A magyar kultúra, a népi műveltség ideológiai alapú lekicsinylése végigkísérte a XX. századot. Szerb Antal vélekedése a rovásról (is).
No comment…
A “magyar kultúra napjának” révén a Rovás Alapítvány ismét nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az összefogás és az építő munka fontosságára. De ezen túl felvázolta a rovásműveltség “hivatalos” helyzetét is, miszerint nemzeti írásunk az évszázados üldöztetést túlélte és a folyamatos használat révén együtt fejlődött nyelvünkkel, ma pedig ismét reneszánszát éli. Ennek ellenére rovás nincs védelem alatt nemzeti jelképeink közt, nem kapott helyet az Alaptörvényben és a hungarikumok sorában, illetve nem része a Nemzeti Alaptantervnek.
Ennek ellenére a jeles napon is teljes ellhalgatás övezte nemzeti írásműveltségünket a hatalom részéről.
Pár nappal később, azonban a balliberális sajtó már tovább ment és egyenesen Szerb Antal “irodalomtörténetét” idézi, amelyben a szerző “világnézetéből” fakadóan a magyar kultúra gyökereit tagadó, lekicsinylő megállapításanak megítélését az olvasókra bízzuk. Az alábbiakban viszont kiemeljük Szerb Antalnak az írásbeliségről, valamint a rovásműveltségről tett kijelentését, mely az ideológiai korlátoltságon túl az alapvető szakmai tudatlanság bizonyítéka is.
(Rovás Infó)
A magyar kultúra szülétéséről – Szerb Antal emlékére (Nagybánya.ro – Mandiner.hu)
?A magyar irodalom nem az ős nyelvből, ős heroizmusból, ős spontaneitásból ered, mint a germán népeké, hanem a civilizáció legkésőbbi, féltve őrzött, büszkeséges hajtása.? Részlet Szerb Antal Magyar irodalomtörténetéből. Szerb Antalt ma hetven éve verték agyon nyilas keretlegények munkaszolgálat közben.
Folklór, totemállat és népmese még nem tartoznak a szellem történetéhez, még nem kifejeződései a nép eidoszának. Ezek még mind szellemen inneni formák éppúgy, mint azok a primitív látásmódok, melyek a nyelv történetében maradtak ránk. A szellem birodalma a világos tudat. Története ott kezdődik, ahol először fejezi ki magát tudatosan.
A magyar kultúra születése egybeesik a kereszténység felvételével. Szent István nagy tette teremtette meg Magyarországon mindazokat a feltételeket, amelyek a kulturális élethez szükségesek. A kereszténység adott az országnak egy társadalmi osztályt, az egyházi rendet, mélynek hivatása az lett, hogy a kulturális javakat, hosszú ideig egymaga ápolja. A kereszténység hozta be az országba az írást-olvasást, bár az ősmagyarnak is volt írása, a rovás-írás, de amennyire tudomással bírunk róla, ez nem szolgált szövegek rögzítésére. Csak a kereszténység teremtette meg nálunk a jelentős szavaknak, rögzített szövegeknek (szentírás, liturgia) azt a mágikus borzongással határos tiszteletét, ami az irodalom alapja. És a kereszténység hozott először az országba olyan szellemi tartalmat, ami szövegszerű rögzítésbe, irodalomba kívánkozott.
A magyar szellemi élet születése egy nap történt megkereszteltetésével. A magyar kultúra eredendően keresztény kultúra, mint az Egyház legidősebb leányáé, a franciáé, és nem “megtért” kultúra, mint a germán népeké. Ezért visszás és komikus minálunk minden olyan törekvés, mely német mintára kultúránk kiteljesedését kereszténység előtti, nem látható ősutakon keresi.
A kereszténység a magyarság számára mindenekelőtt metafizikai tartalmat jelent. Feleletet azokra a végső nagy kérdésekre, melyek bizonyára az ősmagyarok lelkében is felmerültek, ha nem is kérdés, hanem mindjárt felelet formájában, mint a többi primitív népnél. A kereszténység azonkívül erkölcstant adott, szabályozta minden részletre kiterjedően, hogyan kell élnie az embernek az életét. Ez az életirányítás valószínűleg minden pontban ellenkezett a primitív magyarság természetével. Nálunk azonban nem maradt emléke, hogyan próbált a szellem középutat találni az össze nem egyeztethető ideálok között, mint amilyen a németek Heliandja, melyben Krisztus félig mint az evangéliumok Krisztusa és félig mint germán hűbéres fejedelem jelenik meg. De bizonyos, hogy a küzdelem Magyarországon is keserves és bénító volt.
A kalandozás hősi századait a befelé való hősiesség összeszorított ajkú századai követték. És mikor megszólalt a magyar hang, a küzdelem már véget ért, a keresztény erkölcs győzött, és a magyar civilizált nép lett. A magyar szellem eredendően civilizatorikus termék, a megfékezett indulatok, a diadalra jutott tudat hozta létre. A magyar irodalom nem az ős nyelvből, ős heroizmusból, ős spontaneitásból ered, mint a germán népeké, hanem a civilizáció legkésőbbi, féltve őrzött, büszkeséges hajtása.
*
Részlet Szerb Antal Magyar irodalomtörténetéből.
Szerb Antalt, a zsidó származású, ám gyermekkorában katolizált irodalmárt (keresztapja Prohászka Ottokár volt) ma hetven éve, 1945. január 27-én verték agyon nyilas keretlegények munkaszolgálat közben.
(Nagybánya.hu – mandiner.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
- Rovásjel Oligarchiában
- Rovástábla – istenkáromlás?
- Pisi és rovásírás
- Ajvék – árpádsáv és rovás
- Rovás helyett héber táblát?
