Az írástörténet még adós a rovás típusú írások kialakulásának pontos leírásával. Annyi bizonyos, hogy sokrétű és szerteágazó fejlődési vonal feltételezhető.
Rovásjelek hun tárgyakon
Az elmúlt két évtized leletei sok új ismeretet hoztak a hun rováskutatás számára. A Belső-Ázsiában zajló régészeti feltárásokon előkerült tárgyaknak, valamint a kínai krónikák újraértelmezésének köszönhetően ma már kisebbségbe kerültek azok a kutatók, akik azt állítják: őseink nem tudtak betűt vetni, arra a ?fejlett? nyugati hatalmak tanítottak meg bennünket.
Fára róttak
A hun örökséget lekicsinylő nyugati kutatók legtöbbször a kínai krónikák azon feljegyzéseire hivatkozva tagadták a hun írás létezését, ahol a krónikások arról értekeztek, hogy a hunoknak és a velük rokon topáknak nincs írásuk, hanem fára jeleket rónak. Ezt a mondatot sokan úgy értelmezték, hogy őseink nem is ismerték az írást. A fenti feljegyzések azonban nem arról szólak, hogy őseink egyáltalán nem tudtak írni, hanem inkább arról, hogy nem a kínaiakhoz hasonló jelrendszert használtak, valamint nem papírra írtak, hanem fára rótták mondandójukat.
Az első leletek
Már a mongóliai türk rovásjeleket megfejtő dán Thomsen úgy vélte, hogy a türk rovás előzményei a hun korba vezetnek. A kutató a kínai Si Csi, vagyis a Történeti feljegyzések nevű, Kr. e. 2. században keletkezett krónikára hivatkozva úgy vélte, hogy a nagy hun főkirály, Maodun (Bátor) falapokra vésett rovásjeles üzenetet küldött a kínai udvarba. Az elmélet sokáig nem kapott visszhangot nyugaton. Thomsen elméletét később a belső-ázsiai régészeti leletek igazolták. A 20. század első felében meginduló hun régészeti ásatások során bámulatos leletek kerültek elő. 1924-ben Kozlov Észak-Mongóliában hatalmas hun fejedelmi kurgánokat tárt fel és a leletek egy részén ?sisakokon, csészéken – rövid rovásjelek szerepeltek. A közel kilencven év alatt a hun sírokból előkerült rövid rovásjeleket a mongol, török, kazak kutatók összevetették a türk rovásjelekkel és megállapították, hogy 14 jel megegyezik.
Szogd vagy hun?
1932-ben a Talasz-völgyben, Kazahsztán és Kirgizia határán körülbelül harminc rovásfeliratra bukkantak. A kutatók megpróbáltak választ adni, hogy az ókorból származó kincsek vajon mely néphez tartoztak? Mivel a térségben az iráni népekhez sorolt, valójában szkíta-fajú szakák és szogdok jelentékeny szerepet játszottak, hozzájuk kapcsolták az írás megalkotását. Egyes orosz kutatók a 20. század első felében ötlötték ki azt az elméletet, miszerint a rovásjelek az arámi írás alapján készültek, majd a szogdok terjesztették el keleti irányba. Valójában, ahogyan a hun régészeti feltárásokból nyilvánvalóvá vált, a rovást nagyjából egy időben alkalmazták a közép-ázsiai szkíta népek, valamint a belső-ázsiai hunok. Nem az arámi alapján alkották meg írásrendszerüket, hanem a rovás vélhetően a sztyeppén már ősidők óta használt nemzetségi jelekből, tamgákból fejlődött ki. A türkök előtt a hunokkal rokon tabgacsok is azt használhatták az észak-kínai területek kancellárián, melyet csak 425-ben cseréltek le egy új írásra.
(Obrusánszky Borbála – barikad.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
