Ismerjük meg a XX. század valódi rovásműveltségét! Aknay János konstruktivista képein megjelenik a rovás – az 1970-es és 80-as években.
Festő angyalok között – Aknay János művészetéről
(…)
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára egyre szűkszavúbb, tömörebb lett Aknay világa, majd újra gazdagabb, összetettebb struktúrák jelentek meg művein. 1983-tól e gazdagodás elsődleges forrásává vált a székely rovásírás, amely egyrészt a Kárpát-medencei kulturális tradíció, a magyarság sajátos értékei fölfedezéseként értékelendő, másrészt azért, mert olyan képalkotó elemek jelentek meg a műveken, amelyek a későbbi időszakban szorosan összekapcsolódtak az angyal motívummal, illetve annak erőteljesen absztrahált változatával.
Aknay János – rovásikon (1984)
Ablakrovás sorozatból képgaléria itt tekinthető meg (forrás: http://aknay-janos.hommage.hu/)
A művészt, saját elbeszélése szerint már diákkorában foglalkoztatta ez a rejtőzködésre alkalmas folklorisztikus kódrendszer, elemei meg is jelentek a hatvanas évek közepén született Önarcképén, hosszú szünet után azonban csak 1983-ban bukkantak fel újra e jelek a Tamga című festményen (a szó törökül jelet jelent), s olvadtak össze a következő években a korábbi geometrikus ablak-struktúrákkal és angyalmotívumokkal. A nyolcvanas évek közepén, második felében született képeken a kétféle kulturális-vizuális réteg (a szentendrei építészeti struktúrák és a rovásírás jelei) mellett megjelenik az emberi alak is, egyszerre tartozva a földi és az égi szférához, közvetítve a kettő között, ugyanakkor maga is védelemre szoruló, stilizált angyalszárnyakkal körülvett létezőként. Az emlékezés, a személyes gyász képei ezek a művek, (Holdfény; Kitörés; Nagy utazás, 1987; Ballada ?S”-ről; 1989), egyben azonban a folytatás szükségességének, az értékek újjászületésének a kifejezései is (Angyal született, diptichon, 1991).
(Bárkaonline.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
