Őstörténeti mítoszok nyomában

alt

Bizonyára sokaknak feltűnt, manapság mennyi a botcsinálta “őstörténész” és “írástörténész” bukkan fel, kiknek tevékenysége csak a káoszt mélyíti. Véletlen?

 

 

Különös őstörténeti mítoszok nyomában

A hun utód mongolok egyik mondása szerint az őseit nem ismerő ember az erdőben tévelygő majomhoz hasonló. Ez tökéletesen ráillik a mai ?divatos? őstörténeti elméletet vallókra. Eleink származásáról ugyanis manapság annyi hihetetlen történet kering, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik azokban. Miután az akadémikusok a magyar történeti forrásokat megbízhatatlannak bélyegezték, lelkes amatőrök tucatjai is utánozzák őket és a történeti tényekkel igazolt szkíta-hun hagyomány helyett idegen civilizációkban keresik a magyarok elődeinek a nyomait.
alt
A hazai lelkesedést figyelve, úgy látszik, hogy honfitársaink közül sokaknak nem elég jó a szkíta-hun múlt dicsősége, ők inkább az indiánok, az űrlények vagy éppen kőkorszaki szakik utódai szeretnének lenni. Az ábrándok világában elmerülteknek az sem számít, ha elméleteikre nincs komoly, tudományos magyarázat, vagy ha az interneten keringő kósza hírek ellentmondásoktól hemzsegnek.
A soproni elefánt mítosza
A leghűségesebb városban egyetemisták csoportja egyszer mítoszgyártásba fogott, a tudományos körítésbe csomagolt meséjük iskolapéldája lehetne annak, hogyan lehet néhány egymással összefüggésben nem álló tényt összekapcsolni és abból misztikus magyar történetet kerekíteni. A kitalált történet azzal indult, hogy a mesés történeteiről híres Badinyi-Jós Ferenc egyik tanítványa, Normann Hegedus az ókori forrásokban megtalálta a ?soproni elefánt? agyarának történetét, amely nem más, mint az ókor két hatalmas népe, a punok és a hunok testvéri szövetségének ősi jelképe. A történetben a két nép a Kr. e. 3. században, a római-pun háború idején valahol a Dunántúlon találkoztak és az örök szövetség jeléül feláldoztak egy elefántot, melynek egyik agyarát a punok, a másikat a hunok tartották meg. Ezután ez a mozgatórúgója a késő ókori hun történelemnek, de a magyarok nyugati hadjáratainak is, a történelemben feltűnt nyugati és keleti népek nem mást, mint az agyarakat akarják megkaparintani, hogy ők uralják Európát.
Az egymással összefüggésben nem álló történeti személyeket vagy népeket könnyedén összekapcsolhatjuk egy kis fantázia segítségével. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a magyarokat  – hasonló módszerrel – hogyan lehet rokoníttatni az indiánokkal, a kőkorszaki vadászokkal vagy éppen a szíriuszi tanítómesterekkel.
Az indián kapcsolat
A külföldre szakadt magyarok között kezdett elterjedni az indián rokonság eszméje. Néhányan nem mást állítottak, hogy a távoli amerikai kontinensen magyarul beszélő törzsek élnek, akikkel magyar nyelven beszéltek. Azóta szinte naponta találkozunk hasonló híradásokkal, de konkrét bizonyítékot nem találunk rájuk. Simon Péter, az észak-amerikai indián-magyar kapcsolat atyja szerint az északi törzsek ?onpár onpár lecsen topa? nevű mondata magyarul hangzik és annyit tesz?kétszer kettő legyen négy?. A mondaton kívül nem tudjuk meg, hogy a távoli, amerikai ?rokonaink? a magyar nyelv mely nyelvjárását beszélik, vajon olyan archaikus módon szólalnak meg, mint a csángók vagy talán a Halotti beszéd nyelvezetével van dolgunk? Sajnos, a fantasztikus felfedezők nem készítettek komoly indián-magyar szójegyzéket, leíró nyelvtant, mondattani összefoglalót vagy éppen hangtani összegzést, mely elengedhetetlen egy komoly, nyelvészeti összehasonlító vizsgálathoz.
Az már jócskán megviseli a józan emberek idegeit, amikor néhányan a sziú indiánok nevét összekapcsolják az ázsiai hunok modernkori hsziung-nu olvasatával és azt tekintik a magyar-indián rokonság egyik ékes bizonyítékának. Az ötlet kiagyalója csak azt felejtette el, hogy a kínai forrásokban szereplő kifejezés régi, ókori olvasata ?hun, hung? volt, amely igencsak távol áll az indián sziu szótól. Megkockáztatjuk, fogalmuk sincs arról, hogy miről kapták a derék indiánok nevüket.
Az indián őstörténet állítólagos kutatói közül nem igen ásták bele magukat a korai amerikai történelembe, olyan sem létezik, aki komolyan, történetileg és régészetileg levezette volna a magyar-indián népek kapcsolódásainak történetét. Simon Péter ugyan azt állítja, hogy a magyarok és az indiánok a mai Kazahsztán területén váltak szét mintegy 1200 évvel ezelőtt és az indiánok onnan jutottak el keletre. A szépen hangzó elmélet azonban ugyanúgy nem épül bizonyítékokra, mint a finnugristáké és egyetlenegy korabeli történeti forrás sem támasztja azt alá, ráadásul régészetileg sincs nyoma annak, hogy Ázsia szívében közös szállásterületük volt a magyaroknak és az indiánoknak. Az igaz, hogy Észak-Amerika őslakóinak egy része valóban Ázsiából származik, de akkor is csak közvetett, szkíta és hun népeken át lehetne kimutatni valamiféle közös kulturális nyomokat.
Az indián elmélet hívei nem kürtölik szét, pedig nagyon komoly, genetikai vizsgálatokat folytattak az északi indián törzseknél. A minták alapján a genetikusok az Altaj-hegységbe helyezték Amerika őslakosainak egyik szállásterületét. Régészek pedig azt feltételezik, hogy az ókortól szoros kapcsolat létezhetett Kelet-Ázsia és Észak-Amerika nyugati fele között, ahol nem magyarok, hanem a hunokkal csak távoli rokonságban álló kelet-szibériai nemzetségek, valamint kínaiak éltek.
Úgy tűnik, hogy Móricz János kutatásai csak a hazai közönséget ejtették ámulatba, a külföldi sajtóban plágiummal vádolják, állítólag a Tayos-barlang titkának ötletét Petronio Jaramillo sci-fi írótól vette, majd azt kicsit átalakította. Állítólag Dél-Amerikában ő is találkozott magyarul beszélő indián törzsekkel, de tőle sem tudjuk meg, hogy a magyar nyelv mely változatával értette meg magát. Neki új ötlete is támadt, az Ecuadorban talált aranylemezeken lévő jeleket ősi rovásírásos táblának vélte. Angol nyelvű honlapon megtaláljuk az ősi indián táblákon látható jeleket, de azok még kis jóindulattal sem mondhatók akár a türk, akár a székely rovás rokonának.
alt
Kőkorszaki szakik nyomában
A Kárpát-medence korai története nem túlságosan ismert a hazai közönség előtt, ezért néhányan kiválasztották ezt az ismeretlen témát és bennünket őshonos európai népnek neveztek ki. Azóta gyakran lehet hallani a következő mondatot: ?nem jöttünk mi sehonnan sem?. Az elméletet megalkotó, vegyészmérnök- filozófus Cser-Darai szerzőpáros gyér genetikai eredmények alapján akarják átírni a magyarok korai történetét. Többnyire a Semino-féle kutatásra alapozva, 60 mintából alkották meg elméletüket, holott a tudományos életben annál már sokkal átfogóbb genetikai eredmény létezik, amelyek ráadásul a szkítákkal való vérségi kapcsolatunkat támasztják alá. Az úgynevezett ?őshonos? elmélet alapján a magyarok európai nép és mindig is a Kárpát-medencében élt, akik nem is álltak kapcsolatba senkivel, kultúrájuk ezért elzárt maradt, legfeljebb ők telepedtek keletre. Nézzük a tényeket.  Az újkőkori régészeti leletek sora megtalálható a külföldi szakirodalomban, azok egyáltalán nem támasztják alá, hogy a Kárpát-medence önálló és elszigetelten fejlődő egység lett volna, éppen ellenkezőleg az látható, hogy már a korai korszakokban is szoros kapcsolatban álltunk a mai Törökországgal, a Fekete-tenger vidékével és a Balkánnal.
Az őshonos elmélet gyártói ráadásul őseinket és legközelebbi rokonainkat, a szkíta és hun népeket hódítóknak tekintik, holott a hazai források arról beszélnek, hogy a Kárpát-medencét benépesítő szkíta és hun népek a keletről jövőkkel szövetségi kapcsolatot alakítottak ki. Teljesen téves, sőt káros a ?Kárpát-medence vagy Szkítia?? néven megjelent könyv, amely erőszakosan ki akarja szakítani a magyarságot a keleti népek közösségéből.
Az őshonos elmélet hívei a mára elavult? őshaza? elméletre alapoztak, amely szerint minden népnek csak egy helyről származhat. Ezzel szemben a szkíták, hunok és magyarok is hatalmas területet foglaltak el, amelybe beletartozott ugyanúgy a Sárga-folyó és a Kárpát-medence. Sokkal inkább előrevivő lenne a korai szkíta nyomokat feltárni hazánk területén. Csak az eddig rendelkezésre álló adatok józan értékeléséből azt a folyamatot látjuk kibontakozni, amit a magyar krónikák is feljegyeztek, vagyis a keleti, szkíta-hun eredetű népek nem hódítóként jelennek meg a Kárpátok koszorúin belül, hanem szövetségesként és céljuk nem a hódítás, hanem rokonaik idegen hatalom alóli felszabadítása, hogy ismét egyesítsék az ősi földeket.
alt
Piramisok nyomában
2005-ben szárnyra kapott az a hír, hogy Bosznia-Hercegovina területén, Viszoko mellett amatőr régészek ősi piramist találtak. Azóta itthon is nagy tábora alakult ki annak az elképzelésnek, hogy a Balkánon létezett egy újkőkori civilizáció. Ezt még néhány magyar amatőr megtetézte azzal, hogy a piramisokban a székely rovásírás jelei fedezhető fel. A következő évben Oszmanagics vezetésével ásatások kezdődtek, hiába tiltakoztak ellene nemzetközi és helyi szakértők, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a kontár módon végzett ásatás történeti rétegeket tűntethet el.
A ?piramist? megvizsgáló helyi természettudósok időközben megállapították, hogy a hegy természeti képződmény, nem pedig emberek által épített piramis. Viszokó valóban fontos történeti emlékhely, Enver Imamovics, a Szarajevói Egyetem munkatársától értesülhettünk arról, hogy a település adott helyet a középkori bosnyák fővárosnak. A piramis láz azóta sem csitult, sőt néhányan már nemcsak a Balkán szívében, hanem Székelyföldön, sőt a Krím-félszigeten is ősi szentélyek nyomait találták meg. A kőkori őrület úgy látszik, nem csitul és mindazokat, akik felszólalnak ellene, ellenségnek bélyegzik meg.
Magyarok az űrből
Még a rendszerváltás idején látott napvilágot egy vitatott értékű mű, az Arvisura, amelyben manysi sámán és a hős szovjet partizán mellett hihetetlen történetek olvashatók. Az eredetileg történeti regénynek szánt mű az őstörténeti búvárok első számú olvasmánya, bár hiteléről nem győződtek meg. A kusza történetek és a hibás nevek, dátumok nem riasztják el híveit.
Ezzel párhuzamosan már olyan cikkek is napvilágot láttak az interneten, hogy a magyarok a Szíriuszról hozták magukkal az ?égi? tudást. Az onnan származó Turul-nemzetség azért szállt alá a Földre, mert egy Naprobbanás nyomán ott már elviselhetetlenné vált az élet. Ha valaki utánajárt a Szíriusz csillagzatnak, az pontosan tudja, hogy felszíne alkalmatlan az életre, de ez a híveket korántsem érdekli. Inkább az okozhat számukra fejtörést, hogyan lehet, hogy az űrből ?konkurencia? is megjelent hazánkban. Egyes feljegyzések arról tudósítanak, hogy 1975-ben Erdélyben leszállt egy földönkívüli űrhajó és a legénység fémlemezeket hozott magával, melyeken ékírásos táblák és piktogramokkal rótt szövegek voltak, természetesen magyar nyelven. A Securitate ugyan elkobozta az iratok nagy részét, de az ősi tudás nem veszett el, a rendkívül bonyolult jeleket még a megérkezés után gyorsan lemásolták.
A fenti elméletek több okból készülhettek. Egyrészt meg akarják téveszteni a gyanútlan érdeklődő olvasókat. Másrészt szándékosságot is feltételezünk. Elképzelhető, hogy a finnugrista elmélet bukásától félő szervezetek szándékosan káoszt idéznek elő ezekkel, félve attól, hogyha az akadémiai vonal végleg megbukik, akkor a magyarok ne valódi történetükkel kezdjenek foglalkozni, hanem zavart ötleteken vitatkozzanak.
Az olvasók számára tippeket adunk, hogyan és mi alapján próbáljanak meg eligazodni az őstörténeti elméletek dzsungelében.
TIPPEK
  • A magyar történeti hagyományt vegyük alapul az őstörténeti kutatás kapcsán.
  • Hallgassunk a józan eszünkre és ne higgyünk el minden történetet!
  • Vizsgáljunk meg egy adott kérdést természettudományos szempontból.
  • Nézzünk szét külföldi honlapokon, hogy ott is megtaláljuk-e a nálunk terjedő híreket?
  • Járjunk utána, hogy az adott hírben vagy tanulmányban szereplő szakértő valóban járt-e az adott vidéken, mennyi időt töltött el ott és végzett-e alapos kutatást?
  • Mindig járjunk utána, hogy az adott kutató rendelkezik-e szakirányú egyetemi végzettséggel vagy doktori fokozattal? 

(Obrusánszky Borbála – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share