A letűnt és a mai időkön mereng a szerző. A hagyomány szerepe lényeges a vendéglátásban is: nem kerül semmibe, és elvan vele a jó nép…
Ósdi a hagyomány, de az is baj, ha nincs…
Legalább is ez sejlik fel az alábbi írásból. Felettébb furcsa, hogy míg lekicsinylően nyilatkozik a rovásírásról és a jurtáról a szerző, pont azt kéri számon, hogy miért nincs hagyománytisztelet. Nos, pontosan ezért…
(Rovás Infó)
Vendégszeretés most már tényleg
Megüzentem, hát legyen. Múlt héten írtunk arról a híres vendégszeretetről, mely legendákban terjed évszázadok óta, a szlovákok körében a szlovákról, a magyarok körében a magyarról. Hogy a szlovák tényleg híres volt-e valaha, arról nincsen tapasztalatom.
Arról néminemű igen, hogy érzi magát manapság egy-egy szlovákiai vendéglátó-ipari egységben a vendég (én), s hogy mit gondol ennek alapján, hogy érezheti magát egy idegen országból ide látogató. Ugyanez a magyarországi jelenre is érvényes, kéttized pont ide vagy oda (a Világgazdasági Fórum vendégszeretetet felmérő 140-es listáján Magyarország 5,7 ponttal a 116., Szlovákia 5,5 ponttal a 133.), egymástól bennünket leginkább csak a nyelvünk választ el. A magyarról viszont lehet olvasni irodalmi művekben, látni régi filmeken. Vigadni, szórakozni, pompázatosan vendégül látni, ha mindjárt az utolsó hét szilvafára felvett hitelből is, tudott a fajtánk. És kicsi lányként meg is tapasztaltam hosszú balatoni nyaralásaink alatt, hogy a vendéglőkben, lángossütőknél, bambiárusoknál, fagylaltosoknál az étel, ital mellé kedvességet, jó szót is kapott az ember.
És még egyetemistaként is gyakran emlegettük, micsoda különbség egy magyarországi meg egy szlovákiai vendéglátó-ipari egység. Míg ott arra sem mondták, hogy nincsen, ami tényleg nem volt (az egyik pincér szóval tartott, a másik beszerezte valahol), itt még fiatal felnőtt koromban is napirenden nem készítettek presszókávét. Ami miatt ez fura persze, hogy a kávéházakban. Megesett, hogy ülhetett a vendég időtlen időkig, míg arra tévedt valaki, hogy megkérdezze, mi járatban van. Ellenben Magyarországon már az ajtóban lecsaptak rá. Asztalhoz kísérték, kihúzták a székét, és nemcsak felvették némán a rendelést, közben társalogtak, ajánlottak, kínáltak. És nem csak a vendéglátóiparban. Képtárakban, múzeumokban már-már a ló túloldalán, az erre tessék, kedves vendég idegesítőbe menő figyelmessége. Ez lett volna az a híres magyar vendégszeretet.
Most meg mintha összesimult volna e kettő, már Szlovákiában is van presszó, sőt helyben pörkölő megannyi fajtából választhatva, már itt is odajön az asztalhoz a pincér, vagy vár az ajtóban (árkategóriától függően), hát aztán vagy kedves, vagy nem. Pontosan, mint ott. Eltűntek a határok, amit én fontosnak látok itt is, ott is, az a gyors profit. Élj a mának. Kasszírozd be a legtöbbet, ami egy nap bekasszírozható. (Az az olaj nem is annyira égett, ma még az jó.)
Nem mondom, hogy maga az ipar tehet erről, pláne, hogy az iparos, a vállalkozó, a szolgáltató. Itt, Kelet-Közép-Európában erre ösztönzik az embert. Itt a hagyományt a rovásírás meg a jurtaállítás jelenti (glagolika meg a bacsók), nem kerül semmibe, és el van vele a jó nép. A későbbi hagyományok meg, a kultúránk, a kulturáltságunk kézen-közön valakiknek a kincsestárában végezték. Elvették, elherdálták, felszámolták, pénzzé tették.
Amit tudnak a turisztikai szempontból is leglátogatottabb országok (és nem tehetek róla, már megint itt vagyok az Esterházy-féle angol pázsitnál!), azt mind tudtuk valaha mi is. Az ipar ott apáról fiúra száll. Az étterem, a vendégfogadó azért jó, mert generációkon át ugyanazé. Ahogy a szőlőültetvény is meg a bor, ahogy a mészárszék is meg a gyümölcsös, az olívaültetvény és az olajütő, s a mai, mondjuk, toscanai vagy provence-i vendéglős attól vásárolja a húst, a zöldséget, a gyümölcsöt, a bort, az olajat, a levendulát, akinek az apjától, nagyapjától, dédapjától az ő apja nagyapja, dédapja vásárolt. Hosszú távon élnek, s a híres vendégszeretet világgazdasági pontozása is azt bizonyítja, az a kifizetődőbb.
Hol vannak már a mi mészárosaink, gyümölcs-, zöldség-, fűszertermesztőink! Akárcsak a hagyományokra épülő, azokból fejlődő vendéglátás. Valakik meghíztak belőle.
S híznak tovább.
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő
(vasarnap.ujszo.com – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
