A Magyar Íjász Szövetség által összeállított Történelmi Általános Versenyszabályzata latinbetűs névfelírást követel meg, a rovás nem elegendő.
Rovásfeliratos nyílvesszők
Azt gondolnánk, hogy a legjellegzetesebb magyar harcművészeti hagyományban teljes joggal jelen van a rovásműveltség is. Olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy a Történelmi Íjász kategóriában a szabályzat bizony kifejezetten jelzi a latinbetűs elsőbbséget.
Az Íjász Szövetség honlapjáról letölthető szabályzat nyílvesszőkre vonatkozó részében szerepel a rovásfelirat szabályozása is (Magyar Íjász Szövetség Történelmi Szakmai Bizottság Versenyszabályzata 2020. év PDF):
6. NYÍLVESSZŐK KÖVETELMÉNYEI
Minden kategóriára vonatkozik
…
(6) A nyílvessző testeken az íjász nevét latin betűkkel fel kell tüntetni (monogram használata valamint a rovásírás nem elegendő).
…
Nos, érdemes volna kikérni a Íjász Szövetség Történelmi Szakmai Bizottság tagjainak elképzelését a rováshasználatról, mert ez így a jól ismert három T közül a Tűrt kategóriát képviseli a rovás ott, ahol a helye lenne.
Ha például a japán küzdősportra gondolunk, akkor láthatjuk, hogy kifejezetten japán vezényszavakat használnak, őrzik a japán hagyományokat is, a sportolás mellett.
A lóláb ott lóg ki, hogy a rovás nem jelkép, hanem írásrendszer. Ezt minimum ismerni kell minden íjásznak, aki az íjászaton belül a történelmi íjászkodásra adja a fejét. Aki nem ismeri a rovást, annak nincs keresnivalója a történelmi kategóriában, de nyugodtan íjászkodjon más kategóriában.
Közelítsük meg a kérdést a használat felől: azért kell ráírni a tulajdonos nevét, hogy tudják, kié. Ha egy versenyen csak latinbetűs nyílvesszőket találunk, akkor ott az egy rovásfeliratos gazdáját könnyen meg lehet találni. Ha viszont több rovásfeliratos nyílvessző tulajdonos van, azok meg nyilván el tudják olvasni egymásét is…
Elvárható tehát a Magyar Íjász Szövetségtől és annak is a Történelmi Szakmai Bizottságától a rovás gyakorlati szintű ismerete, mellyel az íjászok kulturális kapcsolódását is erősíti.
Mert miről is van szó? Amikor a “magyarok nyilaitól ments meg minket” sirám hangzott fel Európa szerte, akkor eleink már tudtak róni, olvasni. Ennek írásos (rovásos) bizonyítékai azok a rovásemlékek, amelyek éppen az íjászathoz kapcsolódnak. Ilyen a Homokmégy-halomi rovásfelirat egy tegez csontborításásáról, melynek török nyelvű olvasata: Tíznyilas tegezzel győzz!
Nos, nem lenne-e méltó jelmondat egy magyar íjászszövetségnek ez a történelmileg igazolható, tegezen olvasható rovásfelirat? Itt az ideje, hogy ne csak díszítésként kapjon szerepet a nyílvesszőkön, hanem egyenrangú írásképként kerüljön a támogatott kategóriába.
(Rovás Infó)
Kapcsolódó cikkek:
