A Tuhutum emlékművön korának leghosszabb ismert rovott szövege volt. A felvésett énekek verszakai ismertek.
Karacsay Kódex, avagy az emlékművön szereplő énekek eredete
Az emlékmű történetének áttekintése közben több munkát is forgattam kezemben, hol a szobor részletesen vagy csak nagyvonalakban volt bemutatva. Majd mindegyikben megtaláltam, hogy az obeliszken a már említett Karacsay Kódexből hat ének található, melyek Tar Mihály betűivel voltak bevésve. Volt ahol a versek szövegének eredetiségét vitatják, avagy egyenesen hamisnak vélik, viszont sehol egy szó sem esik arról, hogy pontosan mi is ez a Karacsay Kódex. Köztudott, a kódexek nagyrésze, nem egy egységes művet zárnak magukba s mégkevésbé hordják a bennük található írás címét, ez legtöbbször a lelőhelyül szolgáló helység nevét, illeve az őt megtaláló, avagy az utolsó tulajdonos nevét viseli. Ez ebben az esetben sincs másként, a címadó az utolsó tulajdonos.
Somogyi Antal Régi magyar énekek, 1873., a Szók-ban megjelent munkája, két füzetben közölte felfedezését. Ezen írás előszavából a mű Somogyi tulajdonába kerülésének háttértörténetét ismerjük meg: “Bécsben harmadéve, több más latin könyvvel együtt, szereztem Cicerónak De officiis Lib. 3. etc. 1582. évi kiadását. E könyv nyomtatott levelei közé, a régen gyakori, a naptárakra nézve még ma is divatozó szokás szerint, jegyzetekre való levelek kötvék, a papír minősége szerint Ítélve, XVI-ik századbeliek. Ezek egy részére van írva a jelen füzet tartalma székely betűkkel, a melyek a Bel múlt századi munkájában közlőitekhez hasonlók, csakhogy sok helyt összefolynak. Majd, néhány be nem írt levél után, a többi levélre latinjegyzetek írvák Cicero említett művéhez, a 16. század végén és 17-ikben használt betűkkel. “A kódexben, melyet utolsó tulajdonosa szerint Karacsay-kodex-nek szokás nevezni, magyar nyelvű, rovásírással írt énekek olvashatók, melyek régiségét a szakemberek vitatják. Érvelésük szerint a szövegek nyelvezete későbbi korra utal, mintsem eredeti ősmagyar szerzeményre.
Somogyi a könyvtárát ládákba csomagolva különböző vidékeken lakó barátjainál helyezte el; sok könyvet nem tartalmazott, inkább különlegességek és irományok voltak benne. Ezt a könyvtárat még életében összegyűjtötte és a szegedi Somogyi könyvtárnak ajándékozta. Valószínűleg itt talált rá s csatolta gyűjteményéhez Király Pál, kinek írásgyűjteményéből maga Fadrusz választotta ki a hat éneket ?egy ének Tuhutumról, egy imát Istenhez és Kádár táltos könyörgéseit a tűzhöz, vízhez, földhöz és levegő éghez.
Első ének (Erdélyről)
Halgass fiam, öreg hegedüstül régi éneket, kit Erdélrül éneklek.
Magyarok nagy régen Szcitiábúl közül akaratúl el-eredének,
Száz nyolc ágon le-ültek Dontőnél, de onnat-is el-kelének
(mint-) Hogy Turul intre Álmos a fejedelem mondotta: nem ez helenk; ott van
Átila örökiben nagy legelet bőviben, havas hegyeken tulnan,
Kirűl-is táltosoktúl, apáitoktúl hallottaktok mend-anyan
El-meg-indulnak Turul vezettél. Tuhutum emegzék vala.
Hallotta szép – attyátúl: ottan nagy havasok alatt völbe szék.
Kibe megi-maradának ő ágának népi, ahogyan el?távozék
Több még régi Szcitiába, hogy hunnat gyütt vala.
Azért, hogy hegyeken átkelnének, népe eleinek így szóla:
Keressük mü águnk népit havasok alatt. Kit mon javasolták vala
Ő ágának elei. El-be-indultanak rakonok szék-heleibe:
Lelik ott szép rakonaikot; maradttanak egyembe;
Nevezik Tuhutumot fő-vajdának mendenek nagy örültire.
Mend szereti vala, (mint-) hogy erős vitéz vala,
Mend-is védheti vala, hada ig sok nagy népe vala
Ezen-képen lén Tiihutum erdéli vajda.
Második ének (Istenről)
Kádár tálltos Istent imádja:
Te vagy mindennek ős élet fája,
Te ízó tűz örök forrata,
Kibül erőd mendet alkota
Kiért tinik tetik mendben
Féji lángod, kibül menden terem,
Kitül ármány éjele renen
Kihez tér a világon menden
Mendennek vagy kezdete, bünge, alylya
Mendennek benned megi álaty.
Mendent ősi erőd mozgat,
Mendent örök jóságod nyugtat.
A te szemed egész világot látja,
Miattad van ő kormányzata.
Benned észnek, lelknek forása,
Miattad Ármány fogyatkozása.
Engedd müelkettét, hogy a
Világ innét is tanulylya,
Vagyon jóra, roszra szabagya.
Rosztul távozzék, jót gyámolylya.
A te szabad voltod szellete
Az egész világot ilette,
Öröktül örökké íleti
Ez ős lelkednek leheleti.
Ki mendent kőr-leng, mendet éltei,
Kit sermni erő meg nem szünet,
Mert örök erődnekszülötte;
Imádunk ahányan érette.
Harmadik ének (Ének a tűzről)
Kádár tüzet tiszteli vala:
Tűz, mendennek *kezdő hajnala,
Tüled erett az egész világ,
Örök élet fájában tü s ág.
A Nap törő-tinő arczád,
Vesz éjelnek ármánya e miatt.
Nap. Istennek ős örök képe.
Te attál éltet világ-bele.
Ring vala erődnek hatalma,
Ottan érett támatt hajnala.
Fölt föld, foratában indula
(de) Nem ér madas tájra, mar alba.
Lángod szíja föld lebegéjét,
Hog kit in szeletté élmét,
Élvén erődet ereti szét,
Minden álat érzi érdekét.
A lelketlen szellők lekesztek
Lángottúl; kör-leptek, megszerettek,
Szana száltak ilett szárnyakon,
Ílettek mendet a világon.
S így te nyilaidat eresztéd,
Nyilaid keltek hét
Csilad féjire, kiktül keltéd
Kus hét szol nemzetéd.
-Tarcsa bódog Isten kedvibe!
Szól tűz: tűn el-tűn mend a bennem
Úgyan a földön, mint a mennyben;
El-enyészik, de élnem veszem.
Kus az én népem, el se enyésztem.
(*A megtalált kőtöredéken a vastagon szedett részek olvashatók.)
Negyedik ének (Földről)
Kádár tiszteli földet énekben.
Szól föld: Vagyok föld, hogy ki föltem,
Mégis főlök leg-es leg-belsőmben,
Tüzemet onnat menybe eretem.
Rémetegesség fogja szívem
Kádárt. Hogy madas ormokra nézen,
Láttya onnat, sokas tűz árad;
Félti szép menyi kék árjékát.
Szol főid: hiút rémeteg Kádár!
Nem látod, tengerbe fol menden ár,
Mégse mehet fölleb partjánál?
Úgy nem én tüzem nap lángjánál.
Ború arczára Kádár-táltos,
Tüsztességet mond alázatost
Földnek, tűznek, víznek, lebegő égnek,
Dücsősségit énnekli Istennek.
Ötödik ének (Vízről)
Kádár tiszteli vizet, dúdolván.
Szól víz: Vagyok víz viczkándozván,
Vidul Föld; a hun közelt járok,
Fokadnak tüsti pila virágok;
A hunnat távozom, nem maradnak
Szott virágok, csacsó madarak;
Menden kopár pusztasággá lesz,
El-távozik menden élet, menden nesz.
A hun vagyok vihar kit újítok,
Viczkándozó léptemmel vidítok.
Az ég-is csak tükrömbe látya
Minő kerek és kék íratya
Kádár látya vízbe orczáját
Napnak, egész környétnek iratát,
Látya ég kűkűlő szománczát
És vizet tisztelve igyen kát:
– Te vagy madas ég ékes testvére,
Te világnak féjes tüköre,
Te menden álat éltetője,
Te Víz, légy tisztelve mend örökre!
Kádár táltos tisztelte lebegőt,
Dicséretére igyen énekölt:
Hatodik ének (Lebegő-égről)
Lebegő-ég, ki be-töltöd eget,
Kör- lebeged egész kerek földet,
Te ácz mennyi testeknek lelket,
Hogy alrul büngön elé-keringnek,
Világot adnakszemeinknek,
Győzői Ármány sötétletinek.
Gyalló ember-is te tűled lelkezik,
Örök Istenig emelkedik,
Ős nagy szelletivel egyesűlen,
Véges álatbúl lesz végtelen.
Való bizon, te vagy mendennek
Élemitője. Dicsérjenek
Téged mindenkit az emberek.
Hogy ki vagy ők élemítőjek.
– Teczik ének lebegő égnek,
Széles világon kedvesen izeg:
Tehát minden álatot indít,
Halatya minden ő dicséretit.
A még élő írásmód megörökítése volt a cél mikor a tanulatlan …, föld fiára, a volt kubikusra, Temes megye Omor falujában lakó, Tar Mihályra és fiára esett a választás, hogy a latinbetűkre átírt verseket újra a magyar ékírás betűire írják át.
De a történet még nem ért véget s habár két év elteltével sem sikerült a követ behozó személlyel felvenni a kapcsolatot, a ledöntött Turul sorsának kiderítése még mindig reményt éltet, hisz valami teljesen elveszettnek hitt megkerült.
(turulzilah.fw.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
