Rovástábla – Velem, Kecskemét

alt

Újabb rovástábla avatások: a “legnyugatabbra lévő” rovástábla címet kapja Velem táblája. Az egységes Kárpát-medencei székely-magyar rovástábla gyakorlati szabvány lett. Frissítve!

 

Tiltják, rongálják és mégis sokasodik…

Az elmúlt időben a régi idők arcai előbújtak, hogy nemzeti írásunk ellen agitáljanak. Ez nem igazán maga az írás ellen van, hanem a magyar műveltségi örökség újjáéledésének szellemiségétől félnek, remélhetőleg jogosan…

2012. március 25-én vasárnap 15 órakor a Szent Vid Hagyományőrző és Kulturális Egyesület kezdeményezésére Velem községben rovásírásos helységnévtáblát avatnak, mely eseményen a Jobbik politikusai is részt vesznek.

alt

(Barikád.hu – eredeti cikk)

 

Kecskemét – Rovásnap:

Faragott rovástábla avatás, kiállítás és előadás Kecskeméten. A Kiskunság rovástábla állítóinak szakmai fórumára kerül sor délután.

alt(kecskemetjobbik.hu – eredeti cikk)

Beszámolók:

Velem, táblaavatás – fényképes beszámoló a Youtube-on

Kecskemét: Felavatták Kecskemét új, rovásírással írt várostábláját ma délben, a város határában. A táblát a Hirös Rovókör és helyi mesterek közösen állították, a kecskeméti városvezetés támogatásával. Ez a második ilyen tábla a városban, de amint az átadó ünnepségen elhangzott, nem az utolsó.

Új várostáblával gazdagodott Kecskemét. A Ladánybenei elágazásnál vasárnap délben avatták fel az új táblát, melynek különlegessége, hogy rovásírással, hirdeti a városba érkezőknek, hogy Kecskeméten vannak. A táblát a Hirös Rovókör és helyi mesterek közösen állították. Ezzel tisztelegve az ezer vagy még annál is régebbi hagyományok előtt, és kifejezve azt a reményt, hogy a Kárpát- medencében otthont találó őseink kultúrája soha nem merül a feledés homályába. Cernus Lajos, a Hirös Rovókör elnöke szerint ennek a táblának mindenki számára üzenete van. A múlt értékeinek ápolása nem csak az értékek megőrzése, hanem a nemzet jövőjének megteremtése szempontjából is elengedhetetlen. A táblaavató ünnepségén beszédet mondott Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere is, aki a magyar hagyományok fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte, manapság egyre több idegen nyelvből veszünk át szavakat, kifejezéseket saját nyelvünkbe, azonban idegenkedünk saját örökségünktől. Éppen ezért városvezetés támogatja az ilyen kezdeményezéseket. A táblaavató után az ünnepség a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban folytatódott, ahol Rovás emlékeink a Kárpát Hazában címmel kiállítást, majd egy előadást is megtekinthettek az érdeklődők.

(Kecskeméti TV- eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share