Rendezvény

Rovásverseny – Stuttgart

A 81. sz. Dobó István cserkész-csapat május 8-án, 14 órától tartja rovásírás- és szavalóversenyét a németországi Stuttgartban.

 

Rovásverseny – Stuttgart

 A megmérettetésen lesz rovásfordítás és felolvasás is.

Rendezvény

Kihajtási ünnep – rovásfára vétel

Szent-György napi hagyományos állatkihajtás lesz a Hortobágyon 2010. április 24-én szombaton, ahol a téli számadás után rovásfára veszik az állományt.

 

A SZENT GYÖRGY NAPI KIHAJTÁSI ÜNNEP a Fesztiválok Éve évadnyitó rendezvénye.

Rendezvény

II. Magyar Majális – Dunaszerdahely

Közhírré tétetik, hogy 2010. ígéret havának (május) 8. napján (szombaton) Dunaszerdahelyen a Városi Szabadidőparkban szert tartunk. Követendő példa rovásfeliratok alkalmazására plakátokon!

 

Magyar Majális Dunaszerdahelyen

A Magyarok Szövetsége és a Csemadok szervezésében május 8-án a dunaszerdahelyi Városi Szabadidőparkban kerül megrendezésre a II.

Rendezvény

XI. Szamosújvári rovásverseny

Az április 10-én szombaton megtartott szamosújvári (erdélyi) országos rovásversenyen nagyszámú cserkész vett részt, akik nemcsak a rovásban, de nemzeti lelkesedésből is jeleskedtek. Eredmények:

XI.

Rendezvény

Számrovás és abakusz – “Élő rovás”

A rovásszámok és az ősi számolóeszköz, az abakusz kapcsolatáról lesz szó április 15-én a Püski Masszi Galéria “Élő rovás” című előadássorozatában.

 

Élő rovás sorozat – Rovás és az abakusz

Az “Élő rovás” című előadássorozat következő előadására 2010 április 15-én csütörtökön, 18.00-kor kerül sor, ahol Rumi Tamás mutatja be a rovásszámokat és az abakusz összefüggéseit.

alt
Rendezvény

Múlt és a fenntartható jövő

Április 22. és 25. között rendezvénysorozatot szerveznek a Föld Napja alkalmából. A tatai programok között lesz íjászat és természetesen rovásoktatás is. 

 

A rendezvény céljai:

  • A régió öko-turisztikai értékeinek szélesebb körű megismertetése
  • A régió diákjainak tudatformálása
  • Az együttműködő zöld egyesületek népszerűsítése, tagtoborzás

Együttműködő partnerek: ELTE, Tata Városa, Természetes Életmód Alapítvány (Agostyán), Zöld Sziget Kör, Lábatlani Természetbarátok Egyesülete, Gerecse Barlangkutató Egyesület

ELTE Geológus Kert (A múlt)

 

Cím: Tata; Fekete út 2.

Rendezvény

V. Rovás Ismeretterjesztő Tanácskozás

2010 április 9-én Szamosújváron kerül sor az V. Rovás Ismeretterjesztő Konferenciára, amely a romániai országos rovásírás verseny programjának része.

 

A “Rovásírás vonzásában”
 
A fenti alcímet viselő konferencia előadásaira a rovásversenyen induló cserkészek is részt vehetnek.
alt
Rendezvény

XI. Kárpát-medencei Rovásírásverseny

Ismételten hírt adunk a XI. Kárpátmedencei Rovásírásverseny kiírásáról. A felkészüléshez jó munkát, az elődöntőkhöz pedig sok sikert kívánunk.

 

Versenykiírás:

Szervezője:
A Forrai Sándor Rovásíró Kör támogatásával: Tisza András és Tisza Andrásné

A döntő helyszíne:
Móra Ferenc Általános Iskola
1163 Budapest, XVI.

alt
Rendezvény

VI. Nádudvari Pásztornapok

Rovásverseny is lesz a Nádudvar Turizmusáért Egyesület által szervezett hagyományőrző rendezvényen, a Nádudvari Pásztornapokon és a Kemencebarátok I. Országos találkozóján, 2010. április 9-10 között.

alt
Rendezvény

ELTE Bolygótudományi Nap

Az ELTE Bolygótudományi Napon a Rovás Alapítvány képviselői különleges ajándékkal lepték meg a MANT és a MASAT-1 szervezeteket: eredeti, az űrben járt nemzetiszín szalagot adtak át nekik a főleg középiskolás hallgatóság előtt.

alt
Kisfilmek

NHK rovás-film Székelyudvarhelyen

Hatalmas érdeklődésnek örvendett a szombati rovásírásverseny, amit a Fészek Ifjúsági Klubban nyitottak meg: Pál Ágoston tárogatón játszott, majd levetítették a japán NHK állami TV a rovásról készített rövidfilmjét.

alt
Rendezvény

Betűépítmények a Püski-Massziban

Dittler Ferenc jóvoltából egy egész estét tölthettek a betűk bűvöletében az “Élő rovás” előadás sorozat vendégeit. 

 

Betűépítmények a Püski-Massziban (Rovatmagazin)
 
Március 11-én, 18 órától tartotta meg előadását és gyakorlati óráját Dittler Ferenc, a rovásírás és az összerovások művésze, mestere.
alt
Rendezvény

A magyar gyökrendszer és a rovás

A Rovás Alapítvány és Magyar Rovásírók Közössége szakmai tanácskozást és műhelyt rendez, melyre szeretettel várja az érdeklődőket.

 

Tudományos értekezlet – A magyar gyökrendszer

A magyar nyelv gyökrendszere és a gyökrovás közti kapcsolat kutatásának lehetséges irányairól; a rovás és a latin-betűs helyesírás különbözőségéről; a Czuczor-Fogarasi gyökszótár továbbfejlesztéséről lesz szó.

alt
Rendezvény

Betűépítmények – Püski-Masszi

Dittler Ferenc építész – rovásművész tart előadást és gyakorlati órát a Püski Masszi Könyvesház és a Rovás Alapítvány előadás-sorozatában (minden hó 2. csütörtöke) március 11-én 18 órakor a Püski-Masszi Galériában.

alt
Rendezvény

Ö és Ü – “Élő rovás” – Püski-Masszi

Második előadását tartotta meg Rovás Alapítvány a Püski-Masszi Könyvesház galériájában. Az “Élő rovás” mai fő kérdése az Ö betű története volt. Előadó: Sólyom Ferenc.

 

Ö és Ü – előadás a Püski-Massziban

Rendkívül érdekes és tanulságos előadást tartott Sólyom Ferenc az Élő Rovás előadássorozat második alkalmával a Püski-Masszi Galériában.

alt
Rendezvény

Ö és Ü – “Élő rovás” – Püski-Masszi

A Rovás Alapítvány február 11-én, csütörtökön tartja előadássorozatának második részét a Püski Masszi Könyvesházban. A 18 órakor kezdődő rendezvényen Sólyom Ferenc beszél az ö és ü rovásbetűkről.

“Élő rovás” előadássorozat 2 Minden az ö és ü rovásbetűkről

Folytatódik az “Élő rovás” c.

alt
Rendezvény

XI. Kárpát-medencei Rovásírásverseny – 2010

Immáron 11. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Rovásírásversenyt és Műveltségi találkozót Budapesten, melyen Nagy-Magyarország legjobb rovásírói mérettetik meg magukat. Felkészülni még van idő, reméljük, idén még több diák indul a komoly versenyen.