Titkos rovásos szobor – 1981

Szolnokon már 1981-ben is készült rovásbetűs szobor, amely viszont soha nem került felavatásra. Írástörténeti jelentősége kiemelkedő.

 

Új kor

Aránylag kevesen tudnak arról, hogy a szolnoki Levéltárban van egy említésre méltó, vörösréz lemez és fa talapzaton álló szobor, kb. fél méter magas; ?Új kor? megnevezéssel, Szabó László szobrászművész alkotása. A szobor az épület műszaki átadását követően 1981. márciusában – a művésztől közvetlen vásárlással – került a Levéltárba. Felavatására nem került sor !

 

A fa talapzaton un. rovásírás jelei láthatók, amelyek jelentéseit eddig nem sikerült megfejteni, rá utaló feljegyzés pedig nem maradt. A szobor egy álló női alakot formáz, amelynek magasba kinyújtott karjaiban az új kort, az univerzumot-, a tudományt – a változást-, a talapzaton lévő rovás írás jelei pedig az írásbeliség fejlődését ábrázolta a művész.

A szobor pontos helye: Szolnok, Pozsonyi út 40. Levéltáron belüli lépcsőfordulóban.

(Tóth György-Gyigyi – köztérkép.hu – eredeti cikk)

Rovás Info megfejtése:

Szerencsére egyértelműen lehet azonosítani a betűket. A mű címéből valamint a megrendelés tényéből adódóan a művész a Levéltárba illő alkotást tervezett: alul vannak az ősi betűk, amelyet gót stílusú latinbetűk követnek. A legfelső sorban a ma használatos formájukban láthatjuk az ABC első betűit. Míg a két sorban lévő A, B, C latin betűkkel semmi gond nincsen, addig a rovásbetűk között csak a B rovásjele került a helyére. Az A betű oszlopába a rovás CS került, a C oszlopába pedig az Á rovásjele került. De érthető a mondanivalója, a mű esztétikai értékét nem rontja. 

Az alkotás értékét növeli, hogy a szocializmus idejéből igen kevés rovásemlékünk van, tehát ez a szobortalapzat egy fontos időbeli űrt segít betölteni a rovás történelmében.

 

Kapcsolódó cikkek:

Share