Szervátiusz Tibor szobrászként alkalmazza a rovásjeleket – példaértékű művészi hozzáállás. Nemrég, július 26-án töltötte be a 83. életévét.
Az összmagyarság szobrásza
(…)
Többször hangoztatta Szervátiusz Tibor, hogy ő magyar anyanyelvű szobrászatot szeretne létrehozni. Létezhet ilyen cél, s ha igen, ő megteremtette ezt az érzéseinkre, sorsunkra hangolt szobrászi magaslatot? Kettős igen a válasz.
Népi típusokat hívott plasztikai formákba, figyelte és szobrokká alakította a történelem érverését, asszonyaink anyákká magasztosuló szépségét, a mozdulatban is fellelhető eurázsiai örökséget. A tárgyi és szellemi néprajz biztosította számára a szobrászi jelekké sűrűsödő emberi alakzatokat, így az egyszerűnek, de egyben megismételhetetlennek számító kecskebőr duda humánus formája vált műalkotássá – ilyen nyomok alapján tájékozódik. A rovásírás nemes örökségünk, láthatók, olvashatók a tiszafák, égetett tölgyek szobrokká fokozott felületein.
Távol áll tőle minden művészkedés, ő Kolozsváron, a szobrászati akadémián mesterséget tanult. Állhatatosan, kemény szívóssággal. Nem pazarolja, művekre összpontosítja az időt. Ismeri, szereti az anyagot. Engedelmeskedik neki a bodza, a szil, a gyertyán és az eperfa, megadja magát szobornak, mert a gazda megküzd ezért becsülettel. Szövetségese a homokkő, az andezit, a márvány, a bronz és a hegesztett vas -, Szervátiusz Tibor eszméket, fölismeréseket, áhítatot, megrendüléseket közvetít általuk. Minden élményét csűrbe gyűjti szobraival, örömeit, de az össznépi drámát is, melynek neve: História
(…)
Losonci Miklós (Első közlés 1991, A CÉH)
(Rovás Infó – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
