Egy doktori kutatás részeként rovásemléket talált Förköli Gábor – Alsó-Szászországból.
Förköli Gábor az értesítést várja, mikor veheti át Budapesten a Párizsban megszerzett doktori oklevelét.
Förköli Gábor Veszprémben végzett, a Lovassy László Gimnáziumban, ahol az évek során a magyar irodalom mellett fokozatosan kötődött a francia nyelvhez is.
– A középiskola utolsó két évében érett meg bennem az a szándék, hogy a továbbiakban irodalommal szeretnék foglalkozni, ezért jelentkeztem az ELTE magyar–esztétika szakára. Azt gondoltam, a kortárs magyar irodalom áll hozzám közelebb, írtam is kritikákat a Vár Ucca 17 című folyóiratba, majd a Tiszatájba. Később a kritika megmaradt hobbinak, kutatási területnek pedig jött a régi magyar irodalom. Miután Pázmány Péter „Kalauzát” vizsgálgattam, engem is magához vonzott a régi magyar irodalom. Harmadiknak vettem fel a francia szakot, mert úgy éreztem, még nem tudom annyira a nyelvet, amennyire a kutatásokhoz szükséges lenne. Nem bántam meg, sokat kaptam a szaktól, amelynek akkoriban az Eötvös kollégiumban Sepsi Enikő volt a francia szakvezetője. Ő kortárs francia irodalommal, költészettel, színházzal is foglalkozik. Irányításával több szöveget lefordítottunk, amelyekből összeállt egy kötet. Sok emlék fűz a nemrég elhunyt Szabics Imréhez is – ő lett az Eötvös kol-légium új műhelyvezetője –, általa az ófrancia nyelvvel, irodalommal lehetett ismerkedni.
A fiatalember lelkesedése a jó nyomon járó vadászé. Könnyű elképzelni azt az izgalmat, amit akkor érzett, amikor meghallotta, létezik olyan doktori képzés is, amit úgy lehet megvalósítani, hogy egy időben iratkozik be egy magyar és egy francia egyetemre, majd a kutatási időszak lezárulta és a doktori dolgozat megírása után elég egyik helyen megvédeni a munkát. Így történt, doktori címét Párizsban szerezte, a Sorbonne – Paris nevű intézményben idén márciusban. Az öröm viszont közös, a dokumentumok lefordítása után Pesten is lesz egy doktorrá avatás az ELTE-n.
Kívülállóként nehéz elképzelni, mit is lehet kutatni, ami két ország számára is érdekes lehet. Gábor erre azt mondja, hogy a bölcsészettudományban előfordulnak két-két ország közös történelmére, kultúrájára vonatkozó kutatások. Ő például Zrínyi Miklós politikai, katonai prózai műveinek forrásait tanulmányozta – amiket Zrínyi annak idején olaszul olvasott.
Wolfenbütteli rovásemlék (XVI. sz)
Förköli Gábor kutatótársaival több olyan forrásra lelt, amit ők találtak meg, és publikáltak először. Például Alsó-Szászországban (Wolfenbüttelben) székely rovásírásos szöveget talált, amit doktorandusz kollégájával, Tubay Tizianóval együtt fejtett meg, vagy a Francia Nemzeti Könyvtárban őrzött, 1663–64-ből származó és a csillagász Ismaäl Boullian gyűjteményében fellelhető Zrínyi-levélmásolatok, a költő halálára Angliában és Lengyelországban megjelentetett versek, amiket akkoriban újságpótlékként terjesztettek. Mindezek mellékes élmények, mert a doktori iskola három éve alatt megszületett Gábor disszertációja, a címe: Írás és kontingencia – Jean de Silhon „Államminiszter” című értekezésének olvasatai és kontextusai.
A Magyar Tudományos Akadémia Lendület programjának egyik kutatócsoportjához tartozó harmincéves Förköli Gábor doktori disszertációját végülis francia nyelven védte meg Párizsban négy óra alatt a két francia, két magyar tudósból álló bizottság előtt. Gábor azt mondja, a védés jól sikerült, nem voltak szövegértési nehézségei. A témát azért választotta, mert nemcsak egy közös magyar–francia üggyel szeretett volna foglalkozni, hanem mert érdekelték bizonyos teológiai vonatkozások is, például az, hogy miért, hogyan jut hatalomra az agresszió? És ha megismerjük a választ, azzal máris napjaink legfontosabb kérdésénél tartunk.
(veol.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
