Kultúra

Karikagyűrű rovással

Újabb rovásos karikagyűrűt mutatunk be. Nemzeti írásunk jelenléte a képző- és iparművészetben egyidős magával az írással. A hagyomány tehát él.

 

Karikagyűrű az ősi írással

Házasodó fiatalok kérésére készült ez a domborodó mintás gyűrűpár sárga színű aranyból, 6 mm szélességben.

Kultúra

Rovásírás és a Miatyánk

Rovásírásos különlegesség található az interneten: András Tibor  festő és grafikus művész alkotása: rovásírásos Miatyánk.

 

Szakrális művészetben nemzeti írásunk

 A Miatyánk közel 60 változatban, nyelven és írásban készült el, amelyek grafikai alkotások is egyben.

alt
Kultúra

Pozsonyi csata – rovással

Gödöllő hagyományosan kötődik a rovásműveltséghez. Egy éve itt avatta fel a Történelmi Vitézi Rend és a Szent György Lovagrend a Pozsonyi Csata emlékművét, melyen rovás is szerepel.

Rovás az emlékmű talapzatán

A Történelmi Vitézi Rend és a Szent György Lovagrend által felajánlott Pozsonyi Csata Emlékművét a Táncsics Mihály úti Nemzeti Együvé Tartozás Parkjában leplezték le 2010.

Kultúra

A természet és a rovás

A rovás mindenkit szakmája szerint érint meg. Most egy természetvédelmi szakember vont érdekes párhuzamot a rovás és a természetábrázolás között.

 

Az erdő, ahogy ők látják – gyerekek az erdőkről

 

?Az

Kultúra

Kázmér és Huba – Titkosrovás

?A ROVÁSÍRÁST MÁR MINDENKI ISMERI? – olvasható a Kázmér és Huba képregényben. Legyen igazuk, minél hamarabb!

 

 

Huba és Kázmér, és a rovásírás

A Calvin and Hobbes képregény a magyar nyelvterületen Kázmér és Huba címen fut, a következő négykockás részlet egy ingyenesen terjesztett újságból származik.

Kultúra

Tartsd magad, nemzetem!

Néhány hete terjedt el a hír a “Trianon-himnuszról”, amely több tartalommegosztón is megtalálható. A képi megjelenítésekben szinte mindenhol szerepel a rovás is.

 

Tartsd magad nemzetem – rovással

A népszerűvé vált dalt a Csík Zenekarnak és Majorosi Mariannának tulajdonítják, bár az érintettek mindettől elhatárolódtak.

Kultúra

Fába róva

Bár a rovás írásrendszerek szinte minden anyagba és minden eszközzel írtak, a székely-magyar rovás legtöbb emléke fából készült. E hagyomány folytatódik a képzőművészetben.

 

Faragás és rovás a fában

 

Akela, a csíki autodidakta mester fél éve álmodja fába őseink míves székely-magyar rovásírását.

Kultúra

Kunhalom – rovott jelen

Kunhalom nevű település rovott jelenéről kapunk bepillantást – node hol van Kunhalom? Párhuzamos világok léteznek, vagy nemsokára ilyen is lesz!

 

Kunhalmi dollár – rovott jelen

(Nawesh szerzői nevű ál-dokumentarista cikke az Agy és Ágy Virtuson)


Kunhalom fejlődése (mert kétségtelenül fejlődött a település, nőtt a GDP) sokakat csábított a településre. 

Kultúra

Rovás – kalligráfia – buddhizmus

Nemzeti írásunk megjelenése a művészet majd minden ágában bizonyíték a rovásműveltség és a magyar kultúra szerves egységére. A Demokrata cikke az írásművészeti vonatkozásról szól.

 

Rovás – kalligráfia – buddhizmus

A budai, Széna téri Mammut bevásárlóközpont bejárata előtt négy hatalmas gránittömb áll.

Kultúra

Rováskártya – védett madarak

Nemzeti írásunk nem csak tankönyvben, táblákon és díszítésben van jelen, hanem a játékok világában is. A rováskártya sorozat 1. része a védett magyar madarakat ismertető taneszközként is használható.

Kultúra

Mandala és rovás az Őrségben

Miért vagyunk mi emberek, vajon mi értelme van az életünknek? Hogyan épül fel a világ? A mandalákat rovással is készítő Némedy Bernadette meglelte saját feleleteit.

 

Előző életek esszenciái – mandala és rovás

“Úgy jött, hogy megismerkedtem a párommal, aki viszont a buddhizmusban járatos, abból a hitvilágból sok mindent hozott magával.

Kultúra

Képróvó kiállítása – Eger

Nemzeti írásunk időről-időre megihlette a képzőművészeket. Bicskey Zsolt képrovó festőművész kiállítása Egerben. Megtekinthető 2011. március 20-ig.

 

Újabb helyszínen a kiállítás

2011. január 23-án vasárnap, a Magyar Kultúra Napján Kisgyőr faluházának nagyterme a nemzet templomává vált.

alt
Kultúra

Boromisza emlékkiállítás

Rovásműveltségünk a képzűművészetben is gazdag leletanyaggal rendelkezik. Ebből ad ízelítőt a Boromisza emlékkiállítás, mely megnyílt Bácsalmáson.

 

Rovás a képzőművészetben – Boromisza

Boromisza Tibor Előd születése 130-ik, halála 50-ik évfordulója alkalmából az Óbudai Kulturális Központban 2010.

Kultúra

Rovás otthon, Miskolcon

Sólyom Ferenc (Miskóci Ráró) Miskolc rovásírás-kutatójának táblaavató beszéde 2011. 02. 25-én. Időszerű gondolatok és a helyi kötődés. (javított, kiegészített változat)

 

Drága Barátaim!

Azt hiszem, hogy az idő nekünk kedvez.

Kultúra

Hazanéző – 20. évforduló

Korond, sóvidéki nagyközség szellemi életében fontos szerepet tölt be a Hazanéző című folyóirat. Az értékelő olvasói levél a rovás témakörét is a község szellemi-természeti környezetének részeként említi.

Kultúra

Palóc-Vasvár – Írottkő

Ózd városa büszke írástörténeti érdekességeire, itt található az Arvisúrák leírója Paál Zoltán által említett Palóc-Vasvár emlékére állított írottkő is.

 

Ózd – Palóc-Vasvár írottkő


A régészeti leletek szerint a mai Ózd környékén az őskor második felében is éltek már emberek.

Kultúra

Rovásírás és manga?

Megjelenésekor vitákat váltott ki a rovott magyar mesekönyv manga stílusú képekkel. Úgy tűnik, hogy az idő igazolta a próbálkozást: a megcélzott korosztály kedveli, s mindenki sokat beszél róla.