Rovástábla – Boldog, Ócsa

Szokásos hétvégi táblaavatások. Ezúttal rendhagyó esemény lesz Boldog községben a rovásos helynévtábla avatás, mely egyben kegyeleti emlékezés is a kezdeményezőre. Frissítve képekkel

 

Táblaavatás és emlékezés

 

Boldog – rovásfeliratos tábla avatás

Boldogon szeptember 11-én rovástábla avatásra kerül sor. A kezdeményező Rohács Norbertre is emlékeznek, aki nem érhette meg az általa kezdeményezett tábla avatását.

Halálos baleset: a helyszínen életét vesztette a motoros

(2010. augusztus 13.) Egy boldogi fiatalember az áldozata annak a balesetnek, amely csütörtökön este történt Hatvan és Boldog között.  Halálos kimenetelű baleset történt csütörtökön a Hatvan és Boldog közötti útszakaszon – írtuk aznap este. Mint megtudtuk: a 31 éves férfi – aki az elsődleges vélemények szerint nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét – frontálisan összeütközött egy szemből érkező kisteherautóval. A motoros a helyszínen életét vesztette, a gépkocsi utasai nem sérültek meg. Mindkét jármű totálkáros lett. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a történteket.

Lapunk úgy tudja, hogy az amúgy rossz állagú közúton szerencsétlenül járt boldogi fiatalember az elmúlt években nagy szerepet vállalt a település kulturális életében, ő szervezte a híres hagyományőrző napokat is.

“…tavaly már az utolsó Hagyományőrző napot szerveztük májusban .Belefáradtunk. Év elején,amikor benyújtottuk a Polgármesteri Hivatal felé az az évi Hagyományőrző nap programtervét, pár mondat erejéig érintettük az esetleges rovásírásos helységnév tábla elkészítését,de tavaly nem csináltuk meg. 

Idén a nehéz, feldolgozhatatlan tragédia után erőt próbáltam venni magamon, és májusban felkerestem a helyi Polgármester asszonyt, és elmondtam Neki, hogy ezzel,és így szeretném befejezni azt a fajta hagyományőrzést, amit férjemmel Norbival, majd 2008 augusztusa után kislányunkkal Bíborkával kiegészülve, CSALÁDként csináltunk. Norbi nélkül nem csinálom tovább.

Ez így volt egész, kerek, mint ahogy egy CSALÁD is Apával, Anyával és Gyermekekkel teljes. Mi, Bíborkával tavaly augusztusban/Lányunk 2. születésnapja előtt 1,5 héttel/elveszítettük Apát. Értelmetlenül, tisztázatlanul, hirtelen! Ez a tábla nem a politikai hovatartozásról szól. Nem! Emlék egy MAGYAR Férfi, egy Férj és egy Apa számára.”

Ő volt ROHÁCS NORBERT (1979-2010)

Szeretünk Apa!

Rohácsné Farkas Adrienn


Rovástábla avatás Kárpátia frontemberével – Ócsa

Petrás János Ócsán az Ócsai Jobbik alapszervezet felkérésére rovásírásos táblát avatott 2011.09.09-én.

Városnévtábla ( – immár rovásírással is)

A főváros felől friss szellő suhant át a régi várostáblánál gyülekező embereket megérintve, és Ócsa áporodott levegőjét visszafújta a Bajcsy vonalán a Városháza irányába.
Az összegyűltek megérintve álltak a várostáblánál, hogy leleplezzék, és felfedjék szemeik előtt kisvárosuk új rovásírásos meghatározását.  

Így, az egységes Kárpát-medencei rovástábla mozgalom legújabb állomása Ócsa városa lett. A névtábla állítást a Jobbik Magyarországért Mozgalom ócsai alapszervezete  mellett több egyesület és  magánszemély is támogatta.  A táblaavatás a mai Kárpátia koncert apropójához kapcsolódott. Köszöntőt mondott Petrás János (Kárpátia együttes) és Magyar Péter (Jobbik, ócsai elnöke)

A Himnusz hangjaival ünnepélyes keretek között közösen avatták fel a város első rovásírásos helységnévtábláját a mai nap (2011.09.09), kora este 18: 50 magasságában.  A szép számban összegyűltek tapssal köszönték meg a kezdeményezők és a támogatók ebbéli emléktábla állítását.  A táblaavató a Székelyhimnusz felcsendülésével zárult.

(ocsa-varos.blogspot.com – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share