Literáti Nemes Sámuel (1794-1842) festői személyiségét úgy tíz éve fedeztem fel, miközben K?rösi Csoma Sándor nemzedéktársai sorsát kutattam. Nagyjából ugyanakkor élt, mint tudósunk, de élete mintha annak negatív tükörképe lenne.
Rejtélyes lelet
Nagy türelemmel és derűs toleranciával olvasok nap mint nap bármilyen zöldséget. A legelrugaszkodottabb elméletben is értékelem az ötletességet vagy az itt ott megcsillanó problémamegoldó eleganciát. Persze, ha van ilyen. A minap bejárta a sajtó világát egy cikk kapcsán a szenzáció , mely szerint a székelyek a hajdani dák írást ellopták volna holmi blakoktól, akikről azt se tudjuk hogy honnan jöttek ide, se azt hogy hova lettek, egyedül a jámbor Kézai említi őket egy elég megbízhatatlan félmondatban. Mit mondjak én erre az engem kérdezőknek? Azt, hogy a dák-székely átvétel elmélete egyáltalán nem győzött meg, de ugyanakkor kemény bizonyítékaim vannak arra nézve, hogy bizony a “dák írást” egy székely találta fel!
Kezdjük a történetet az elején. Történt, hogy egy derék gróf Batthyány Gusztáv Rohoncon őrzött értékes könyvtárát és drága pénzen vásárolt kézirat-gyűjteményét a Magyar Akadémiának adományozta. Azokkal együtt került a ?Rohonci kódex? néven elhíresült kötet a figyelem központjába. Ez egy rovásírásra emlékeztető karakterekkel teleírt, az 1500-as évekből származó papírra írt munka , melyet beazonosíthatatlan stílusú tollrajzok is díszítenek. Próbálták többen is megfejteni a rovásbetűkből kiindulva , majd kriptográfiai módszerekkel is, de sikertelenül. Így majdnem egy évszázadra a mű félig meddig feledésbe merült, el egészen addig, míg a hetvenes években egy buzgó dákkutató hölgy egyszerű keresztrejtvényes találgatással rájött, hogy egy latin-román keverék, halandzsának tűnő szövegről van szó, melyből mély értelmet vélt kihüvelyezni. A ?szakértők? nagy dobolással hirdették ki, hogy páratlan leletről van szó, melyben dák írással egy korai fázisban levő román nyelvet rögzítettek. A mértékadó román tudósok visszafogottabbak voltak, ellenvetéseket fogalmaztak meg, végül az ügy nagyjából elhalt. Holott egy kis odafigyeléssel kibujt volna a szög a zsákból. Volt olyan ember a világon, aki technikai tudása és írásismerete révén létrehozhatott egy ilyen kéziratot? Volt bizony. Literáti Nemes Sámuelnek hívták az atyafit, aki 1794-1842 között élt csalafinta és zseniális örmény-székely volt, neves műgyűjtő, régiségkereskedő és páratlan műkincshamisító.
A Rohonci Kódex halványan valószínűsített hamisítójának festői személyiségét úgy tíz évvel ezelőtt fedeztem fel, miközben Kőrösi Csoma Sándor nemzedéktársainak sorsát kutattam. Nagyjából ugyanakkor élt, mint tudósunk, de élete mintha annak negatív tükörképe lenne. Marosvásárhelyen járhatott a református kollégiumban , Bolyai Farkas és János iskolájába, de tanulmányait nem fejezte be. Autodidakta módon szívta magába a tudást, napirenden volt a legújabb történelmi, irodalmi, kulturális újdonságokkal, ?forró témákkal? Fiatalkora a napoleoni háborús időkre esik, ekkor katona, persze elég intelligens ahhoz, hogy irodán, a tisztek közelében húzza meg magát. itt kezd amatőr régészkedni és érdeklődni a műkincsek iránt. Mindent megtanul, mindent megjegyez, magyarul, németül, románul, horvátul és (roppant helytelenül) latinul is beszél. Szemtelenül bátor és ötletes mószerekkel dolgozó régiségkereskedő, aki a megtévesztést, színjátszást, ripacskodást, az őszinte hazafiságot és a számító profizmust mesterien keveri. Nem lehet tudni, hogy érzéktelen libertinus vagy csak az élet és a lehetőségek gátlástalan kihasználásától megszédült kisember. Gyűjtő körutakat tesz a teljes Kárpát medencében, de Délvidéken és Moldovában is. Faluról falura jár, és jó pénzt ígér minden régi iratért, fegyverért, tárgyért. Doboltatással de szórólapokkal is ajánlja szolgálatait. Lepusztult, háborús időkben kirabolt udvarházak széthordott hagyatékát fillérekért felvásárolja. Számos eredeti, értékes kéziratot, műtárgyat szerez így, de régi kacatot is. Ez adja az ötletet arra, hogy ezeket ?feljavítsa?. Budán régiségkereskedést nyit. Hírnevét az alapozta meg, hogy számos hiteles, értékes lelettel is büszkélkedhetett, melyet nagy reklámmal mutatott be . Körutakat tesz, tárgybemutatót tart páratlannak minősített ?leleteiből? és kellő lélektani előkészítés után jó pénzért a hallgatóságra sózza azokat. Ha megcéloz egy-egy jómódú műgyűjtőt, felkészül, és olyan dolgokat ajánl, melyek minden bizonnyal érdeklik az illetőt. Ha nincs ilyen műtárgy, készít ?restauráló? műhelyében. Kedvenc módszere volt, hogy régi, lehetőleg korabeli anyagból dolgozott, korabeli technikákkal .Azt, hogy tárgyai,iratai egy része hamisítvány, csak halála után negyven évvel derült ki hosszas kutatómunka után. A Rohonci Kódexről is sejtették, hogy a műve, de hogy miért és kinek készítette, mindez idáig rejtve maradt. De oszlik a homály, ahogy a dák vonal bejött a képbe?
Kedvenc módszere volt, hogy régi, lehetőleg korabeli anyagból dolgozott, korabeli technikákkal. Hogy tárgyai, iratai egy része hamisítvány, csak halála után negyven évvel derült ki, hosszas kutatómunka után.
A Rohonci Kódex titkai (2)
Literáti Marosvásárhelyen járhatott a református kollégiumba, Bolyai Farkas és János iskolájába, de tanulmányait nem fejezte be. Autodidakta módon szívta magába a tudást, napirenden volt a legújabb történelmi, irodalmi, kulturális újdonságokkal, ?forró témákkal?. Fiatalkora a napóleoni háborús időkre esik, ekkor katona, persze elég intelligens ahhoz, hogy irodán, a tisztek közelében húzza meg magát. Ott kezd amatőr régészkedni, és érdeklődni a műkincsek iránt. Mindent megtanul, mindent megjegyez, magyarul, németül, románul, horvátul és (roppant helytelenül) latinul is beszél. Bátor és ötletes régiségkereskedő. Gyűjtő körutakat tesz a teljes Kárpát-medencében, de Délvidéken és Moldovában is. Faluról falura jár, és jó pénzt ígér minden régi iratért, fegyverért, tárgyért. Doboltatással, de szórólapokkal is ajánlja szolgálatait. Lepusztult, háborús időkben kirabolt udvarházak széthordott hagyatékát fillérekért felvásárolja. Számos eredeti, értékes kéziratot, műtárgyat szerez így, de régi kacatot is. Ez adja az ötletet arra, hogy ezeket ?feljavítsa?. Budán régiségkereskedést nyit. Hírnevét az alapozta meg, hogy számos hiteles, értékes lelettel is büszkélkedhetett, melyet nagy reklámmal mutatott be. Körutakat tesz, tárgybemutatót tart páratlannak minősített ?leleteiből?, és kellő lélektani előkészítés után jó pénzért a hallgatóságra sózza azokat. Ha megcéloz egy-egy jómódú műgyűjtőt, felkészül, és olyan dolgokat ajánl, melyek minden bizonnyal érdeklik az illetőt. Ha nincs ilyen műtárgy, készít ?restauráló? műhelyében. A Rohonci Kódexről is sejtették, hogy az ?ő műve?, de hogy miért vagy kinek készítette, arra nem volt elfogadható magyarázat mind ez ideig. (folytatjuk)
A Rohonczi Kódex titkai – befejező rész
Ha két madárjós találkozik, szemberöhögi egymást – tartja egy latin mondás. A két derék honfi, Literáti Nemes Sámuel és Ljudevit Gaj sejtette, hogy érdeke érvényesítése érdekében cimborája hajlandó átlépni akár a korrektség határát is. Mivel kölcsönösen hasznos volt kapcsolatuk, elegánsan leplezték érzéseiket. Sőt, ennek ellenkezőjére még rá is játszottak, a korra jellemző romantizmussal.
Világosan kilóg a lóláb Literáti túlhevült hangvételű úti jegyzetében, melynek kinyomtatásával újabb szerzeményeinek csapott nagy reklámot. Egyik kutató így számol be erről, idézve a jelenetet:
?Zágrábba érve megint alkalma nyílik a horvát-magyar barátság elmélyítésére. Útja vége felé közeledik, fáradt és beteg. Már Velencében azt írja, hogy sokat kell kiállni e cifra életben, és főként a sokat utazónak… Kosarat kapna Allah, ha ismét élettel kínálgatna (III. 61b). Gyomrára is sokat panaszkodik, ágynak dől. Ott keresi fel a horvát Brutus, az illír mozgalom vezéralakja, Ljudevit Gaj (1809?1872). Érdeklődéssel szemléli, mi mindent gyűjtött össze Nemes, és ígéri, hogy a gyűjteményt ő is szaporítani fogja az Adriai Sirena, vagyis a Zrínyiász horvát fordításának példányával. Ezerszer köszönöm, kedves Gáj úr – mondja neki naplója szerint – (acélkarika zacskóban lévén még maradék arányim) itt van, kérem, tessen érte ezekből kivenni, amennyit jónak fog ítélni. Gaj azonban valami cseretárgyat kér, mire Nemes szabad választást ajánl. Elhűltemre a zöldtokban lévő négy ólomtáblát mutatván szorítja melléhez, azonban most már kénytelen szavának állni egy a világ legnagyobb nemzeti közül annyira imádtatott férfi előtt, és odaadja neki azzal a kikötéssel, hogy a táblákról készített rézmetszetből küldeni fog magyar tudósoknak is. Másnap mintegy 10 órakor eljővén Gáj kocsiban, s elhozta az Adriai Sirenát és ezen ide ragasztott ígéretét. És íme a derék férfi Verbőtzit is kezembe nyomván, barátságos csókjait hagyva szólnom sem engedett…?
Persze, az ólomtáblák is csalétek; hamisítványoknak bizonyultak. A rézmetszeteket pedig ilyen bevezetővel szintén jó pénzért adta tovább nagy hírverés mellett. A Rohonczi-kódexről persze semmi említés, pedig a visszaúton adja el Batthány grófnak, akit meglátogat. A sok munkával létrehozott művet úgy látszik Gaj nem találta elég hitelesnek, vagy nem jutott eszébe latinból kiindulva megfejteni. Az is lehet, hogy nem tudtak az árban megegyezni, és a grófnak drágábban tudta elsózni? Ezt már sose tudjuk meg. Mindenesetre jó oka volt arra, hogy hallgasson az egészről – sikeresen. Ha a délibábkergetők fellelik egymás nyomát az évszázadok szövevényében, így csattant el a dák csapda – százötven év késéssel?
Szász Tibor András
Kapcsolódó cikkek:
