Rováskincseink nagy részét eltüntették, de emlékük és néha leírásuk is megmaradt. Ladánybene rováskincseiről ír Obrusánszky Borbála.
Rovásirtás a történelemben (is) – Ladánybene rováskincsei
Ősi rovásemlékeket nemcsak a most feltáruló leletek között találhatunk, hanem a régi feljegyzések között is. Jelen cikkünkben Ladánybene eltűnt kincseiről számolunk be.
(Rovás Info)
Hun emlék?
A Kecskeméttől északra található Ladányben település mellől páratlan rovásemlékek kerültek elő a régi, 19. századi ásatások idején. A településen Kada Elek először ásatása nyomán egyedülálló kerámia ivóedényt fedeztek fel, amelyet a Kr. u. 5. századra kelteztek. Ezen rovásírás volt olvasható. Sajnos, a páratlan lelet eltűnt a második világháborúban, Kecskemét bombázásakor, de a múzeum munkatársai még időben rajzot készítettek a leletről és így a rovásjeleket megmentették az utókor számára. A kutatók hol az avarokhoz, hol a szarmatákhoz kötötték a páratlan írásos emléket, lévén, hogy Attila idején és utána is a hunokkal szövetséges szkíta nép lakta a Duna-Tisza közét, Babaj királyukkal együtt.
A hunok írása
A megfejtők között ketten is úgy vélték, hogy a kerámiára karcolt írás a hunokkal, illetve szövetségeseikkel állthat kapcsolatban. Mészáros Gyula ógörög betűket vélt felfedezni a tárgyon, szerinte is az Alföldre települt szarmata lakosság élt akkoriban ezen a területen. A feliratot magát ugyanakkor hun-görög eredetűnek vélte. Nagyfalusy Lajos a ladánybenei leletet a szeged-nagyszéksósi hun-kori arany ivócsésze ógörög karcolt szövegével rokonította. A hun írás kapcsán meg kell említenünk páratlan aranykincsünket, a nagyszentmiklósi kincset, ahol a rovás mellett szintén görög írást fedezhetünk fel. Attila hunjai a kétfajta (saját rovást és a görög betűket) közép-ázsiai hazájukból hozhatták magukkal, ahol a görög volt a térség hivatalos írásmódja. Sem a kései rokonok, az avarok, sem Csaba irályfi leszármazottjai, Árpád magyarjai nem használták a sztyeppéről akkor már eltűnt írásmódot.
Az elveszett gyűrű
Szabó Kálmán szintén Ladánybenében talált rá egy páratlan értékű rovásírásos gyűrűre, melynek szintén nyoma veszett, szerencsére ennek a rajza és értelmezése is megmaradt az utókor számára. A gyűrű feliratán sok kutató vitatkozott és máig egyértelmű időbeli besorolása, ketten is késői, középkori török emléknek vélték. Mészáros Gyula a 13. századi kunok írását látta bennük, Csallány Dezső viszont a besenyő hagyatéknak tartotta azt. Később Csallány módosította álláspontját és a lelet magyarnak vélte és korát a 12. századra határozta meg. Mindkét kutató törökül próbálta megfejteni a rövid feliratot, talán éppen azért, mert úgy vélték, az Árpád vezette magyarok nem ismerték az ősi szkíta-hun eredetű írást, pedig ismét a környékről került elő egy olyan szíjvég lelet, mely azt igazolja, hogy igenis volt rovásemlékük honalapító őseinknek.
Bene vitéz szíjvége
A ladánybenei rovásírásos leletek sorába illeszkedik a Bene-vitéz díszes szíjvégen feltételezett hol türknek, hol magyarnak vélt rovás felirat. Még azon is vitatkoztak az érintett régészek, hogy vajon a szíjvég hátlapján található karcolások tényleg rovásjelek lehetnek-e. Talán azért fogadják hitetlenkedve a korai, magyar rovásírás meglétét, mert máig hat Hunfalvy Pál dogmája, miszerint a rovásírást csak Mátyás király udvarában alkották meg a humanista tudósok. Ennek azonban rengeteg forrásadat és történeti forrás mond ellent, a somogyfajszi kohó felirata, valamint az Erdély területéről előkerülő, 10-12. századi új rovásemlékek is. Egyébként merő képtelenség a magyarellenes akadémikus állítása, hiszen őseink bizonyítottan a rovás mesterei voltak és ősi írásrendszerüket szkíta és hun őseiktől örökölték.
(OB – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
