Orwell 1984 c. könyvében szemléletesen jelenik meg a történelem folyamatos átírása. Úgy tűnik, ez volt Martfű polgármesterének kedvenc esti meséje, nem a Rátóti csikótojás.
Martfűn megállt a történelem, 1984-ben…
A korábbi híradásoknak megfelelően Jász-Nagykun-Szolnok Megye Tiszazug térségének egy kisvárosában, Martfűn, az egykori SzDSz-tag polgármester, Dr. Kiss Edit, ellenzi a székely-magyar rovásos helynévtáblát. S erről – mint városában a legfontosabb dologról – az önkormányzat honlapján személyes blog-ban, valamint a Önkormányzati Hírek-ben is megírja véleményét. Ehhez elegendő szabadideje és persze szíve joga van ugyan, de mivel magához a táblához anyagilag nem járult hozzá, a felállításához pedig csak a közútkezelő engedélye kell, köze azonban vajmi kevés.
Szellemi tulajdon védelme – Kivéve a gyevi bírót…
A jogász végzettségű polgármesternek persze halvány tudása sincs a rovásról, így az ellenzését kifejtő két kusza gondolatcsíra közé össze-vissza ollózva bemásolgat a Wikipédia szabad enciklopédiából … a forrás megjelelölése nélkül, tehát plagizálva (a szellemi javak illetéktelen felhasználását hívják így). Zárógondolatában kifejti, hogy a Székelyföldön sincsenek rovástáblák, meg egyébként is nemzeti írásunk múzeumokba és levéltárakba való.
Az istenadta nép…
Az egészen új www.martfu.hu önkormányzati honlap polgármesteri blogjáról azonban a helyi informatikus még nem tudta kikapcsolni a hozzászólások funkciót, így aztán a nép (a zemberek), bejelentkezve akár válaszolhat is a szeretett vezető bölcs gondolataira. De érdekes módon, Martfűn nem látunk hozzászólásokat – s így azt hinné a gyanútlan internet-használó, hogy csak azért nem, mert a mély bólogatásnak és a hosszú ütemes tapsnak nincs még nemzetközileg egységes írásjele.
De ez bizony tévedés, mert hirtelen megszólalnak a derék martfűiek, példának okáért a Rovásírás c. polgármesteri reMEKKműre néhány nap alatt több, mint 10 bejegyzés érkezett, melyekben a hálátlanok nem átallottak emlékeztetni a polgármestert a tárgyi tévedéseire, a megélhetési plágiumra, Martfű szégyenbe hozatalára … és kapott még más ügyben is hideget-meleget.
A király(nő) új ruhája…
Mit csinál ilyenkor egy helyi kiskirály(nő), miután a baklövéseinek kezd országos híre menni? Először gyorsan kimásol néhány további szócikket egy másik lexikonból, majd mikor rájön, hogy tulajdonképpen már a kiskondás is rajta kuncog, szól annak a mihaszna informatikusnak, hogy most aztán a liberális demokrácia jegyében szedje már le az egészet, cikkestül, válaszostul … s egyébként is ki beszélt itt rovásírásról?
Hát, így járt Martfű városában a szabad információáramlás … valószínűleg persze csak azért, mert anno nem akadt 200.000+1 szavazója a polgármester volt pártjának. De szerencsére a Martfűn kívüli világban már rég elmúlt 1984, így aztán hála a technikának a Google keresőben tárolt korábbi honlapképeket sikerült megőrizni, amit szeretettel vissza is adunk Martfű lakosainak. Hadd elmélkedjenek választott vezetőjük szellemi nagyságában, miközben sétálnak a Lenin, Szamuely, vagy a Münnich Ferenc utcában
S a mese folytatódik…
A hírzárlat ellenére Martfűn azt csiripelik a verebek, hogy a történet még nem ért véget…
A nevezetes rátóti martfűi honlap:
Rovásírás (írta: dr. Kiss Edit, 2011-06-15 23:27)
Ellenzem a rovásírásos településjelző tábla felállítását Martfű bejárataihoz. Attól tartok, hogy előbb-utóbb megmosolyognak majd bennünket is, azokkal együtt, akik már felállították ezeket a táblákat.
A székely-magyar rovásírás, amely egy ősi szóírás, eredete ma is vitatott.
Egyes vélemények szerint arámi eredetű. A nagyszentmiklósi kincsen látható kárpát-medencei rovásírást a magyarok a latin írás megszületése előtt már használták. A feliratokat fába, kőbe, agyagba karcolták. Más, általánosan elfogadott álláspont szerint a türk rovásírásból fejlődött ki. Mára megfogalmazódott a magyar eredeztetés vagy az ókánaánita/föníciai írással való direkt kapcsolat feltételezése.
A legkorábbi ismert lelet a szentgyörgyvölgyi tehénszobor (a Magyar Nemzeti Múzeumban látható) 7500 éves felirata. A legtöbb rovásírásos lelet a Székelyföldön maradt fenn (ezért nevezi a tudomány az utóbbi kétszáz évben székely rovásírásnak).
A honfoglaló magyarok használták a rovásírást. Szent István kora azonban magával hozta a latin ábécét is.
Szent Istvánnak tulajdonítják azt is, hogy elrendelte az ősi írás emlékeinek megsemmisítését és a latin írásra való áttérést:?Sylvester pápa tanácsolása folytán határoztatott, hogy a magyarok, székelyek, kunok, valamint az egyházi magyar keresztény papság által is használt régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balrai pogány írás megszüntetődjék és helyébe latin betűk használtassanak.?
Minthogy a latin írás csupán egy szűk réteg osztályrésze volt, a rovásírás még évszázadokig fennmaradt vidéken, a köznép körében. Első említése történeti munkákban Kézai Simontól származik, krónikája megemlékezik arról, hogy a székelyek és a blakok közös írást használtak.
Tudományosan először Orbán Balázs néprajzkutató vizsgálta – ő fedezte fel az énlakai feliratot a székelyföldi kutatóútja során.
Sebestyén Gyula 1915-ben a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából jelentette meg a ?A magyar rovásírás hiteles emlékei? című művét. A könyv albumszerűen tartalmaz hasonmásokat az eredetikről.
Sebestyén után gyakorlatilag jóformán az 1960-as évekig senki sem foglalkozott a rovásírással. A rovásírás kutatása napjainkig sem fejeződött be. Az 1980-as, 1990-es évek számos új felfedezéssel járt együtt. Nem csak új írásemlékek kerültek elő, hanem nyilvánvalóvá vált az is, hogy a székely írást szoros rokonság fűzi a népművészet által ma is alkalmazott népi hieroglifákhoz. Sok vitatott kérdés osztja meg a rovásírást többé-kevésbbé ismerők táborát.
Napjainkban számos laikus ember érdeklődését felkeltette a rovásírás. Legtöbben titkosírásként használják, vagy a népi-nemzeti hagyományőrzés keretében ápolják ennek az érdekes kultúrtörténeti tényezőnek az emlékét.
A germán rúnák és a rovásírás között vonható egy nyilvánvaló párhuzam: egyik sem maradt ki a politikai okkultizmus tárgyköréből. A huszadik század végén számos különleges elmélet és megállapítás született a magyar írással kapcsolatban. Nevet adtak az egyes betűknek a rúnák mintájára – ez történetileg azonban teljesen megalapozatlan, hiszen az eredeti betűnevek egy sémi nyelv szavai voltak, és érthető módon a magyar nyelvig ezek az elnevezések nem jutottak el. A rovásírást ezen kívül néhányan misztikus eredetűnek tartják, vagy éppen a világ összes írása ősének (Varga-féle rovásírás elmélet); megint mások különféle módokon próbálják beilleszteni a magyar mitológia világába.
A székely-magyar rovásírás emlékei a múzeumokba és az egyetemek, levéltárak kutatói elé valók. Erősen vitatható bármilyen mai mindennapi eszközt rovásírással ellátni és használati tárgyként kezelni, így a helységnév jelzőtáblákon sincs helye a rovásírásnak. Nem vitatom, hogy a tananyagokban helye lehet a rovásírásra vonatkozó ismereteknek – majd, ha letisztul az ezzel kapcsolatos tudományos álláspont.
Mindaddig azonban, amíg nem is tudjuk (csak hisszük), hogy valójában mi ez, mit jelent, mire való, mi a valódi története, még csak azt sem gondolhatjuk, hogy a használatával nemzeti hagyományokat ápolunk vagy a nemzeti összetartozásunkat ki tudjuk fejezni. Nem régen jártunk a Székelyföldön. Ott nem láttunk egyetlen egy rovásírásos településjelző táblát sem.
Félek attól, hogy kibontakozóban van egy újabb ?rátóti csikótojás? történet.
Hozzászólások:
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2011-06-15 23:27 | Dr. Kiss Edit | hozzászólások száma: 6
Kapcsolódó cikkek:
