Szolgai István, a Svédországban is sikeres grafikusművész vall a magyar őstörténetről, műveltségről és benne a rováskultúra összekötő szerepéről a viking-kelta-magyar világban.
A vikingeknek nem volt szarvuk
Szolgai István grafikusművész kalandvágyó fiatalemberként 1970-ben hagyta itt a kommunista Magyarországot és a 80-as évek végéig Svédországban élt. Szolgai vallja, hogy a magyar rovásírás kapcsán is összeérhet a régi magyar, illetve a vikingek és a kelták kultúrája. Igaz az is, hogy nekik ugyanaz a rovásírásrendszerük megvan, mint a székely-magyaroknak, csak a jelek mást jelentenek itt is meg ott is. Egy biztos, hogy nem voltak soha ellenségek az ősmagyarok és a vikingek, hiszen egy viking sírban találtak például egy atilla-szerű paszományos inget, illetve eredeti magyar kegyjeleket.
Szolgai István grafikusművész elvégezte odakint a grafikai főiskolát, önálló céget alapított, és német, izlandi és svéd vállalatok arculattervezésével foglalkozott. Ilyen például egy világhíres hírközlési embléma, a finn vodkacég logója és a svéd Volvo.
Külhoni tartózkodása idején figyelt fel az Edda-dalokra – amelynek finn megfelelője a Kalevala -, az északi emberek mitológiájára. Szolgait nagyon megragadta ez a témakör, számos illusztrációt és falfestményt készített, valamint egy templom restaurálásába is besegített.Hazaérkezésekor hozta össze a sors olyan emberekkel, akik próbálták valahogyan felébreszteni, rekonstruálni a honfoglalás kori és az azt megelőző időkből származó magyar kultúrát.
Szolgai vallja, hogy a magyar rovásírás kapcsán is összeérhet a régi magyar, illetve a vikingek és a kelták kultúrája. Igaz az is, hogy nekik ugyanaz a rovásírásrendszerük megvan, mint a székely-magyaroknak, csak a jelek mást jelentenek itt is meg ott is. Egy biztos, hogy nem voltak soha ellenségek az ősmagyarok és a vikingek, hiszen egy viking sírban találtak például egy atilla-szerű paszományos inget, illetve eredeti magyar kegyjeleket.
A grafikusművész hiszi a szkíta-hun-avar-magyar rokonságot, amelyet rengetek lelet, nyugati könyvtárakban fellelhető írás, kínai és arab forrás is bizonyít. A tárgyi, nyelvi és díszítőművészeti emlékek alapján biztosra veszi, hogy a honfoglalás jelzett időpontjában vissza- és nem megérkeztek őseink.
Ez a hitvallás tükröződik vissza művészetében is. Vigyáz arra, hogy rajzaiban annyira hiteles legyen a mintakincs, a ruházat, amennyire csak lehet, mert amikor a XIX. század végén a romantika megjelent a grafikában, az akkori művészek és munkásságuk folytatói rengeteg kitalált dologgal ábrázolták a múltat. Svéd példát említve Szolgai leszögezi, hogy a vikingeknek sohasem volt szarv a fejfedőjükön, és a budapesti Hősök terén látható szoborkompozícióban is szembeötlik egy hiba, miszerint Árpád vezér lován szarvasagancsok vannak. A lovak össze-vissza dobálják fejüket, s ha ilyen díszítése lett volna a fejedelem nemes lovának, a szarvasagancs ütésétől meghalt volna.
Az erőszakos finnugorosítással kapcsolatosan a grafikusművész nyomatékosítja, hogy lassan kétszáz éve azért találták ki az egészet, hogy a magyarság az ősi juss alapján ne dédelgessen magában olyan gondolatokat, hogy egy jogfolytonos, több ezer éves nép történelméről van szó. Értetlenül áll afölött, hogy Magyarországon továbbra is ez a hivatalos álláspont.
A grafikusművész folyamatosan készíti újabb tusrajzait is, fehér alapon feketével eleveníti fel az életképeket, a harcosokat és a hősöket. Művészetét közkinccsé teszi, és egyáltalán nem nehezményezi, ha egy ábrája az utcán vele jön szembe akár pólórajz, akár tetoválás formájában.
(Hunhir.info: eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
