Ungváry Krisztián nem érti, hogy a nemzeti összetartozáshoz mi köze van a rovásműveltség ápolásának. De ebben nincs is semmi meglepő…
Trianon, liberalizmus és rovás
Tény, hogy még száz év múltán sem került valós feldolgozásra Trianon témaköre, sem az előzmények, sem pedig az azóta tartó hatások. Oly annyira, hogy szinte nincs olyan magyar “világnézeti” fővonal, amelyik képes lett volna nem csak tárgyilagos elemzésre, hanem annak megfogalmazására, kimondására is. Folyamatosan megjelennek ugyan figyelemre méltó gondolatok, nézőpontok szintem minden “oldalon”, de a magyar társadalom szekértábor-rendszerében mindezek nem képesek áttörni a hamis sémákat. A liberálisok képesek a magyarok bűnösségét hirdetni, a baloldal mindezen túl hajlamos intenacionalista nézőpontból kissebbíteni a tragédiát. De a polgári és nemzeti tábor sem lépett túl az érzelmi megközelítésen, illetve a “világ összefogott ellenünk” elméleteken.
Pedig, a különféle nézetekben rejlő részigazságokon túl szükséges lesz eljutni oda is, hogy mi magunk, akkori magyarok, milyen hibákat követhettünk el évtizedeken keresztül, hogy az ország és a társadalom annyira legyengülhessen, hogy az I. világháborús részvétel – Károlyi rezsim – Vörös terror – Trianon eseménysor egyáltalán megtörténhessen.
Az pedig, hogy a nemzeti tragédiából nemzeti összetartozássá (összetartássá) váló Trianon emléknapon mit keres a rovástábla avatása, csak az nem érti, aki nem része ennek az összetartozásnak…
(Rovás Info)
“Trianont se kiköpni, se lenyelni nem tudjuk” (Hvg.hu)
Trianon 2015-ben: Trauma vagy neurózis? – ezzel a címmel tartott pódiumbeszélgetést az Ökopolisz Alapítvány Ungváry Krisztián részvételével. A történész szerint a soknemzetiségű magyar állam robbanása elkerülhetetlen volt, és ma elsősorban azok valós problémáira kellene figyelnünk, akik kisebbségi létben élnek, és nem Wass Albert exportálása fogja megoldani a gondokat.
Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi volt Trianon? indította az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz által szervezett Trianon-emléknapi konferenciát Ungváry Krisztián történész, majd rögtön ki is jelentette, amit az este során többször elismételt: a soknemzetiségű ország bukása bizonyos fokig történelmileg kódolva volt. A magyarság aránya épp csak meghaladta az ötven százalékot, az állam pedig nem tudta magát népszerűvé tenni a kisebbségek számára. Ungváry szerint Trianon biztosan nem írható le olyan folyamatként, aminek végeredményéről csak egy párt, személy vagy náció tehet.
Ungváry szerint akár lelövik Ferenc Ferdinándot, akár nem és nem tör ki rögtön az I. világháború, a nemzetiségi probléma akkor is robbant volna. A történész kifejtette, ha megkérdezik akkor ezeket a nemzetiségeket, nem biztos, hogy maradtak volna. Persze, mint hozzátette, a meghúzott határok még lehettek volna mások, de szerinte nem az a kérdés, lehetett-e volna kijjebb vinni a határokat, hanem hogy a katasztrófa elkerülhető volt-e. Szerinte pedig azt a XIX. század végén is lehetett már látni, hogy a nemzeti ébredés a nemzetiségeknél is végbe fog menni. Ennek ellenére mégis azt gondolták sokan, hogy asszimilációval minden megoldható – mondta, hozzátéve: 1920 után pedig azt a következtetést vonták le, hogy “nem asszimiláltak elég brutálisan.”
Trianon mint politikai esemény szerinte emészthetetlen, “se kiköpni, se lenyelni nem tudjuk.” Mint mondta, a kérdés, hogy hogyan emlékezünk erre, szerinte Koltay Gábor Trianon-filmje meg is alapozta, “ahogy erről a NER beszél.” Ungváry felteszi a kérdést: vajon tényleg azért történt Trianon, mert minket kevésbé szerettek, miként Nemeskürty István mondja “Az ilyen típusú narratíva nem csak nálunk létezik persze, de a magyar azért jobban fáj” válaszolta erre Ungváry, aki szerint ebben a narratívában elhangzik az is, hogy voltak igénytelenebb népek, akik nem akartak a magyar államhoz tartozni.
Ungváry szerint beszélni kell a nemzeti összetartozás napjáról is, amelynek keretében nem megfelelően emlékeznek sok helyen szerinte. Elmondta például, hogy volt, ahol néhány éve rovásírásos helységnévtáblát avattak, miközben ennek nem sok köze van az egészhez. Felidézte továbbá Lőrinc László elbeszélését, aki egy kőszegi iskola Trianonnal foglalkozó tablóit vizsgálta néhány éve. A Történelemtanárok Egyletének tagja azt látta, hogy ezeken azt a narratívát erősítik, mintha itt egy homogén ország lett volna, amit aztán felszabdaltak, hogy aztán a bécsi döntések ezt részben helyrehozzák.
Azt a kérdést is fel kell tenni Ungváry szerint, Trianon neurózis vagy trauma, és szerinte mindkettő elmondható. Szerinte az atavisztikus reakciók a neurózis mellett szólnak, és ezek Trianon valós tartalmához nemigen kötődnek. Ilyenek szerinte a jobboldalról érkező nyugat- és kapitalizmusellenes reakciók. De trauma is: aki a Vajdaságban vagy mondjuk Romániában élt, sok megaláztatást is élhetett át a kisebbségi lét miatt. “Bizony vannak hatások”: a kisebbségi jogokat nem mindenhol veszik komolyan, a magyar népcsoport sehol nem lett államalkotó tényezőnek nyilvánítva, a benesi dekrétumok ma is élnek – fejtegette a történész. “A neurotikus nem egy konkrétan létező sérelem miatt olyan, amilyen, a traumát viszont kezelni lehetne, ha ezeken a dolgokon változtatnának.” Szerinte viszont azt sem érdemes elfelejteni, hogy magyar felelősség is volt Trianonban.
Ungváry párhuzamot vont Szerbiával is: mint mondta, Lengyelországban vagy Romániában a jobboldal inkább nemzeti liberális, nyugatorientált, szemben Magyarországgal. Szerinte a szerbek “az utóbbi húsz évben élték meg a Trianonjukat”, és Szerbiában ma nincs, aki ki merné mondani, hogy márpedig Koszovó nem lesz már az állam része. Szerinte Trianon után a magyarokra is ez volt a jellemző. “Senki nem tanul a másik hibáiból”? mondta Ungváry.
A Trianon-emléknap kapcsán Ungváry arról beszélt: ha ez a nap arról szólna, hogy meg kívánunk ismerkedni a határon túliakkal és a valós problémáikkal, az egy progresszív dolog lenne, “szemben azzal, ha Wass Albertet exportáljuk.”? Szerinte pont az a probléma, hogy az ottani felnőtt embereket nem kezeljük felnőttként.
A nemzetiségek kapcsán a történész beszélt még a magyarországi németek tragikus helyzetéről is: mint kifejtette, a ’41-es népszavazást nagyon szigorúan vették, minden csalást el akartak kerülni, akik pedig magukat németnek nevezték, néhány évvel később ez alapján fel is kerülhettek egy deportálóvonatra. Persze, Ungváry szerint erről az időközben öngyilkosságot elkövető Teleki Pál már nem tehetett, de szerinte faji veszélyt ő is látott a német etnikumban.
(HVG.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
- Trianon – letölthető feliratok
- Zöld-bal-lib-femin és a rovás
- Trianon – 2014 – Összefoglaló
- Nemzetegyesítés és rovástábla – Szelmenc
