Újabb előadást tartott Mandics György temesvári-budapesti rováskutató. Bemutatta sorozatkönyvének 3. részét és szólt a rovás XX. századi történelméről is.
Megjelent a Róvott múltunk 3. kötete
Lehet-e egy ?róvott múltú? nemzetnek jövendője? címmel tartott előadást március 10-én Mandics György, neves temesvári-budapesti szerző és kutató. Komoly kutatástörténeti áttekintővel, számos humoros példával és képes vetítéssel szemléltette, miként is alakult a rovás sorsa történelmünk során.
A rovásírás manapság sokunknak ismerős lehet: kiscserkészek és középiskolások tanulják hagyományőrzés címen vagy titkosírás gyanánt, s olykor még intézmények és települések nevét is felróják egy-egy táblára. Ennek ellenére keveset tudunk őseink írásrendszeréről, hiszen a kutatás útjai önmagukban is rögösek, és a politika által ?egyengetett? utak talán még inkább azok. És ez nem pusztán napjaink problémája, így volt ez a tizenkilencedik században is – mondja Mandics György, aki a mintegy 2000 oldalas, három kötetes Róvott múltunk című művével próbál a rovásírás és -kutatás múltjában, jelenében és jövőjében irányt mutatni.
Hallhattunk az országalapítás és a feudális jogrend bevezetésének kontextusában kibontakozó írásváltásról (rovás – latin betű), pogánylázadásról és a történettudomány által gyakran emlegetett – de a köztudatba be nem került – Szent István korabeli nyugati görög rítusú keresztény ellentétről, tehát olyan dolgokról, amelyek – az előadó meglátásában – mind hozzájárultak a korai nyelvemlékeink gyér föllelhetőségéhez, s a rovásírás szinte végleges eltűnéséhez.
A kutatástörténeti áttekintőben először górcső alá kerültek a közelmúltban elsikkadt vagy csak felületesen vizsgált leletek, ritkán említett akadémikusok, értelmezés-módszertani melléfogások, réges-rég könyvtárban porosodó anyagok. És csak ez után következett a java: a tizenkilencedik század és a rovásírás ?újrafelfedezése?, vagyis a tudományosság figyelmének fölébredése a téma iránt. Izgalmas beszámolót hallhattunk Fadrusz János zilahi Tuhutum-emlékművének (1920?1968) rovásfeliratáról, a felirat által kiváltott jelentős tudományos és közéleti vitáról, krimibe illő hamisítás és gyilkosság gyanújáról (Fadrusz halála), és a rovásírás létezésének hivatalos megtagadására tett kísérletről.
A rovásírás kérdését eltörölte az első világháború – mondja Mandics Gyögy ?, de a rováspártoló Fadrusz jóslata, miszerint az utódok tanulni és ismerni fogják a rovásírást, igaznak bizonyult. Ezt példázta a vetített képes bemutató is, amely által a szerző a rovásírás és művészet egybefonódását szemléltette Csontváry Kosztka Tivadar, Aknay János, Darázs József alkotásaiban. A rovásírás köztéri megjelenését illusztráló képek zárták – anekdoták kíséretében – a képes bemutatót. ?Lesz róvott jövőnk is? – mondta a kutató, helyt adva a közönség kérdéseinek.
Kérdező is, hozzászóló is akadt, az előadónak bőven volt mivel kapcsolatban kifejteni véleményét, megosztani eredményeit. Napjaink amatőr érdeklődője gyakran találkozik különböző, gyakran egymással ütköző elméletekkel, amelyeknek értéke a valószerűtől a délibábosig terjedő skálán bárhol elhelyezkedhet, így igencsak hasznos, ha egy – a témában jártas – kutató útbaigazítást tud adni arról, hogy miért nem beszélhetünk etruszk rokonságról, vagy miért nem vethető össze a rovásírás a sumér jelrendszerrel.
Az est különösen szerencsésen alakult, hiszen a közönségben ott ült dr. Szilágyi N. Sándor nyelvészprofesszor is, aki – valóban konstruktív hozzászólóként – többek között arra is rámutatott, hogy a tudománynak nem szabad bántania az egyén hitét, hiszen a mítoszra is szükségünk van, de a tudománynak meg lételeme a befolyásmentes tér, amelyben kibontakozhat, ezért azon sem szabad erőszakot tenni. Tanács és tanulság, mindannyiunknak.
Mandics György – ígérete szerint – folytatja a munkát, mivel bőven van kutatnivaló, így számíthatunk még néhány kötetnyi tanulságos-olvasmányos róvott múltra. Addig is, már akár a szövegszerkesztőnkkel, számítógépen is róhatunk, a rovás már a digitális jövendő útjára lépett.
(Szabadság.ro – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
