Közélet

Népszava – ősköd, sötétség

A Népszava még mindig holdkóros koncepciónak tartja a rovásírás alkalmazását. A lap ezek szerint a sötét múlt vörös ködében él …

 

Ősköd, sötétség

(…)

Ezért kerülnek nyilvánosságra a Vona-párt nevéhez fűződő holdkóros koncepciók is, mint a sámándobosok jelenlétében minap Miskolc határában nyolc rovásírásos helységnévtáblát elhelyező Szegedi Csanád indítványa.

index lat rov
Közélet

Rovás ellen az Index

Ismételten szitokszó, élcelődés tárgya az Index honlapra csatolt Blog.hu szerzője számára a rovásírás. A miértre most sem derül fény.

 

Cigánybűnözés az egész világ

 Ezzel a címmel ír az Index honlapján SzaboZ felhasználói nevű szerző (adatai itt).

No Picture
Közélet

Giccsesre hímzett múlt: Rovásírás

Egyre többet jelenik meg a NOL szóhasználatában a rovás, rovásírás – kizárólag negatív szövegkörnyezetben. Lehet, hogy egyszer nem csak írni, tanulni is fognak róla…?

 

Vezető helyett vezér, jövő helyett giccsesre hímzett múlt

A fenti címmel megjelent NOL cikk a pártpolitikai kultúrharc adok-kapok játékának része.

Közélet

Április 1 – Societas tiltakozik

A balodali ifjúsági mozgalom, a Societas nem érti, miért kell rovástáblákat állítani. Április elsejei bolondságok a baloldalról. (alon.hu)


Tiltakozunk a szombathelyi ideológiai háború ellen! 

Közélet

Rovást az alkotmányba!

Az új alaptörvényben a székely-magyar rovásnak is keresik a helyét: Szávay István nyújtott be szóbeli módosító indítványt,  s felszólalt Ferenczi Gábor az ügyben. A balliberális média is hallatta hangját.

Közélet

Rovás és Zugló – vélemények

Egy bizonyos: Zugló rovásos üdvözlőtáblái a közbeszéd tárgyává lettek. Ez a legfontosabb lépés a nemzeti írásműveltség elhallgatásának megszüntetése felé.

 

Rovás üdvözlőtábla Zugló bejáratainál – vélemények

Már a hír megjelenésekor élénk eszmecsere, valamint a szekértáborokhoz kötődők ész nélküli, de tervszerű ideológiai pro-contra nyilatkozatháborúja alakult ki.

Közélet

Ehető-e a rovástábla?

Cegléden is lesz rovástábla, de ott is akadnak ellenzők, kik kétlik, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben kellene rovástáblát avatni? Válasz egyszerű: most kell csak igazán!

 

Nem csak kenyérrel él az ember

Az alábbi cikket a Ceglédi Panorámában találtuk, melyből látszik, hogy néhányan még ma sem értik, hogy először tisztázni kell kik vagyunk és hova tartunk.

Közélet

Kommunisták és a rovás

Szakács Gábor után újabb közéleti ember határolódott el Jobbiktól és a rovásműveltség ápolásától. Thürmer Gyula a Kommunista.net-en fejtette ki ideológiáját.

 

Balszemmel 227. – Thürmer Gyula (MSzMP)

Egy hete Sándor Klára (SzDSz) még csak Zugló önkormányzatát ostorozta a rovásos üdvözlőtábla miatt, azonban pár napon belül a második elhatárolódás jelent meg a Jobbik Magyarország Mozgalom részvételét illetően a székely-magyar rovás ápolásában.

Közélet

Ősi magyar írás-e a rovás?

Egyre több sajtótermék hivatkozik a Rovás Info-ra, mint az egyetlen napi frissítésű közéleti-szakmai honlapra a témában. Most a Bombahír újságírója kérdezte a Rovás Alapítvány elnökét.

 

Ősi magyar írás-e a rovás?

Közélet

Rovás és politika

Szakács Gábor, a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetője a világhálón több helyen megjelent nyilatkozatában elhatárolódott a Jobbik részvételétől a rovásműveltség ápolásában.

nol2
Közélet

Rovásellenes uszítás – NOL

“Csak gondolkodom … címszavakban: magyarság, rasszizmus, szégyen.” Ekképp, hetente támadja a rovást is a Népszabadság naplóírója. Szerinte kínos ma magyarnak lenni.

nol2
Közélet

Balliberális nemzettudat

A Népszabadság naplóíróját magával ragadta az őszinteség: “Utálom, hogy mostanában minden annyira MAGYAR. Én nem akarok NAGY MAGYAR lenni, s mi több a gyerekemet is kiírattam a rovásírás szakkörről”

Közélet

A brüsszeli magyar szőnyeg

Szegedi Csanád is megnézte közelről a Brüsszelben kiállított magyar szőnyeget. Még megvan mind a 48-as térkép, mind nemzeti írásunk, a székely-magyar rovás.

 

Rovás az EU-ban

Szegedi Csanád a Facebookon tette közzé tapasztalatát és fényképét a rovásírásos szőnyegről:

Rengeteg emailt kaptam a magyar uniós elnökség kezdetén Brüsszelben kiállított óriásszőnyeggel kapcsolatban.

Közélet

Népszava – rasszista humor

Valószínűleg humorosnak tartotta a Népszava szerzője a hungarikum-gyalázást, de lehet, hogy ez csak a “vállalati kultúra” megvillantása volt. A rovás sem maradt ki a szórásból.

 

Vikilíksz

Ezzel a címmel jelent meg egy Népszava szösszenet Török Mónika újságot író (az újságíró ugyanis egy szakma) billentyűzetéből.

Közélet

Borúlátó cikk 2003-ból

Tanulságként álljon itt egy borúlátó cikk 2003-ból: ugyan minek a rovásos helynévtábla? Szóljon ez azoknak, akik még ma is hitetlenek. Nem lesz szükség 7 évre, hogy belássák tévedésüket!

 

Nyelvünk a hazánk?

Közélet

EU országismertetőnk – botrány!

Ellenfeleink és ellenségeink az EU-elnökségbe is beletörlik cipőjüket, de nincs nehéz dolguk: a mindenkori hatalom csókos arculattervezői rendre alúlmúlják magukat..

 

Botrányos EU-s országismertetőnk

Választásonként változik a kontraszelektált “elit” – csak a minőség (hiánya) állandó.

Közélet

Nyílt levél – ősi jogrend és írás

“Ön kényszerhelyzetet teremt székely népünk számára!” A nyílt levél Basescunak nevén nevezi az önálló székely jogrend mellett a saját írásbeliség, a rovás létét!

 

Második nyílt levél Románia elnökéhez, Traian Basescu úrhoz

 

Tisztelt Elnök Úr!