Buzsákon önkormányzati és civil részvétellel március 15-én egységes rovásos helységnév-táblát állítottak, mely a somogyi térségben már több településen is megtalálható.
Avatási beszéd a buzsáki táblaavatáson
A magyar rovásírás a nemzet egyik méltatlanul elfeledett kultúrkincse. Honfoglaló őseink bizonyíthatóan használták, de eredete még korábbra nyúlik vissza. A rovás íráscsalád az eurázsiai íráskultúra része, mely több ezer éven keresztül szoros kapcsolatban és kölcsönhatásban volt az ókori civilizációk írásműveltségével. Az elmúlt évezred folyamán a rovás íráscsalád tagjai fokozatosan vesztettek jelentőségükből és használatuk visszaszorult, legtöbbjüké meg is szűnt. A Kárpát-medence, Kelet-Európa és Közép-Ázsia népeit egykoron összekötő rovás íráscsalád folyamatos használatban fennmaradt egyetlen tagja a ?székely-magyar rovás?, mely így a teljes rovásműveltség örököse is.
Buzsák rovástábla avatás 2012 március 15.
A rovásműveltség az egyetemes emberi kultúra és a magyar szellemi örökség része egyaránt. A rovás az anyanyelvvel együtt a magyar önazonosság elidegeníthetetlen része.Nevét onnan kapta, hogy általában fába (botra), vagy ritkán kőbe vésték, illetve rótták. A rovásból adódik a betűk szögletes jellege, ezeket a jeleket könnyebb volt bevésni, mintha ívesebb betűket használtak volna. Az írás irányultsága (jobbról-balra) pedig abból fakad, hogy könnyebb volt a botot bal kézzel tartani, és jobb kézzel balra haladva írni.A nyugati kereszténység felvételével a ?pogány? szertartásokat, és szokásokat törvényben tiltották meg, és ez a sors várt az addig használt rovásírásra is. Az írott emlékeket központilag összegyűjtötték, és megsemmisítették. Ezzel egy időben a központi hatalom kérte a pápai egyházat, hogy készítse el a magyar nyelvet leírni képes latin ábécét is, ez viszont évtizedekig elhúzódott, mivel a latinban 13 hangunkra nem volt jel és így a magyar nyelvet a latin betűkkel nem, vagy csak úgy tudták jegyezni, ahogyan a magyar ember sohasem beszélt.
A latin betűs írás elterjedése mintegy kétszáz évig tartott, Ezalatt az idő alatt a királyi udvarban latinul írtak, a vidéki közemberek viszont továbbra is a rovásírást alkalmazták. A XIII. század folyamán enyhültek az írás ezen fajtáját tiltó törvények, és ekkor a rovásírás, ezen belül is a székely-magyar írásmód újra terjedni kezdett. A XVI. századra különösen Erdélyben, azon belül is Székelyföld területén újra jelentősen elterjedt olyannyira, hogy egészen a XVIII. századig itt még tanították is az iskolákban. Ekkor szittya-szkíta írásmód volt a neve, csak mostanában hívják székely rovásírásnak. Csaknem ezer évig kellett nyelvünknek a latin betűkkel kínlódni, míg rovásírásunk logikája alapján mai fonetikus helyesírásunk kialakulhatott.
A többi népek latin betűs helyesírása azért nem fonetikus, mert nem volt olyan ősi írásuk, melynek segítségével a nyelvükben hiányzó jeleket kialakíthatták volna – ezért ezeknél a nyelveknél más az írás és más a kiejtés.Külön misét megér a fent említett ?pogány? kitétel értelmezése, mellyel kapcsolatban mindenkit arra biztatnék, hogy olvassa el vagy nézze meg Papp Gábor e témában készített értekezését. Elöljáróban annyit, hogy a pogány nem negatív, becsmérlő fogalom, azt csakis a nyugati (római katolikus) egyház használta ebben az értelemben. Eredeti latin jelentése ennyi: ?népi?, ?népies?. A ?pogányság? utolsó nagy védelmezője Koppány volt, aki a hiedelemmel ellentétben meg volt keresztelve az uruki-máni keresztény egyházban. Koppány nem akarta az magyar ősvallást betiltani, azt védelmébe vette.
A magyar ősvallás szintén keresztény volt (nem a nyugati keresztény), amit jól bizonyítanak pl. a jóval az államalapítás előtti magyar sírokban talált mellkeresztek. Ezek úgy a Kárpát-medencében, mint a Kaukázus területén talált sírokban fellelhetők. A magyarok közt a legtöbben a Máni-féle keresztény vallást gyakorolták (Koppányhoz hasonlóan), mely vallást a nyugatiak pogánynak tituláltak. Annyit érdemes tudni, hogy a Máni-féle Bibliának részét képezték Jézus levelei, melyek a katolikus kereszténység Bibliájában nincsenek benne. A római kereszténység felvételekor a rovásemlékek mellett valamennyi Máni-Bibliát is elégetésre ítélték – ezt az intézkedést István előtt már apja, Géza meghozta.Koppány tehát úgy az ősvallás, mint a rovás utolsó nagy védelmezőjének tekinthető. Vára emlékeink szerint Buzsáktól nem messze, Somogyváron, az Árpádkori templomrom melletti domb alatt található. Innen 5 perc séta a Koppány emlékmű a Szentesica forrásnál. Ez a közelség is megerősít bennünket abban a hitben, hogy a Buzsákon (és máshol is) helye van az őseink által használt írásnak. Még akkor is, ha maga a település abban az időben még nem létezett.Ez úton is köszönjük a Rovás Alapítványnak, hogy a táblák kialakításának és engedélyeztetésének menetét szabványosította!
Források:
- Forrai Sándor – A magyar rovásírás elsajátítása
- http://crowland.uw.hu/rovasiras.html
- http://rovas.info/
- Arvisurák
Kapcsolódó cikkek:
