Augusztus 18. és 22. között lesz a Nyék nevű falvak 3. találkozója. Az érdeklődőket történeti előadás, rockkoncertek és a honfoglaláskori bemutatók várják. Kopjafát és rovás helységnévtáblát is avatnak Felsőnyéken.
A találkozón közel száz fő vesz részt Ipolynyékről és Feketenyékről, valamint Nyékládházáról, Alsónyékről és Kápolnásnyékről – mondta az MTI-nek Ács István, az ezerfős Tolna megyei község polgármestere.
Felsőnyék augusztus 18. és 22. között szórakoztató és folklórprogramokkal, a honfoglalás korát idéző bemutatókkal, rockkoncertekkel, történeti előadással készül a találkozóra, a Nyék nevű településekről érkező gyerekeknek Szent István koráról rendeznek vetélkedőt, a versenyzők másolatokról megismerkedhetnek a koronázási ékszerekkel is – ismertette a programot a polgármester.
A községben a találkozó emlékére kopjafát állítanak, a település határain pedig táblákat helyeznek el, amelyeken székely rovásírással olvasható Felsőnyék neve.
A Nyék falvak találkozóját első ízben rendezi meg magyarországi község, korábban, 2005-ben és 2009-ben a kezdeményező Ipolynyék volt a házigazda. A rendezvényt a felvidéki programhoz hasonlóan az Európai Unió Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Ügynöksége (EACEA) támogatja.
(Újszó.com)
Kapcsolódó cikkek: