A DVSC-KORVEX folyamatosan felvállalja a rovásműveltséget és a sport területén is népszerűsíti nemzeti írásunkat. Ezért és természetesen eredményeikért a legnagyobb tisztelet illeti őket.
Rovásírás és Nagy-Magyarország a Bajnokok Ligájában
A történet ismert. A DVSC-KORVEX női kézilabdacsapata, életében először, bejutott a Bajnokok Ligájába. ?Néhány óra múlva egy új világban érek földet.? Egy Tankcsapdától adaptált szurkolói feliratot idéztem a dán Vejen elleni ki-ki meccs előtti írásomban. A várakozás felfokozott volt, olyan, mint annak idején a focistáinknál. Most arról írok, milyen is volt ez az új világ, mi is történt itt ezzel a magyar csapattal?
Írásomat annak az embernek ajánlom, aki nélkül ez a Bajnokok Ligája történelem nem jöhetett volna létre. S neki is azért, hogy ne veszítse hitét, türelmét, s tudja meg: sokan, nagyon sokan állnak mögötte. Az igaz szurkolók. Köszönjük ezt az évet mindenkinek, de leginkább Gellén Andrásnak!
Hogy milyen is volt az első év?
Mint minden, ami első. Mondjuk, az első randiból sem sok házasság született még. Majd a sokadikból? A viccet félretéve, majd egyszer nosztalgiával gondolunk vissza erre az időszakra. Különösen az, aki a helyszínen volt, s elmondhatja, én aztán benne voltam a történetben. Meg az is, aki távolról lélekben buzdította a mieinket, s feszülten figyelte a drukkerzónában, hogyan is alakultak a lublini eredmények.
Hogy milyen is volt ez az út?
Úgy fogalmaznék, majd a jövő esztendő megmutatja, milyen volt az idei év. Most ezt még nem tudjuk a helyén kezelni, ahhoz több idő kell. Mondhatjuk tanulóévnek, nevezhetjük tapasztalat-szerzésnek, vagy éppen rutingyűjtésnek. Szóval, ha a csapat zöme itt marad, s ha a felgyorsult játékunkat nem feledjük el, mi több, technikailag – s fejben – hozzáfejlődünk ehhez a tempóhoz, akkor nagyon sikeres és hasznos volt ez az út. S itt le is zárhatjuk, mert a lányok szerint először is a ?ha? nem kézilabdázik, másodszor olyan kellemes reménykedni a még szebb jövőben.
Hogy milyen is volt a szurkolás?
A kívülállók szerint fantasztikus. A lányok szerint hátborzongató érzés. S elegendő volt-e a létszám? Sokan voltunk, vagy kevesen mi, szurkolók? Azt mondom, lehettünk volna többen is. Meg azt is, hogy ezt a kétezer fizető nézős átlagot is meg kell tudni becsülni. Innen kell fejlődni, felfelé.
A HYPO-nak csak álmában van ennyi nézője, s az igazi szurkolásról eddig szerintem fogalmuk nem volt. Megtapasztalták. A lipcsei Red Bull aréna négyezréhez kevésnek tűnünk, míg a spanyol Itxako hatszáz hazai nézője meg nem mérvadó, ott már nem volt tét. De abba a csarnokba, ha tele van, sem fér el több néző, mint a Hódosban nálunk. Szóval, ha úgy ötszáz emberrel jövőre több jön ki, szerintem elegen is leszünk, már ami a Hódost illeti. Ezzel úgy minden rendben is lenne.
Ott van azonban nekünk Ő, a FŐNIX. Ami, valljuk be, kicsit nagynak tűnik. No, nem a Tankcsapda koncertre gondoltam, ott megtelik. Hanem Debrecen város kézilabdabarátainak létszámához képest. Kulturáltabb kiszolgálást lehet ott biztosítani, viszont először is drága, másodszor szinte lehetetlen megtölteni. A legnagyobb ellenlábasok sem tudnák. Az meg tényleg nem várható el a tulajdonostól, hogy ilyen támogatás mellett még a fele nézőt ingyen is engedje be. Mert akkor mit mond az a másik fele, aki fizetett?
Szeretném viszont, ha egyszer az élet rám cáfolna, s úgy ötezren is lennénk. De szép lenne?
Kapcsolódó cikkek:
