Nézőpont: Jelképeink háborúja

Bár a rovástáblák elsődleges célja a korszerű használat elősegítése, Józsa rovástáblája kapcsán ismét jelképháborúról elmélkedik a ballib. Hétfő – dupla cikk.

 

Ki a toleráns?

“Látnunk kell tehát, hogy fiatal demokráciánkra egyáltalán nem jellemző a tolerancia, a másik értékrendjének, szimbólumainak elfogadása.”

A szerző fordítva ül a lovon, úgy véli, hogy a táblaállítók azok, akik nem toleránsak, pedig ők csak teszik a dolgukat a maguk örömére. Éppen fordított tehát a helyzet, s az elmúlt 40+20 év ideológiai örökösei és a szélsőliberálisok “döbbennek meg” és próbálkoznak kirekesztéssel (tábladöntögetéssel), ha Magyarországon a magyarságra jellemző jelképek, írások jelennek meg. Bár szerencsére azoknak az SzDSz-es megmondóembereinek kora lejárt, akik háborúnak érzékelik az ébredő magyarság teremtő szellemi megnyilvánulásait, de úgy tűnik, hogy a 20 éves liberális tudatrombolás és méregkeverés miatt még ez a szellemiség nem teljesen halt ki.

 

Nézőpont: Jelképeink háborúja

Abban igaza van-e vagy sincs Kósa Lajosnak, hogy a Józsa helységnévtáblát akár lovári cigány vagy cirill betűkkel is kiírhatták volna, az ügy szempontjából teljesen mindegy. Azaz, mégsem teljesen, mert a cirill írást még mindig többen, sokkal többen el tudják olvasni, mint a rovásírást. De ez is tökmindegy! Kovács Zsolt jegyzete.Mindenesetre a Józsa rovásírásos tábla valakiknek nagyon szúrhatta a szemét, és biztosan nem azért, mert nem tudták elolvasni. Felállítása után néhány nappal kidöntötték, elvonszolták, és rovással lefelé egy belvizes területen hagyták. A tábla története egyébként kuriózum a rovásírás helységnévjelzők sorában, mert ennél a táblánál a Magyar Közút Zrt. a város egyetértéséhez kötötte a civil szervezettől a tábla felállítására hozzá beérkezett kérelem jóváhagyását. Az ilyen kérelmek döntő hányadában csupán forgalombiztonsági szempontokat vesz figyelembe, tehát a zrt. simán kiadja az engedélyt.

Mint az előbb említettem, azt, hogy el tudja-e olvasni valaki a rovásírásos helységnévtáblákat, lényegében nincs jelentősege a székely-magyar betűkkel teleírt táblák kihelyezése szempontjából. Merthogy azok nem azért kerülnek ki civil szervezetek és az őket támogató Jobbik munkálkodása következményeként, hogy arról bárki is tájékozódjon. Hanem, ahogy a Jobbik fogalmaz, ?A rovásírás a magyar nép kultúrájának legősibb rétegéhez tartozik, úgy mint a népdal, népművészet, a legrégibb és legérdekesebb kincsünk egyike?. Azt, hogy a szélsőjobbos párt miért nem a népmese- vagy népdalgyűjtést támogatja olyan vehemenciával, mint a lakosság számára lényegében olvashatatlan táblák kihelyezését, arról persze mindenkinek lehet fogalma.

Mint ahogy arról is, hogy anno, az 1990-es évek legelején miért söpört olyan viharos gyorsasággal át az országon a közterültnév-változtatási hullám; és akkor miért tiltakoztak sokan a Lenin, a Felszabadulás, a Marx, a Kalapács, a Dimitrov, az Április 4., a Kun Béla, valamint az ebbe az ideológiai áramlatba tartozó utcák és terek átkeresztelése ellen. Persze ebbe a kategóriába tartozik a szocialista múlt szobrainak ledöntése, megsemmisítése, szoborparkba költöztetése is. Volt belőle részünk bőven.

Az elmúlt két évben, de főleg az utóbbi hónapokban, hetekben újraéledni látszik a két évtizeddel ezelőtti divat. A jobboldali vezetésűvé lett főváros közterületei kaptak új nevet, a repterünk is, aztán itt van a székely-magyar rovásírásos tábla; avagy a Parlament mellől a Károlyi szobor tervezett eltávolítása és a politikai baloldalnak a szobor megmentéséért folyó hadjárata.

Látnunk kell tehát, hogy fiatal demokráciánkra egyáltalán nem jellemző a tolerancia, a másik értékrendjének, szimbólumainak elfogadása. Mihelyst hatalomra kerül, vagy éppen oda igyekszik, kimondatlanul is a kizárólagosságra törekszik. Erőt, hatalmat megjelenítendő, szüksége van szimbólumokra, jelképekre – utcanevekre, táblákra, szobrokra? És ameddig túl nem jutunk a demokráciának ezen a kezdeti szakaszán, legyen szó bármelyik oldali hatalomról vagy abba az állapotba törekvőkről, mindig lesznek ?táblaborogatások?.

(HAON – Kovács Zsolt – eredeti cikk)


Kapcsolódó cikkek:

Share