Nemzeti írásunk korszerű használata mellett a hagyományápolás is fontos szerepet játszik. Székelykevei faragótáborról kapunk életképet a vajdasági Hét Nap hetilapból.
Ismerkedés a fával, vésővel, kalapáccsal…
Őszbe fordul lassan az idő, és halványuló emlékképekként bukkannak már csak fel a nyár képkockái. Az idei, XII. Székelykevei Nyári Estek fináléjából legmarkánsabban a vésőnyom, azaz Kercsó József bonyhádi fafaragó mester és a helyi kisinasainak alkotó lenyomata maradt meg. Két leendő, ún. falubejárati táblán, mely nemcsak ”rendes?, hanem székely rovásírással is tudtára adja majd az országút vándorainak: Székelykevére érkeztek.
Azt tudni, hogy a felirat mellett a táblákat háromszéki ornamentika is díszíti, a pontos rendeltetési helyük ellenben még nincs kijelölve. Noha a fafaragó mester a székeliekkel már a tavalyi hagyományos Bukovinai Székely Fesztiválon felvette a kapcsolatot, csak ez év áprilisában látogatott el az al-dunai faluba. Ekkor készül(het)tek el a további együttműködés részletei is.
– Sajnos, egyre több a gépileg előállított termék, nem beszélve az ellenszenves műanyagról, vagyis a ”délelőtt még portéka, ám délután már szemét? típusú dolgokról. Úgy érzem azonban, hogy pont ez a dacos megközelítés fordít(hat)ja többek érdeklődését ismét a méltatlanul sutba vágott értékei(n)k felé. És e helyen most ”véletlenül? nemcsak a gyermekek gyakorlati oktatására gondolok, hanem az idősebbekére is. Családunkban például előbb én kezdtem fafaragással foglalkozni, s csak utána az édesapám. Vagyis nem apáról fiúra szálló örökség ez nálunk, habár a fa megmunkálása tulajdonképpen minden székely embernek a vérében van… – mondta sűrű kopácsolás közepette Kercsó mester. A munkakezdéstől számított ötödik napon a bátrabb és ügyesebb legénykék már a ”saját szakállukra? is faraghattak egyet s mást. Kiegészítő műhelymunkaként, afféle családi vállalkozásként – persze, női ágon! – a gyöngyszövés meg a rovásírás is teret kapott a Nyári Estek hagyományőrző programjában.
– A befejezett munka öröme valósággal szárnyakat ad az alkotónak – teszi hozzá a bonyhádi mester. – Amikor látszik a vésőnyom, a lelket adó ”tökéletlenség?… És ennek nincs más alternatívája! Mint ahogyan igaz az is, hogy bármely (nép)művészeti ágazatnak csak akkor lesz jövője, folytatása, ha gyermekeink érdeklődését idejekorán és saját példamutatásunkkal felkeltjük iránta. Kercsó József 1981-ben született Bonyhádon, vésőt és fát pedig hivatalosan tizenegy évesen adott a kezébe Ferencz János fafaragómester. A Domboriban megrendezett, a számára vízválasztó táborban Szemcsuk István és Beréti István voltak a tanítómesterei, majd 2004-től székelyföldi mesterektől is tanulta a székely kapu készítését. Mentőápolóként dolgozik, szabad idejének nagy részét a fafaragásnak szenteli. Nevéhez az ópusztaszeri székely kapu, a majosi egyszerű és hármas kopjafa, illetve a székelyföldi Árkoson felállított falutábla alkotások fűződnek. Két éve jár zsűriztetni, eddig egy A- és három B-kategóriás tárgya van. (forrás: a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének honlapja; www.bukovina.hu)
Kercsó Józseffel Szatmári Mihály, a Székelykevei Igaz Szó főszerkesztője beszélgetett
(hetnap.rss – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
