Liberális fikció a csúnya-ronda-náci magyarokról az Éva (szőkenő)Magazinban. Természetesen, rettegés a rovástól is… 🙂
Szőkenő-magazin: Liberó estimese
A 90-es évek liberalizmusának “magabiztos, felsőbbrendű” retróját sikerül elcsípni a minap egy túlerőlködött lejáratócikkben. A szőkenő-magazin írásának szerzője még az olvasóközönség szellemi szintjét is alábecsülve igyekezett valami nagyon-nagyon hungarofób jelenetet alkotni, amikor a jó és a rossz harcában a gonoszt megtestesítő Tibire az összes “magyaros” jelképet ráaggatta. Van ott Harcos dzseki, Nagy-Magyarország, Árpád-sáv, hun vitéz, hátrafelé nyilazás és természetesen rovás is. Ja, látott rajta még fogaskerekes emblémát is, ami igen fura dolog, hiszen Szabó Albert féle operett nácikról immár jó 15 éve nem hallani, mióta is a főnök hazatért egy izraeli kibucba…
Nos, a liberális mesébben az élő magyar jelképgyűjtemény Tibi gyekek persze kopasz, késsel hadonászik, káromkodik, fenyeget és toporzékoló szőke nővel együtt borzasztóan gyűlölködik a Tokaj környéki utakon … 🙂 Ezzel tulajdonképpen már kész is lenne egy jó kis SzDSz-es kampányfilm forgatókönyve … ha nem most épp szűnne meg a párt – nagyon remélhetőleg – mindörökre.
Borsózott a hátunk, amikor először olvastuk (Éva Magazin)
Milyen jó lenne, ha a külvilágot, mint egy settenkedő macskát a házból, egyszerűen ki lehetne zárni a családi életből. De nincs az a biztonsági ajtó! Így néha a valóság kizárni kívánt része a legotrombább módon képes belerondítani a legintimebb pillanatokba.
Apám hetvennegyedik születésnapján ismét kedvenc tokaj-hegyaljai pincénkben kötöttünk ki. Együtt a család férfijainak három generációja. Azt kaptuk, amit vártunk. Egymást és sehol máshol meg nem termő minőségű bort, a száraz furminttól a Himnuszban is megénekelt nektárig. A család anyai ágon tokaji származású, s bár nagyszüleimnek nem szőlőjük volt, hanem szódagyáruk, ahol az államosítás után alkalmazottként palackozták a Hüsi nevű üdítőitalt, mégis, ezek a tokaji gyökerek alapvetően határozták meg italfogyasztásom evolúcióját, amelynek fontosabb állomásai a következők: anyatej, nagyi Hüsije, iskolatej, Borsodi sör, tokaji bor.
Erőszak egy kátyú miatt
A végigdumált, végigkortyolgatott este után demizsonokkal és üvegekkel zsúfolt csomagtartóval indultunk másnap dél körül a még ott élő rokonokhoz ebédre. És ahogy ilyenkor lenni szokott, hasban kissé meghízva, de lélekben is eltelten fordultunk rá a haza vezető útra. A külvilág hamar tarkón ütött. Egy verem méretű kátyút kikerülve fékezésre kényszerítettem a mögöttem vad tempóban érkezőt. Rátenyerelt a dudára. Amikor mellém ért, lassított, és az anyósülésről egy szétrobbanni készülő fejű szőke hölgy, nyakán kidagadó erekkel anyukámat emlegette. Eltorzult arca mélyén buta szemek égtek. A kocsit vezető férfi hirtelen gázt adott, majd fékcsikorogva bevágott elém. Megállásra kényszerített. Először a nő bújt ki, fékezhetetlen indulattal folytatva a verbális környezetszennyezést. A férfi ki is ugrott a kocsiból. Az én ajtómhoz rohant, káromkodva föltépte és ökölbe szorított keze ütésre lendült. Én az ülésemhez szíjazva fölkészültem a becsapódásra, de az ököl megállt. Gondolom, a férfi rádöbbent, hogy rossz autót választott, hiszen négy pasi ül benne, ebből ő nem jöhet ki jól.
De ekkor már kipattant Gebegyerek és Hasipasi, és kipattant a hetvennégy éves apám. A férfi hátrálni kezdett. Szétnyílt, kívül fekete, belül narancs színű dzsekije hátán a rovásírást imitáló latin betűkkel ez a felirat állt: harcos. Megfordult, kést rántott. Árpád-sávos Nagy-Magyarország embléma fogaskerékkel virított a szíve fölött, pólóján pedig egy hun vitéz nyilazott hátrafelé lóról, rovásírásos felirat gyűrűjében.
A kopasz harcos azt mondta a hozzá legközelebb állónak, az ősz, szemüveges apámnak: megöllek, bazmeg. Aztán késével hadonászva a fiaim ellen fordult. Szándékáról együttes erővel sikerült lebeszélnünk, de nem volt könnyű, mert közben a szőke nő, arcán eszement indulattal, folyamatosan üvöltött a kocsiból, hogy Tibi adjon nekünk. Amikor szétváltak útjaink és egy darabig egymás mellett haladt az autónk, a férfi és a nő még ökölrázva, torzult fejjel, habzó szájjal, gyilkos, buta gyűlölettel fenyegetett.
A kátyúkat könnyű lesz eltüntetni.
Szöveg: Jakabffy Csaba, illusztráció: Hegedüs Marci, fotó: sxc.hu
(Éva magazin – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
