A balul 
sült el liberális művészek jelképiróniája, azaz a magyarsághoz való viszonyuk “művészi” kifejezésbe csomagolása. A Société Réaliste állított ki rovástáblát a Műcsarnokban, amit félreértettek…
Köszönjük
Éppen két éve indította útjára a Rovás Alapítvány az egységes rovástábla rendszert, amely nemcsak a magyar utak látképébe épült be szervesen, hanem most már kulturális ikonként is visszaköszön a Műcsarnokban.
Eleinte nem lehetett tudni, hogy a nyári hőség, vagy egyszerűen a témahiány volt-e az oka, vagy esetleg csak a “művészi érzékenység” hozta létre a rovástáblás installációt a Műcsarnok Mi a magyar? kiállításán. Aztán kiderült, hogy “iróniának” – azaz magyarra egy nemzeti szimbólum kifigurázásának – szánták a liberális művészek a dolgot … de fütyülősbarackos-bőgatyás magyarok nem értették a tréfát. Szó szerint vették a táblát: Sztálinváros konyec …
A rovás népszerűsítéséért dolgozók ebben az esetben is köszönik szépen a próbálkozást. A nyári melegre való tekintettel csak egy laza hosszúlépést kérnek.
Société Réaliste: Sztálinváros vége (Fotó: Földes András / Index)
(Fotó: boleynanna)
Elvették a rovásírásos műtárgy iróniáját
A Société Réaliste magyar-francia művészduó máris visszavonná alkotását a Műcsarnok múlt héten nyíló Mi a magyar? című nemzetértelmező kiállításából. Az intézmény az alkotók állítása szerint elvette a műtárgytól az iróniát.
Máris megorrolt a múlt héten megnyílt Mi a magyar? kiállítás egyik résztvevője a Műcsarnokra. A Société Réaliste elnevezésű művészduó Facebook-oldalán kérte az intézményt, hogy Sztálinváros vége című alkotásukat a lehető leghamarabb távolítsák el a kiállítóteremből, és az ezt követő sajtóközleményekből, publikációkból töröljék a csoport nevét. És mivel a Műcsarnok már kifizette az anyagköltséget a munka átvételekor, ezt az összeget a magyar Gróf Ferenc és a francia Jean-Baptiste Naudy által alkotott, nemzetközileg is elismert művészeti csoport kész azonnal visszafizetni.
A Sztálinváros vége egy rovásírásos városnévtáblát ábrázol, és nyilvánvalóan azt a jobboldali önkormányzatok által követett divatot figurázza ki, melyet követve még a Székelyföldtől nyolcszáz kilométernyire lévő Zalába is rovásírásos helyiségnév-táblákat állítanak. A Société Réaliste problémája az volt, hogy műalkotásukat a kiállítás Legendák nevet viselő termében állították ki, ahol a csodaszarvasok és turulok között a Sztálinváros vége elvesztette eredeti kritikai értelmét, és nem több egy ?exotizáló aláfestésnél?. Az alkotók ironikus szándékait ráadásul a Legendák termében olvasható tárlat-bullshit is rombolja, mely Lezsák Sándor-i mélységben ragozza a semmit:
?A legtöbb nép közösségi emlékezetében fellelhetők az ősi múlt tudományos szempontból tisztázatlan, de széles körben ható hősei, a valóságtól bátran elrugaszkodó történetei. A középkori krónikások többsége az eredetmondákat, a hitet adó, példamutató csodás történeteket ugyanúgy fontosnak tartotta rögzíteni, mint kortársaik viselt dolgait. Bár az akadémiai historizmus ezeket nem tekinti hiteles forrásnak, a magyar történeti tudatnak mindig is szerves része volt a Csodaszarvas legendája, a turulmadár mítosza vagy a hun-magyar rokonság. Az érdeklődő laikusok nem csekély része meggyőződéssel vallja, hogy ezek a múlt ködébe vesző mondák történeti alapokon nyugszanak. A mitológiai vagy történelmi alakokhoz kapcsolódó legendák ilyen módon – a tradíció valós vagy irodalmi elemeként – a mai magyar identitást is sok esetben befolyásolják. Az itt látható művek erre reflektálnak.?
Az Indexnek sikerült elérnie a Société Réaliste magyar tagját. Gróf Ferenc elmondta nekünk, hogy június 25-én, nagyjából egy hónappal a Mi a magyar? megnyitója előtt kapták meg a felkérést, melyben nem szerepelt a kiállítandó mű szoros kontextusa. A megnyitón pedig nem volt ideje elolvasni a tárlat kísérőszövegét, ezért reagált csak most a mű elhelyezésére. Kérdésünkre Gróf elmondta, hogy nem keresték meg személyesen a Műcsarnokot, és nem is merült fel bennük az, hogy áthelyeztessék a Sztálinváros végét, mivel nem kívánnak belemenni semmilyen alkudozásba. Ez ugyanis már idegen a művészettől, ráadásul a Legendák termének többi darabja és a kísérőszöveg szerinte egy olyan egységes, zárt világképet sugall, mellyel a Société Réaliste nem tud közösséget vállalni.
A Société Réaliste döntésével az Indexnek nyilatkozó Király András képzőművész is egyet tud érteni, egy ilyen kontextusban szerinte is elvész az eredeti művészi szándék. A kiállításon két, tükörre húzott paprikacsíkkal jelenlévő Király szerint többeket is a teljes előzetes koncepció ismertetése nélkül kértek fel a részvételre. A hazai képzőművészek helyzetére az egyébként Párizsban élő Gróf Ferenc is kitért, aki szerint a finanszírozási struktúra központosításával a magyar művészek egyre kevésbé engedhetik meg azt, hogy nemet mondjanak az ilyen felkérésekre, és kénytelenek belemenni bizonyos kompromisszumokba.
Az ügyben természetesen megkerestük a Műcsarnok vezetését is, az intézmény azonban csak holnapra ígért tájékoztatást, mivel előbb még át akarják gondolni a történteket.
(Index.hu – eredeti cikk)
- A művészcsoport közleménye a Facebookon
- A Société Réaliste a francia-magyar művészpáros, Jean-Baptiste Naudy és Gróf Ferenc alkotócsoportja. Az önmagukat leginkább társaságként értelmező művészek 2004 óta dolgoznak együtt, értelmezik a valóságot a maguk sajátos (alkotói) módszereivel. Nevük nemcsak arra utal, hogy egy szociálisan érzékeny társasággal állunk szemben, hiszen a ?société réaliste? a szocialista realizmus kiforgatása is egyben. Naudy és Gróf két lábbal állnak a földön, távol áll tőlük az üres, semmitmondó művészkedés, helyette inkább aktuális társadalmi, politikai témák kerülnek alkotófolyamataik homlokterébe.
(rovart.com – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
