Új ballib fanyalgás, de még mindig nem világos, miért keltenének rossz érzést az egyre szaporodó rovásfeliratok? Sőt, büszkék vagyunk arra is, ha egy vietnámi kislány megtanulja a rovást!
Kardjába dől a ballib
A megélhetési fanyalgók és rettegők elvesztették a józan ítélőképességüket is. Már faji alapon is gúnyolódnak a “magyarkodásnak” (figyelem: idegen nyelvekre nem lefordítható kifejezés…) nevezett nemzeti íráskultúránkon. Viszont a sors igazi fintora, hogy az elvben “szocialista” vietnamból érkező, és nyilvánvalóan más rasszból származó gyerek nem csak, hogy nem fél a “szélsőséges és rasszista” rovásműveltségtől, hanem azt tisztelettel magáévá teszi és példát mutat a magyar gyerekeknek is.
Na erre varrjanak gombot Jobbágy Tibor és elvakult eszmetársai!
Mire jó a rovásírás?
Friss hír számol be a zuglói eseményről: Vietnami kislány lett a rovásírás helyezettje a Papcsák Ferenc zuglói polgármester támogatásával lezajlott versenyen, amelynek Hoffmann Rózsa volt az egyik védnöke. Nyilván nem véletlen, hogy Zugló az első olyan kerület, amelynek határán az érkezőt rovásírásos tábla fogadja.
Sokakhoz hasonlóan engem is rossz érzések fognak el a rovásírás reneszánszának az utóbbi időkben megfigyelhető terjedése kapcsán. Hogy miért, arra megkapjuk a választ, ha előbb megválaszoljuk a következő kérdéseket: Kik is szorgalmazzák, kik is azok, akik nagy előszeretettel tűzik ?árpádsávos zászlajukra? a rovásírást? A székely-magyar rovásírás neve a középkorban állítólag szittya-szkíta írásmód volt. Kik is azok, akik szkíta származásunkat bizonygatják, akik – ? la Grespik – az ?idegenszívű történelemírás? termékeként tévedésnek mondják finn-ugor eredetünket? Hát ezért!
Az már csak egy mosolyt előcsalogató ?fintora az eseményeknek?, hogy a magyarkodó témájú verseny egyik helyezettje egy vietnami kislány volt.
Nem véletlenül említettem az árpádsávos zászlót a rovásírással együtt: mindkettő ugyanannak a (kultúr-?) körnek a szimbóluma. Mindkettőhöz ugyanazok az eszmék és eszmények társulnak, ugyanazokat a művészeket, politikusokat emelik piedesztálra, ha tehetik, ugyanazokat exhumálják a jól megérdemelt süllyesztőből, és temetik képletesen vagy ténylegesen díszsírhelyekre, neveznek el róluk utcákat, állítanak nekik szobrokat, készítenek róluk emléktáblákat vagy adnak nekik kitüntetéseket, ha élnek.
Már mindenki rájöhetett, a szélsőjobb köreiről van szó. Ennél jóval nagyobb baj azonban, hogy mind gyakrabban érhető tetten: a kormányzó pártok – ezt tagadó pávatáncos retorikájuk mellett, illetve ellenére – ugyanezeknek a köröknek a szimbólumait és idoljait vállalják fel magukéiként.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amilyen a Szaniszló-kitüntetés vagy a jelen írás apropójaként szolgáló rovásírás-verseny is, hogy csak a legutóbb lezajlott események közül éljünk két példával.
És mi ez, ha nem összekacsintás a szélsőjobbos érzelmű választókkal? Nem kell a Jobbikra szavaznotok, mi is képviselünk titeket!
(Galamus – Jobbágy Tibor – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
