A Neo-Jobbik politikusainak még nem sikerült megismerkedni nemzeti kulturális örökségünkkel. Nincs rá igényük…
Varga-DUMM esete a rovással
Az egykori nemzeti értékrendű politikai párt új tulajdonosi körének annyira leköti minden energiáját a bal-liberális térfél vezető szerepéért folytatott harc, hogy a még megmaradt nemzeties máz karbantartására sem marad ideje. A Jobbik új “anya-tigris” reklámarca próbálta meg viszonozni a Kárpátia zenekartól kapott pofont, de elbukott nemzeti írásunk – 8 betű hosszúságú – alkalmazásánál:
1. Rossz írásirány (balról jobbra tart, bal-sodrású betűkkel)
A rovás elsődleges írásiránya jobbról balra tart. Ritka esetben előfordul a balról jobbra tartó írás is, de ekkor a betűk is jobb-irányultságúak – azaz a klasszikus betűkészletet tükrözni kell.
2. Betűtévesztés Á helyett is A
A rovás sajátsága, hogy minden magyar hangra és betűre van megfelelő jel. Kiváltképp fontos ez a magánhangzók megkülönböztetése miatt. Tehát az A és az Á nem azonos.
Természetesen a rovás mindenkié, használatát csak bátorítani tudjuk az élet – így a közélet – minden területén. Azonban a Neo-Jobbiknak még az új identitásában is küzdenie kell, hiszen a Munkáspárt, vagy az MSZP már évekkel ezelőtt elsajátították az alapvető tudnivalókat nemzeti írásunkkal kapcsolatban…
A Kuruc Infó eredeti cikke az esetről LINK
(Rovás Infó)
Kapcsolódó cikkek: