest, 1903.)
Bár a magyar rovásműveltség kérdése azóta is tabu az akadémikus körökben és a mindenkori magyar oktatás- és tudománypolitikában, az elmúlt 110 évben a nép egyszerű fiaitól kezdve, a művészeken és a cserkészmozgalmon át az amatőr és képzett kutatók sora végezte el helyettük a munka nagy részét. De még maradt mit tenni bőven.
A magasan képzett kutatók kimagasló eredményei ma már inspirálják, sőt kényszerítik a “hivatalos” tudományt a lépés felvételére.
(Rovás Info)
Sorok a Rovásatlasz kötetről
Amikor megpillantottam Hosszú Gábor Rovásatlasz című impozáns könyvét, felujjongtam. A következő megsejtésem támadt: a szerző elgondolásai bizonyára újszerűek, eredetiek, esetleg vitára serkentőek. Pozitív értékű megsejtésem beigazolódott: a számítógépes kutatások valóban – ha nem is minden vonatkozásban – elősegítik/segíthetik a rovásírás fejlődésének jobb megismerését, az ábrák, táblázatok sokasága, valamint az írásfejlődési modellezések másfajta összefüggésrendszerek felé is utat nyitnak.
A 12. oldalon ez olvasható: ?A rovásba tartozó írásemlékeket öt fő rovás írásbeliségbe csoportosítottam, ezek a következők: protorovás, korai steppei rovás, Kárpát-medencei rovás, steppei rovás, székely-magyar rovás.? Az ugyanitt található 1.2 – 1. táblázatban egy hatodik is szerepel: a türk írás. A szerző közli Vékony Gábor, Róna-Tas András és Kyzlasov elnevezési rendszerét is: jó eligazító mind a kutatók, mind az átlagolvasók számára.
De miért kapta a könyv ezt a parádés címet?
A választ a 109-120. oldalakon találjuk meg. Itt helyezte el a szerző – 8. fejezetként – a Rovásatlasz – az egyes rovásgrafémák leszármazása című összeállítását. Elképzeléséről ezt írta: ?A következő írástörténeti térképek az összes rovásbetű, ill. rovásszám leszármazását bemutatják (?) A betűalakok leszármazásának hierarchikus rendjében az egymásból származó grafémák sorozatát grafémaláncnak nevezem (?) Ez az alapja a rovásbetűk leszármazásához alkalmazott, a hangértékbeli hasonlóságokat, továbbá a földrajzi és a történelmi tényeket is figyelembe vevő saját fejlesztésű módszernek.?
Világosan megfogalmazott szándéknyilatkozat. De hogyan is működnek ezek a térképlapok? Itt az L graféma (írásjegy, betű, ligatúra) változatairól szóló részt mutatjuk be. Előbb a föníciai LÁMD, a korai és birodalmi arám LAMED betűformái láthatók (jobbára függőleges szár, alul jobbra futó kis vonallal), ezt a könyves pehlevi, a protorovás (10. sz.), a Kárpát-medencei (6-7. sz.) és a steppei (8. sz.) betűformák követik (főszárhoz alul balra futó kis vonallal).
Sajátos megépítésű a glagolita ábécé jele, ez már közismertebb forma. Nem folytatjuk tovább a betűk ?körül-magyarázását?, csak felsorakoztatjuk az írásfajtákat: nabateus, protorovás (8. sz.), károsti, korai steppei (10. sz.), protoírás, Kárpát-medencei, Aethicus, korai steppei írás (8-9. sz.), türk (kétszer is, más-más grafémával), korai steppei és steppei rovás (9. sz.). És szerepel – nyilván – a székely-magyar rovásírás (14. sz.) a már megszokott négy betűalakkal: háztető, belső vonalakkal. Megemlítem még – kiegészítésképpen ?, hogy van egy sajátos megépítésű észak-kaukázusi graféma is (dőlt hullámos főszárnak alul három ?lába?), amely szintén L hangértékű és 9-10. századi. Lásd Ráduly János: Magyar nyelvű mondat Észak-Kaukázusban. Színes Világ (Népújság-melléklet). IX. évf. 32. sz., 2013. augusztus 17. Ezt a jelet nem látom az L grafémák között.
Nos, az eddig elmondottakkal talán érzékeltetni tudtam: Hosszú Gábor szinte emberfeletti munkát végzett, míg ezeket a grafémaalakokat együvé hordta, számítógépbe táplálta, közkinccsé tette. A betűtörténészek értékes forrásmunkája lesz (és marad) a kiadvány. Persze, azoknak is, akik kimondottan betű-összehasonlítgatásokra rendezkedtek be.
Most bemutatjuk a fontosabb írástípusokat abban a sorrendben, ahogy a szerző is taglalta őket. Elsőként a protorovásról írt: ?Léteznek olyan betűk, amelyek a székely-magyar, a Kárpát-medencei és a steppei rovásban egyaránt felbukkannak (?) kellett lennie egy közös ősüknek, amit protoírásnak neveztem el.? Ide három emlék tartozik (8-10. sz.), mindháromnál táblázatba foglalta a következő adatokat: milyen protorovás- vagy normalizált protorovásbetűkkel van leírva, milyen nyelvű a fonetikus átírás és hogyan hangzanak magyar fordításban. Itt az első és a harmadik török fonetikus írású, a második pedig iranista. Ugyanezt a feldolgozási módszert alkalmazza a többi emléknél is.
A szerző a Korai steppei rovás fejezetet így indítja: ?A rovásírások és a türk írás emlékein alapulva felismertem, hogy volt egy közös ősük, a korai steppei rovás (?) A korai steppei rovás használatának vége a 10. századra tehető.? Három emlékről ejt szót, a franciaországi bronzsisakról, a minuszinszki orsókorongról, a homoknégyhalomi tegez csontborításáról. Mind a három török fonetikus átírású (török nyelvű).
A Kárpát-medencei rovásról a szerző feltételezi, hogy a protoírás folytatása. A környei íjmarkolat-lemez (6-7. század fordulója) feliratát magyar nyelvűnek gondolja, az ozora-tótipusztai ezüstedény és a jánoshidai tűtartó feliratai pedig török fonetikus átírásúak. Külön értéket képvisel Aethicus ábécéje (8. sz.), mivel ?Néhány Kárpát-medencei rovásbetű csak Aethicusnál maradt fenn – torzult formában.?
Együtt tárgyaljuk – röviden – a szarvasi csont tűtartó (8. sz.) és a nagyszentmiklósi aranykincs (7-8. sz.) feliratokat, mivel – a legújabb felfogás szerint – mind a kettő az európai avar kultúrkör terméke. A könyvben megtalálható a tűtartó négy oldalának fényképe, valamint az ?Erdélyi I. régész-történész által 1984-ben készített rajzolata.? Hosszú Gábor az elsőről ?magyar egyezményes hangjelölés szerinti átírást? nyújt, azaz magyar nyelvű. Az aranykincsről is jobbára ez a véleménye, van viszont egy török, egy szláv és egy iranista (ász-alán) fonetikus átírás is. Megállapítja: ?Ez a négynyelvű felirat is igazolja, hogy magyar, ogur, szláv és alán nyelven beszélők együtt éltek.? Megjegyezzük – Erdélyi István nyomán ?, hogy ?a korábbi olvasatoknak, különböző nyelveken, se szeri, se száma? (lásd Erdélyi István – Ráduly János: A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei a Kr. u. 17. századig. Bp. 2010). A fejezetet a torjai (11-12. sz.) és a békés-povádzugi két emlék zárja.
A steppei rovásírást három emlék képviseli: két humarai (Észak-Kaukázus, 9-10. sz.) és a kijevi levél rovásjegyei.
Mind terjedelemben, mind feldolgozási módszerben a legkidolgozottabb a 6. fejezet, amelynek címe: A székely-magyar rovás. A szerző szerint ez az írásfajta a Kárpát-medencei rovásból jött létre (8. sz.), ?néhány hangra többféle betű létezhetett,? és a grafémákon ?megfigyelhető valamilyen formatervezettség.? Nem taglalom a bevezető rész minden vonatkozását, csak néhány olyan emlékre térek ki, ahol olvasati különvéleményem van. Adom a magam megfejtését, mindeniket pontosítottam, közöltem. Nyelvtörténeti tudásomat Szabó T. Attilánál szereztem, tanítványa vagyok. A történeti adatok feldolgozási módszerét tőle ?örököltem?, egyik írásomat az ő emlékének szenteltem.
Bodrog-Alsóbű: HONAK. A Beszélő rovásemlékek könyvemről írt recenziójában Sudár Balázs ezt írta: Ráduly a ?Vékony Gábor ?FÚNAK? olvasata helyett az Árpád-korból dokumentálható Hó személynévre alapozva a ?HONAK? megoldást javasolta? (Keletkutatás, 2009. Tavasz). Vargyas: MiHáLYJ vagy MiHáLYI iRTáN KöVeT. Nem evangéliumi idézet. Homoródkarácsonyfalva, a kőrovás második sora: H SZéKeLYI VéSéK. A H betű rövidítés: Homoród mente, vidéke, környéke (székelyei, székelyi). Nem szakrális jellegű mondat. Székelyderzs: MiKLOS SZeNTI aZ PaP. Az OS és NTI ligatúrák.
(Folytatjuk)
(Ráduly János – e-Népújság – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
