Trianon – 2014 – Összefoglaló

Az idei év Trianon-megemlékezésein is jelen volt nemzeti írásunk, melynek sorsa mindig pontosan mutatja a haza állapotát is.

Rovás és Trianon

A magyar történelem sorsfordító tragédiáinak egyik sorozatát jelképezi a messzi idegenben lévő kiskastély neve. Az országot feldarabolták, a maradék soha nem nyerte vissza teljes szabadságát, s a magyarokat azóta is üldözik. Két évtizeddel ezelőttig a sebeket még mutatni sem volt szabad, nem hogy gyógyítani, vagy megvizsgálni a tragédiához vezető okok mindegyikét. Ez pedig – sokszor fájó, de – megkerülhetetlen feltétele a gyógyulásnak. Ugyanis eleddig főleg másokban – idegenek, ellenségek – találtuk meg a katasztrófa okait, de még mindig nem sikerült szembenézni azzal, hogy szűk látókörűség, széthúzás, önérdekek és árulások nélkül az ellenségeink bármely álma csak hiú ábránd lenne még ma is.

Trianon emléknapjának üzenete tehát az is, hogy mai mindennapi ügyeinkben ne ismételjük meg az újabb “Trianonokhoz” vezető hibáinkat. Ez vonatkozik nemzeti írásunkra is, melynek jövőbeli használhatóságát nagyban befolyásolja az a magyarellenes szabványosítási törekvés, mely Rovás-Trianonhoz vezet. Ez ellen bárki megteheti az első lépést, ha csak saját maga használatba veszi a székely-magyar rovást, például ünnep- és emléknap alkalmakkor.

Országzászló avatás és rovás – Miskolcon

Miskolcon maradandó rovásfelirattal is emlékeztek a nemzetcsonkító trianoni gyalázatra. Civil kezdeményezéssel új országzászlót, trianoni gyász emlékhelyet avatott a város polgármestere 2014. június 4-én, a nemzeti összefogás jegyében.

Miskolcon, a rovásfeliratairól is híres Deszkatemplom közelében, a Feszty Árpád utcai magyar(!) ABC előtti téren az üzlet tulajdonosa Bényei Zsolt régi gondolatát megvalósítva új országzászlót, trianoni gyász emlékhelyet hozott létre. A vállalkozáshoz partnert talált az önkormányzat Fideszes területi képviselőjében, aki költségvetési keretéből támogatta a megvalósítást. A Magyarok Szövetségében született barátságok gyümölcse is ez az új nemzeti szakrális hely: Zsolt, aki városi vezetője is volt a közösségnek, “szövetséges” barátait összefogta erre a feladatra (is).

A terméskőből rakott zászlórúdtalapzat felirattartó kőtömbjére egy nyolcszögű keményfa tábla került, melybe a Kárpáthaza határvonala, közepébe a Szent Korona vonalas képe lett belemarva – ez Zsolt munkája, valamint egy jelmondat, és az avatás évszáma – rovással! Az ezer éves hazánk trianoni megcsonkítása ellen tiltakozó jelmondat szövegpólyája rovásbetűkkel került a szent haza körvonala fölé: “Így volt, így lesz!”, az avatás évére, és a békediktátum kényszerű aláírására emlékeztető nap dátuma pedig rovásszámokkal lett felvésve. Az ötlet, a tervezés és a megvalósítás Sólyom Ferenc érdeme.

Az avatáson nemzetünk megpróbáltatásokkal teli történelmére emlékező beszédet mondott Bényei Zsolt, avató beszédet mondott dr. Kriza Ákos polgármester, az országzászlót és táblát felszentelte Szarvas Péter a Szent Anna plébánia esperese, áldást kérő imát mondott Almási Ferenc a Deszkatemplom lelkésze. Koszorút helyezett el a polgármester, Kovács Józsefné helyi képviselő, az 1956-os vitézi lovagrend tagjai, és még mások.

solyomferenctabla

Így volt – Így lesz – Sólyom Ferenc rovásbetűivel.

Az avatáson részt vettek a Miskolc-Tetemvári Deszkatemplom iskolájának, a Jókai Mór Református Iskolának diákjai is, akik ugyancsak megkoszorúzták ezt az új rovásfeliratos nemzeti emlékhelyet. Legyen példaértékű ez a polgári öntudatból született – ROVÁSFELIRATOS – kezdeményezés! Lehet Trianon gyalázatára így is emlékezni: semmiről le nem mondva, ősi értékeinkbe kapaszkodva!

ÍGY VOLT, ÍGY LESZ!

(Miskóci Ráró – 2014. nyárelő hava 5. napján)

Táblaavatás – Balatonalmádi

Balatonalmádi Budatava felőli bekötőútja mellett a város első székely-magyar rovásírásos helységnévtáblája fogadja az autósokat. A táblát, melynek állítását a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezete kezdeményezte és finanszírozta, június 4-én délután adta át Kepli Lajos országgyűlési képviselő.

Balatonalmadi

Cikkek a Rovás Infó-n Trianonnal kapcsolatban

Share