alt
Szabványosítás

Rovás Trianon – jelenidőben

Ahogyan Trianon az ország 2/3-át vette el, most a nemzetközi szabvány bennfentesei írásműveltségünket akarják megcsonkolni, átnevezni. Tények, érdekek és szereplők.

 

Érdek és érdektelenség

Bár a trianoni katasztrófa mögött is feszültek erős idegen érdekek, máig nem sikerült szembenézni azzal a ténnyel, hogy saját érdektelenségünk és érdekérvényesítő képtelenségünk volt az elsődleges oka a nemzeti tragédiának.

alt
Szabványosítás

Rovás a szabványtestület ülésén

A Magyar Szabványügyi Testület szakbizottsága szorgalmazta egy Rovás Munkacsoport megalakítását, de egy volt-MSZMP-s nyugdíjas börtönőr meg tudta akadályozni a közös munka és az egység létrejöttét.

Szavazás
Szabványosítás

Szavazás – Szabvány támogatása

Technikai kérdés lévén, mérsékeltebb érdeklődés mellett zajlott a szavazás nemzeti írásunk szabványosításának támogatásáról. Pedig a jövőre nézve fontos a kérdés!

 

Összefogás kellene ehhez is!

Szabványosítás

Késleltetik a rovás szabványt

“Túl gyorsnak” tűnhet az Unicode-ISO párosnak nemzeti írásunk fejlődése, februárban megint elhalasztották a szabványosítást. Jobb belátásra térítésükhöz világméretű rovás-kampány kell.

Szabványosítás

Világszabvány lesz a rovás?

Nemzeti írásunk fejlődése hatalmas mérföldkőhöz érkezett. A rovótársadalom és a Magyar Szabványügyi Testület munkája révén a rovás nemzetközi szabvány lehet. Updated with English version.

 

Szenzáció – rovás a digitális kommunikációban!

Szabványosítás

Egy magyar betű visszatér

Nemzeti írásunk ismételt birtokba vételének folyamata jótékonyan hat latin-betűs írásunk megbecsülésére is. Hivatalosan is visszakaptunk egy középkori magyar betűt.

Szabványosítás

Megtört az Unicode jege

Szakértelem, az eljárási rend követése, célzott marketing és kellően határozott érdekérvényesítés eredményeképpen már nem lehet sokáig szabotálni a rovás nemzetközi szabványosítását.

 

Nincs visszaút!

Szavazás
Szabványosítás

Szavazás – Szabványosítás

Újabb szavazás zárult le szeptember elején, mely írásunk szabványosításáról szólt. Az eredmények azt az elvárást tükrözik, hogy a rovás használói és a hazai szakemberek döntsenek róla. Pedig nem ez a jelenlegi helyzet !!!

alt
Szabványosítás

Rovásszabvány idegen kézben

Michalengalo Naddeo kutatónak is feltűnt, hogy a székely-magyar rovás nemzetközi szabványosítása gyanúsan nehézkesen halad. Nem véletlen: idegen kezek nyúlnak érte.

Szabványosítás

A rovás szabványosítása

A világ talán egyetlen élő írása a székely-magyar rovás, mely még nem képezi számítástechnikai szabvány részét, korlátozva ezzel a korszerű mindennapi használatot.

 

A szabványosítás jelentősége

Bár tollal és ceruzával írhatjuk, bicskával és vésővel faraghatjuk nemzeti írásunkat, a mai mindennapi használat alapja azonban már a számítástechnika.
alt
Szabványosítás

Az elfeledett betű – ÿ

 A középkori latin betűs magyar helyesírás egy fontos betűje az y két ponttal felette (ÿ). A jelenlegi ISO/IEC 10646 számú karakterkódolási szabványban (más néven Unicode) ez a betű mellett csak az van jelölve, hogy a francia helyesírásban használják.
alt
Szabványosítás

Szabványtervezet – 2009

A 2008-as gödöllői tanácskozás után benyújtott szabványjavaslat és a fél évvel későbbi bizottsági ülés (Dublin) jelentése.

alt
Szabványosítás

Élő rovás tanácskozás határozata

Az Élő Rovás Tanácskozás résztevői határozatban támogatták a székely magyar rovásnak az Unicode-beli szabványosítás számára Dr. Hosszú Gábor által készített és az Élő Rovás Tanácskozáson  bemutatott szabványtervezetét.