Rovásfelirat a megfejtések útján (E-nyelv)
Egy írásrendszer megfejtése nemcsak a nagy összefüggések felismeréséből áll, hanem az egyes emlékek olvasatának a megoldásából, értelmének felfedéséből is. Most ennek az útját kíséreljük meg egy rovásfelirat kapcsán nyomon követni.
Az egyes rovásjeleknek a különböző feliratokon alaki variánsai jelennek meg. Az olvasást a máshol található hasonló grafémákkal való egybevetés segíti, amint ezt régi latin betűs kézírásos emlékek egy-egy nehezen olvasható betűjével is tesszük.
A Rugonfalvi írásemlék leírása és korábbi megfejtési kísérletei
A Rugonfalvi emléket Benkő Elek 1981-ben az Udvarhelyszékhez (Hargita m.) tartozó Rugonfalván a református templomban falkutatás során találta, mint egy vakolatba karcolt feliratot (1. ábra). A rovás keletkezésének idejét a 16-17. századra tette (Benkő 1991: 20). Első ismertetésében a rovást fejjel lefelé közölte (ezt később korrigálta, javított olvasatot pedig Ferenczi Gézától várt: 1994: 165). Az 1991-es olvasati javaslata: IT JEGYI (vagy JEDJI) MIKLOS – az ehhez kapcsolódó értelmezése pedig ?It[t] [járt] Jeddi Miklós?. Az írás iránya jobbról balra halad, a grafémák írásképe is erre utal. A magyarázat során – a latin betűs írással való visszaadáskor – erre a sajátosságra utalunk.
1. ábra: A Rugonfalvi felirat (Benkő E. 1997: 182)
A felirat tipizált átírása: 
. Megjegyzendő, hogy az átírás minden esetben egyfajta értelmezésen alapul. Vagyis az írásemlék egyes jeleinek értelmezése és tipizált grafémaalakkal való megjelenítése a jel értelmezésétől függ. Pl. a felirat jobbról 6. jel alján túlérő függőleges vonaldarab az értelmezésünk szerint figyelmen kívül hagyandó. A közölt tipizált átírás a cikkben szereplő, a következőkben közölt elemzés alapján készült.
Balról az első hat betű jobbról balra olvasva (l. Hosszú 2013: 19, 1. szabály) valóban lehet [Miklós]. Benkő Elek olvasata és magyarázata értelmében a jobbról első két 
jel olvasható [itt]-ként; a hosszú [t] hangot nem jelölve, ami jellemző a korai rovásírásra (l. Hosszú 2013: 19, 7. szabály). A legkorábbi székely-magyar rovásemlékekben az [i]-t mindig a 
grafémaalakkal jelölték. Azonban ebben a feliratban szerepel az 
jel is, ami minden esetben [i]-t jelölt, így esetünkben az első graféma biztosan nem [i]-t, hanem [j]-t jelölt. Ez a megkülönböztetés egyben kormeghatározó is, lásd alább.
A jobbról 3., 4. és 5. jelből álló 
jelcsoport Benkő Elek olvasatában [jegyi] vagy [jedji] alakban, de ?Jeddi? családnévként értelmezve szerepel. A [jegyi] vagy [jedji] alakból azonban nem következik egy eredeti [jeddi] hangalak: ilyen hangkörnyezetben valószínűtlen a depalatalizáció. Paleográfiai szempontból az 
jel [j]-ként való értelmezése példa nélkül álló lenne. A 
jel pedig nem jelölhetett [dj] ligatúrát, mivel a [j] hangot soha nem jelölték a székely-magyar rovásban grafémaalakkal, hanem mindig a betűalakot használták, így nem jöhetett létre ebből a 
D [d] betűvel képzett ligatúraként a 
jel sem.
Bár Benkő Elek javaslatában nem szerepel a [jeddi] olvasat (aláhúzással a ligatúrát jelölve), érdemes azért megvizsgálnunk ezt a lehetőséget is. A jel – ligatúraként értelmezve – nem jelölhetett hosszú [d]-t, mivel a korai rovás írásbeliségben soha nem jelölték a hosszú mássalhangzót (l. Hosszú 2013: 19, 7. szabály). Ebben változást csak a 19. század vége hozott, onnantól kezdve szokás – a latin betűs magyar helyesírás mintájára – kettőzéssel jelölni a hosszú mássalhangzót.
Szemantikailag vizsgálva, Benkő Elek olvasatában a Jeddi és a Miklós családnév + keresztnév kapcsolatnak tűnhet. Az nem meglepő, hogy személynevet keressünk a feliratban, a középmagyar korból származó számos rovásfeliratra jellemző ez. Feltételezve, hogy a szöveg nagy része személynév, középső része a Miklós keresztnévhez tartozó családnév, ezért a megfejtésben a családnévszótár (Kázmér 1993), ill. a Névvégmutató szótár (Farkas 2009) lehet a segítségünkre, ahol – Benkő Elek olvasatát alapul véve – Jedji vagy Jegyi alakhoz hasonló neveket kell keresni. A Jeddi családnévre 1583-tól van adat. Ferenczi G. szerint a Jeddi család a 17. században a közeli Nagymedeséren tűnik föl, később pedig Rugonfalván is ismert (Ferenczi 1992: 57-58; Ferenczi 1994a: 78, 18. ábra; Ferenczi 1997: 21-22). Betűrendben ilyen nevek követik: Jegenye, Jegenyei, Jegenyés, Jeges (némelyik Jegyes is lehetne, de a személyek helyileg nem köthetők Erdélyhez), Jegyes 1720-ból Bihar megyéből van. Így a Jeddi alakon kívül nem ismert más olyan magyar eredetű családnév a 14-17. századból, ami illene a felirat középső részéhez (Kázmér 1993; Farkas 2009). Idegen eredetű családneveket a családnévszótár nem tartalmaz, de ilyenek a vizsgált területen és időben kevéssé valószínűek.
Mondattani szempontból megemlítendő, hogy az ?It[t] [járt] Jeddi Miklós? értelmezés feltételez egy, a szövegben nem szereplő ?járt? szót. Ez megalapozatlan, ugyanis a rovásemlékek nyelvezetére nem jellemző az igék kihagyása. A felirat első két, jelére elvileg egy nevet jelentő olvasat is elképzelhető, de az eleve kevéssé valószínű, hogy két név állna a Miklós előtt.
Paleográfiai elemzés
A rovásfelirat megfejtéséhez vegyük sorra a rovásfelirat egyes jeleit, és ennek alapján ismert rovásgrafémáknak megfeleltetjük azokat. A Rugonfalvi rovásemlékre jellemző, hogy megkülönbözteti a J [j] (jobbról 1. jel) és az I [i] betűket (jobbról 5. és 7. jel), ami alátámasztja a felirat 16-17. századi keltezését.
A jobbról 2. jel egy 
T [t] a Vargyasi és a Konstantinápolyi feliraton [d]-t is jelentett. Ennek alapján a [d] hangértéket sem zárhatjuk ki.
A jobbról 3. jel azonosítása a legproblematikusabb, több lehetőség is adódik, amelyeket a következőkben sorra veszünk. Az első olvasati lehetőség alapja az 1526-os Dálnoki felirat (2. ábra és 3. ábra, az olvasata: Vékony 1987: 19), mivel a feliratunk 3. jele a Dálnoki feliratban szereplő E [e] betűalakkal mutat hasonlóságot, természetesen [é]-t is jelenthet.
2. ábra: A Dálnoki felirat Benkő Elek által készített rajza (Benkő E. 1994: 162).
3. ábra: A Dálnoki felirat Mike Bálint és Kósa Ferenc által készített rajza (Mike & Kósa 1981: 215).
A Rugonfalvi felirat jobbról 3. jelének azonosítására adódó további lehetőségek: 
P [p], amely az 1655-ös Gyulafehérvári ábécéből (Csallány 1960: 101)ismert; J [j] és egy véletlenül odakarcolt vízszintes vonal, vagy egy részlegesen kiírt D [d]-vel alkotott ligatúra (utóbbi esetben a felirat 2. jele biztosan nem olvasható [d]-ként); I [i] vagy annak egy J [j]-vel alkotott ligatúrája; esetleg a 
NYITOTT V [?], amellyel a 16-17. században még számolhatunk a keleti magyar nyelvjárástípusokban. Az utóbbi lehetőség kevéssé valószínű, mivel a bilabiális zöngés spiráns ebben az időben már legfeljebb csak variáns lehet, így nem valószínű, hogy kifejezetten ezt akarták volna jelölni.
Néhány jel azonosítása problémamentes: jobbról a 4. jel a székely-magyar rovás GY [gy] grafémája, a 8. jel a 
K [k], a 10. jel az 
O [o],[ó] és a 11. jel az 
S [s] grafémának felel meg.
A jobbról 6., 
alakú jel a szokásos székely-magyar rovás 
M [m] betűalak egy változata, amely az 1400 körüli Székelydályai (Ferenczi 1994:72; Benkő 1996), a 15. századi Nikolsburgi ábécében (Jakubovich 1935: 2?11), és az 1490-es évekből való Székelyderzsi feliratban (Jakubovich 1932: 264?274) is szerepel.
A 9. jel első ránézésre a 
G [g] betűt jelentené, azonban van egy másik lehetőség is: a Dálnoki felirat és a Gyulafehérvári ábécé (Csallány 1960: 101) 
L [l] betűalakját tekintve [l] hangértékkel is olvasható.
Nyelvtörténeti elemzés
Mivel családnév nem kapcsolható a felirat alapján a Miklós keresztnévhez, ezért fel kell tenni, hogy nem tulajdonnév, hanem közszó, esetleg közszavak állnak a szöveg elején. A kiírt grafémák kiegészítésével így [jöt egyi miklós] olvasható. A hangalakot illetően a [jöt] alakban a beillesztett magánhangzó hangszínének választása a korabeli udvarhelyszéki nyelvjárás alapján történt meg (SzT.). Az [egyi] is magyarázatra szorul, hiszen mai nyelvünkből ilyen alakot nem tudunk kimutatni. Ismét az udvarhelyszéki nyelvjárásra vonatkozó történeti adatokhoz fordulunk. Az egyi az SzT. szerint az egyi, egyink, egyitek, egyik paradigma tagja, a paradigmasor jelentése tehát ?egyik, egyikünk, egyiktek, egyikük?: 1604: ?Aztis megh neuésze az az Istúan hogy az kettej az eökernek eggjt vagio(n), s megh az eggjk eggjtt? [Az idézet Udvarhelyszék törvénykezési jegyzőkönyvéből való] (SzT. egy a. II, 592, 593); a paradigma többi tagjára vö. még: 1592: ?Nagi Janos – vallia – talala egikor engemet az Mihali felesege, es monda megh lad te Janos hogi eggitek el veze, de bizoni nekedis el kel vezned | Batiamnak is – ki aggia vala rezit, de – eggink sem viue el, hanem ott hagiuk | Mikor Hozzu Jstvannal Innank Ieoue oda Simon?, es garazdalkodni kezde velwnk – Azonba kapa fel a kannat kibeol izunk vala, el akara vinnni, eggink meg kapa kezebe?; 1598: ?kertem mj okon vertek az zegenj legenieket mert azok eggjk sem volt haborgo legenj? (SzT. II, 593).
Az SzT. szerint a [jöt] és a [jött] alak is megfelel a korabeli udvarhelyszéki tájszólásnak, így mindkét olvasat egyformán jó (SzT. jő, jön a. V, 1052-1066; jött a. (melléknévként) V, 1069-1071). Az esetleges második [t] jelöletlensége megfelel a korabeli rovás írásbeliségnek (Hosszú 2013: 19, 7. szabály).
Ha a betűk sorrendjét a grafémákat illetően balról jobbra irányba helyezzük, akkor a fentiek alapján a [j?t/d?e/é/p/j/jd/ji/??gy?i?m?i?k?g/l?o/ó?s] olvasható ki, közéjük a helyenként hiányzó magánhangzók úgy illeszthetők, mint például az arab-perzsa kútfők honfoglalás kori szórványaiban.
A [jöt(t) egyi miklós] ?Jött egyikük, Miklós? vagy ?Itt járt az egyik Miklós? olvasat szemantikailag megfelel annak a gyakori helyzetnek, amikor egy látogató valahol megörökíti a nevét. Az olvasatban a rövid [ö] kihagyása problémamentes (Hosszú 2013: 19, 2. szabály).
A [jöt(t) egyi miklós] felirat jelentése a Benkő Elek-féle megoldáshoz hasonló: ?[Ide] jött az egyikük, Miklós? vagy: ?Itt járt egyikük, Miklós?. Mondatszerkesztés tekintetében a korábbi megoldáshoz képest lényeges különbség, hogy a felirattípus szempontjából jellemzőnek tartható igei állítmányt is tartalmazza. Az ilyen típusú feliratok napjainkban is szokásosak, itt egy középmagyar kori ?grafitti? példázza a korabeli nyelvállapotnak és a nyelvjárási sajátosságoknak megfelelő alakban.
Összegzés
A bemutatott megfejtési eljárás a rovásfeliratok (de nem csak azok) olvasatának, értelmezésének módját írta le. Ez az út az egyes emlékek keletkezési idejének megfelelő nyelvi, művelődéstörténeti, történelmi szempontokat veszi figyelembe. A rovásfeliratokba a ki nem írt hangjeleket csak az adott kor, nyelvjárásterület és az annak megfelelő nyelvjárási jelenségek figyelembevételével lehet a megfelelő helyre beilleszteni. Ennek alapján lehetett ö-vel kiegészíteni a jön megfelelő alakját – más nyelvjárások ü hangjával szembeállítva. A jöt és jött alaki variánsok pedig az éppen folyamatban levő nyelvi változásra utalnak. A rovásbetűk olvasatának többféle lehetősége a rovás nem normalizált voltában gyökerezik, a megfelelő hangérték kiválasztásában a szöveg egészének a szemantikai tulajdonságai vannak a segítségünkre.
(E-nyelv – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
