Éppen két éve nem lehet aláróni az igazolványt – a Kúria Csatári László osztályvezető érvelését ismétli. Nem tiltják, csak nem teszik lehetővé.
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete
Kfv.1I.37.944/2015/5
Per tárgya: személyazonosító igazolvány kiállítása iránti kérelem
Rendelkező rész
A Kúria a Fővrosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 12.K.30.349/2015/4. számú ítéletét hatályában fenntartja. (… ) Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.
Indokolás
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes érvényes személyazonosító igazolvány cseréje iránti kérelmet nyújtott be
Főváros Kormányhivatala XIII. kerületi Hivatalánál (a továbbiakban: elsőfokú hatóság). Az elsőfokú hatóság előtt úgy nyilatkozott, hogy személyi igazolványa cseréjének igényléséhez az aláírási adatlapot rovásírással írta alá, mint a törvény által biztosított elismert írásképpel, kérte, hogy új személyígazolványát ezen, általa használt rovás aláírással készítsék el. Az elsőfokú hatóság 2014. október 2. napján kelt BP-13B/003/14067-5/2014. számú határozatával a felperes kérelmét elutasította. Határozatának indokolásában utalt a
- közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 9. § (1) bekezdésére,
- valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) 5. § (13) bekezdésére.
Álláspontja szerint a rovásírás nem számít nemzetiségi nyelvnek, így a
- nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (a továbbiakban: Njtv.) 22. § (1) bekezdése alapján sem teljesíthető a kérelem.
- Az elsőfokú hatóság hivatkozott a nemzeti alaptanterv kialakításáról és bevezetéséről szóló 110/2012. (VI.4.) Kormányrendeletre (a továbbiakban: Korm.r.).
Mindebből a hatóság szerint az következik, hogy az írásképpel szembeni követelmény az, hogy az írás a magyar helyesírás szabályaival összhangban a latin betűkészletből kialakult magyar betűket alkalmazza. Ebből kifolyólag más betűkészlet nem fogadható el.
[2] Az elsőfokú döntéssel szembeni fellebbezés folytán eljárt alperes 2014. november 27. napján kelt BPB/007/07464-3/2014. számú határozatával az elsőfokú határozatot helyben hagyta. Indokolásában hivatkozott a
- személyazonosító igazolvány kiadásáról és nyilvántartásról szóló 168/1999. (Xl.24.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Szig.r.) 17. § (3) bekezdésére,
- az Nytv. 5. § (13) bekezdésére,
- a magyar egyszerűsitési programmal és területfejlesztéssel összefüggő módosításokról szóló 2012. évi CCVII. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 27. § (2) bekezdésére,
amelyhez fűzött indokolás is utalt arra, miszerint a jogalkotó szándéka az, hogy egyértelműen meghatározza az aláírásra irányadó követelményeket, és kizárja az egyéb, azaz a magyar helyesírás szabályaitól eltérő írásjelek alkalmazásának lehetőségét. Ennek megfelelően az aláírásnak születési vagy házassági, családi vagy utónevet is tartalmaznia kell, egyéb rövidített formák alkalmazására nincs lehetőség, valamint feltétel, hogy az aláírás a polgár által használt és elismert íráskép legyen, Viszont az írásképpel szembeni követelmény az, hogy az írás a magyar helyesírás szabályaival összhangban, latin betűkészletből kialakított magyar betűket alkalmazza.
A kereseti kérelem és az alperesi ellenkérelem
[3] A felperes keresetében az alperesi határozat megsemmisítését, az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését kérte.
[4] Az alperes érdemi ellenkérelmében fenntartotta a határozatában foglaltakat, és a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú ítélet
[5] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint a felperes a kereseti kérelmet nem támasztotta alá,
- az Nytv. 5. § (13) bekezdése szerint egyértelmű, hogy a polgár aláírása születési vagy házassági, családi és utónévnek az általa használt és elismert irásképe.
- Az elsőfokú bíróság álláspontja az volt, hogy az Nytv., illetőleg a Módtv. 27. § (2) bekezdéséhez fűzött indokolása egyértelműen meghatározza az Nytv. 5. § (13) bekezdésének célját.
Az elsőfokú bíróság a felperes azon hivatkozására, hogy a székely-magyar rovás kulturális önazonosságának része, rámutatott, hogy ez egy, a felperes magánszférájába tartozó kérdés. A személyazonosító igazolvány azonban nem a magánszféra része, hanem a hatósági nyilvántartás részét képező okmány, amelyre nézve a jogalkotó által megfogalmazott rendelkezéseket be kell tartani. A bíróság kifejtette, hogy a személyazonosító okmány a nem nemzetiségi magyar állampolgár esetében akkor töltheti be az azonosító funkcióját, amennyiben a jogszabály által előírt tartalommal és formában jelenik meg. A bíróság hangsúlyozta, hogy helytálló az a hivatkozás, miszerint az Nytv., illetve a Szig.r. jogszabályok nem nevesítik a magyar helyesírás szabályaitól eltérő betűkészlet alkalmazásának lehetőségét. A személyazonositó igazolvány a hatósági nyilvántartás része és az adott személy azonosítására szolgál, igy követelmény, hogy az aláírás alapján megállapítható legyen mindenki számára. aki a magyar helyesírás szabályait ismeri, hogy az adott íráskép megfelel a latin betűkészletből kialakult magyar betűkből álló irásképnek. Arra a felperesi hivatkozásra, hogy
- az Nytv. 5. § (13) hekezdese csak a felismerhetőség vonatkozásában tartalmaz előírást, nem foghatott helyt, tekintettel arra. hogy a székely-magyar rovás a köz által ismert és használt írásképnek nem felel meg, ezért beazonosításra nem alkalmas.
- Az Nytv. 5. § (13) bekezdéséhez fűzött indokolásban a jogalkotó kifejtette, hogy az aláírásnál egyéb írásjel nem alkalmazható, így az egyéb írásjelként defniáIható, a magyar nyelv egyik, de nem mindenki által ismert írásképe a székely-magyar rovás. amely nem használható a személyazonosító okmány aláirásakor.
A bíróság rögzítette, hogy a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a hatóság egy KEKKH-tájékoztató alapján hozott döntést, mert bár a hatóság hivatkozott erre a tájékoztatóra, azonban nem erre alapozta döntését, hanem azokra a jogszabályhelyekre, amelyeket mind a hatósági határozat tartalmaz, s amelyet a fentiekben a bíróság is idézett.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[6] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, új, a kereseti kérelemnek megfelelő határozat meghozatalát kérte. A felperes gyakorlatilag a kereseti kérelmében foglaltakat megismételve az Nytv. 5. § (13) bekezdésére utalt és kifejtette, hogy ez a jogszabályhely a benne lévő definíción túl nem mond semmit arról, hogy ezen saját kezű aláírásnak milyen formájúnak kell lenni, így semmi sem Írja elő, hogy csak latin betűket lehetne használni. Előadta, hogy az alperes valójában egy egyszerű belső szabályzatra, egy tájékoztatóra hivatkozott, amely szerint a KEKKH szakmai álláspontját az okmányirodák alkalmazzák, úgy, hogy az okmányok elkészítésének feltétele a tájékoztatóban felsorolt követelményeknek való megfelelés. Ezáltal mind a hatóságok, mind a bíróság figyelmen kívül hagyta a jogszabályi hierarchiát, mert szemben a törvényi rendelkezésekkel, egy tájékoztatóra alapozták döntésüket. A felperes sérelmezte, hogy ezt a jogsértő jogértelmezést a bíróság nem vette figyelembe és nem értékelte az ítélethozatalkor.
- Az Nytv. 5. § (13) bekezdése és a
- Módtv. 27. § (2) bekezdése, illetve az ehhez tartozó indokolás kapcsán a felperes kifejtette, hogy a hatóság kizárólagosan hivatkozott ezekre a jogszabályhelyekre, de nem társította hozzá a megfelelő értelmezést.
A felperes szerint a Magyarországon élő kínai, arab, vagy cirill betűs írást használó magyar állampolgárok esetében is felmerülhet a saját kultúra írásjeleinek a használata iránti igény. Amennyiben ezek a személyek használhatják a saját írásjeleiket, Úgy vele szemben a hatóság nemcsak jogsértő módon járt el, hanem negatív diszkriminációt alkalmazott, megsértve az állampolgárok törvény előtti egyenlőségét.
[7] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
Álláspontja szerint a felperes csak a keresetleveIében foglalt érvekkel állt elő a felülvizsgálati kérelmében is, nem tudta cáfolni azt a tényt, hogy a jogerős ítélet megfelel mind az anyagi, mind az eljárásjogi jogszabályi előírásoknak, nem jogsértő. A bíróság megfelelően végezte cl a bizonyítékok értékelését is, azokat mérlegelte és ítéletét részletesen indokolta, megjelölve a megfelelő és alkalmazott jogszabályhelyeket. Az alperes hangsúlyozta, hogy a felperes félreértelmezi a KEKKH-tájékoztató mibenlétét, tekintettel arra, hogy a szakmai tájékoztatóhoz már az alperes korábbi nyilatkozata szerint sem fűződik joghatás, a tájékoztató pusztán rávilágít arra, hogy a jelen eljárás alapjául szolgáló jogszabály rendelkezéseit miként kell értelmezni. Sem a hatóság, sem a bíróság nem a szakmai tájékoztatóra alapította döntését, hanem az Nytv. ás Módtv., valamint a Szig.r. rendelkezéseire.
A Kúria döntése és jogi indokai
[8] A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
[9] A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen megállapított tényállásból helytálló következtetésre jutott a közigazgatási határozatok jogszerűségével kapcsolatban, döntésével ás indokaival a felülvizsgálati bíróság egyetért.
[10] A Kúria elöljáróban hangsúlyozza, hogy a felperes kérelmezésének indoka (a hagyományőrzés) tiszteletre méltó cél, melyet a jogszabályok egyre inkább elősegítenek. Ennek ellenére a hagyományőrzésre elsősorban a magánélet területén van lehetőség, az nem korlátozható, a közjogi megnyilatkozások azonban a jog által szabályozott területek, amelyekre nézve a jogalkotó által előírt szabályokat a jogalkalmazó eljárásában betartani köteles. A jogállam lényege, hogy a jogalkotás által szabályozott jogviszonyokban a jogszabály előírásainak kelt érvényt szerezni. A jogalkotó a jogviszony szabályozásakor eltérő hozzáállással, eltérő módon rögzíti a követendő szabályt, tiltó rendelkezést főszabályként az egyéni vagy közérdeket nyilvánvalóan sértő magatartások esetében fogalmaz meg. A székely-magyar rovás használata nem tartozik ebbe a körbe, sem a jogalkotó, így a jogalkalmazók (hatóság, bíróság) sem tiltják annak használatát, hiszen elismert írásmódnak számít, alkalmazzák a helységek nevének megjelenítésekor a latin betűs felirat mellett, mintegy párhuzamosan. A Kúria rámutat arra, hogy a tiltás hiánya – figyelemmel a magyar jogi szabályozási technikákra – nem jelenti adott magatartás feltétel nélküli engedélyezését.
A jogalkotó akkor, amikor a jogviszonyt rendezi ás ahhoz feltételrendszert, valamint eljárásrendet rögzít, nem tiltja, de miként a perbeli esetben is, közvetve kizárja a további lehetőségeket. A perbeli esetben a jogalkalmazók egyszerre több jogszabály előírásainak a nyelvtani, logikai és rendszertani értelmezésével tisztázták a jogalkotói akaratot.
- Ennél fogva téves az a felperesi állítás, miszerint az Nytv. § (13) bekezdése önmagában elegendő a döntéshez, azaz csak az vizsgálandó, hogy az aláírása (a vezeték és utónév) az általa használt és elismert írásképe legyen.
[11] A Kúria az atkatmazandó jogszabályok helyes értelmezése körében az alábbiakra mutat rá.
- Az Nytv. 29. § (1) bekezdése szerint „a személyazonosító igazolvány a polgár írásbeli nyilatkozata valamint az anyakönyv ás nyilvántartás alapján kiállított olyan hatósági igazolvány amely a polgár személyazonosságát közhitelűen igazolja”. A fenti meghatározásból egyfelől kiemelendő az, hogy a személyazonosító igazolvány kiállítását megelőzi ás alapjául szolgál az anyakönyv.
- Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) 27. § (1) bekezdése kimondja, hogy a hatósági igazolványban a magyar állampolgár az anyakönyv szerint őt megillető nevet viseli, míg a (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy az anyakönyvezés a magyar helyesírás szabályai az irányadóak.
Az írásbeli rögzítésre magyar nyelvterületen az államalapítás óta a latin betű a használatos, sőt, hosszú ideig a hivatal nyelve is a latin volt, igy a hivatalos eljárásban a székely-magyar rovás — bár régi magyar írásmód — széleskörű alkalmazási és ismereti hagyományokkal nem bír, alkalmazására csak a jogalkotó kifejezett engedélyével kerülhetne sor.
- A magyar szabályozás példával szolgál arra, hogy eltérést csak a fenti módon enged [Tvr. 28. § (6) bekezdése, 30. § (8) bekezdése].
A latin betűs íráskép alkalmazását támasztja alá a Korm.r. azon rendelkezése is, hogy az írásjelrendszer, melynek elemei az írott kis- és nagybetű betűkapcsolás és írásjelek Magyarország állampolgára vonatkozásában az íráskép szükségszerűen ezen jelrendszer elemeinek egyénre jellemző módon történő megjelenítése. Az általános jogi szabályozás szerint a személyazonosító igazolvány iránti kérelem előterjesztésekor — a felperes által sem vitatottan —
- a Szig.r. 17. § (3) bekezdése szerint saját kezűleg kell aláírnia, az eltérés lehetőségét, a kivételeket szintén a (3) bekezdés tartalmazza.
- Az Nytv. § (13) bekezdésének,
- a Mód.tv. 27. § (2) bekezdéséhez fűzött indokolásának,
- a Korm.r. definíciójának
együttes értelmezése azt támasztja alá, hogy mindez a latin betűkészlet alkalmazásával történik.
[12] A Kúria megállapította, hogy a hatóságok és a bíróság is vizsgálta az általános elvárástól való eltérés lehetőségeit. A Kúria álláspontja egyezik az elsőfokú bírósággal abban, hogy eltérésre a felperes esetében nincs mód,
- mivel a felperes nem más nemzetiségű, így az Njtv. 22. § (1) bekezdése alapján sem teljesíthető a kérelme.
A fentiekben idézett jogszabályok együttesen — figyelemmel a jogszabályi hierarchiára is — cáfolják azt a felperesi állítást, hogy a hatóságok egy „tájékoztatóra” alapították döntésüket. E körben egyetért a Kúria az elsőfokú bírósággal abban, hogy a KEKKH-tájékoztató csak a jogszabály rendelkezéseit foglalta össze köznapi nyelven, joghatása nincs.
[13] A felperes tévedett akkor is, amikor a külföldi állampolgárokhoz, illetve magyar állampolgárságot szerző külföldiekhez képest saját esetében a törvény előtti egyenlőség hiányát sérelmezte.
- A Tvr. 29. § (1) bekezdése kimondja, hogy a külföldi állampolgárok, hontalanok névviselésénél állampolgárságuk, illetőleg származási helyük joga az irányadó, amely rendelkezés éppen a törvényelőtti egyenlőséget van hivatva biztosítani: a felperesre is származási országának kikristályosodott jogszabályai az irányadóak.
[14] A Kúria a fentiek alapján megállapította, hogy a felperesre vonatkozó szabályozás szerint személyazonosító okmányát székely-magyar rovással nem hitelesítheti, annak alapján aláírásának azonosítására nincs mód. Ennek okán sem a hatóságok, sem az elsőfokú bíróság nem sértettek jogszabályt akkor, amikor a felperes kérelmét az aláírásnál használt betűkészlet miatt elutasították, illetőleg döntésüket az elsőfokú bíróság jogszerűnek értékelte.
A Kúria rámutat arra, hogy sem a hatóságok, sem a bíróságok, így a Kúria sem tiltották meg a székely magyar rovás használatát, mivel erre hatáskörük nincs. A fenti jogalkalmazók mindössze azt állapították meg, hogy egyedi ügyben a felperes kérésének teljesítését a jogalkotó nem tette lehetővé, mely tényen jogszabály módosítással a jogalkotó bármikor változtathat.
[15] Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Záró rész
[16] A pervesztes felperes a Pp. 270. § (1) bekezdése folytán a felülvizsgálati eljárásban is alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles az alperes jogi képviselettel felmerült felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére, melynek összegét a Kúria a 32/2003. (VII1.22.) IM rendelet 3. § (3) és (5) bekezdései alapján állapította meg a felülvizsgálati eljárásban kifejtett munkára tekintettel.
[17] A pervesztes felperes a Pp. 78. § (1) bekezdése és a 6/1986 .(VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján köteles a tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati illeték viselésére, melynek összegét a Kúria a felülvizsgálati kérelem előterjesztésekor hatályos, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
Budapest, 2016. július 6.
Dr. Tóth Kincső s.k. a tanács elnöke,
Dr. Rothermel Erika s.k. előadó bíró,
Dr. Buzinkay Zoltán s.k. bíró
(Rovás Infó)
Kapcsolódó cikkek:
