Képzelt párbeszéd egy rováshívő és rovástagadó között. Kórkép a rováshoz való viszonyokról.
Sok lesz ám rovásodon, ha ezt nem olvasod el!
A fenti humoros címet persze egyáltalán nem szabad komolyan venni, hiszen a magyar rovásírással kapcsolatos bejegyzésemen való túllapozást nem jegyzem fel adósságként! 🙂
Tudod, magam is úgy viszonyulok a rovásíráshoz, mint Piroska néni a finn- magyar nyelvrokonsághoz.
Ő egyébként egy tündéri öreglány, akinél a múltnap tiszteletemet tettem.
– Kezeit csókolom, drága Piroska néni!? Hallom, hogy az unokája kiutazott az európai nyelvrokonainkhoz.
– Nem rokonokhoz utazott az én drága lelkem, hanem Finnországban vállalt munkát!
– Na, hát éppen azért mondom, hogy a kiutazott a legközelebbi európai nyelvrokonainkhoz.
– Ne bolondozzál már velem, drága Bandi öcsém, hiszen két évig járt intenzív nyelvtanfolyamokra, hogy a szakmai állásinterjún egyáltalán megszólalni tudjon!
– Elhiszem, drága Piroska néni, de akkor is tudományos tény, hogy a nyelvi családfánk a finnekkel közös gyökerű! Ezt minden érettségiző diák kívülről fújja még akkor is, amikor álmából felkeltik. Klasszikus nyelvrokonsági bizonyíték például a „kala – hal” (finn – magyar) szavak azonossága!
– Kala? És hal? Hm, ennek a két szónak a hangzása még köszönőviszonyban sincs egymással, drága fiam! Vagy csak az én öreg füleim nem érzékelik a hasonlóságot?
– Drága Piroska néni, nem a hasonló hangzáson van ám a lényeg! Ugyanis az történt, amit a nyelvtörténet, mint egzakt tudomány egyértelműen bizonyítani képes, hogy a finn szókezdő „k” a magyarban „h”! Mivel a szóvégi magánhangzó minálunk lekopott, tök egyértelmű, hogy a finn „kala” szó azonos a magyar „hal” szavunkkal.
– Drága öcsém, ez eléggé erőltetettnek, nyakatekertnek tűnik számomra, ezért mondjál már még egy nyelvrokonsági példát!
– A finn „kota” magyarul „ház”.
– Hm, ez jobban sántít, mint a szomszéd Kovács Dezső bácsi, aki még a WC-re is két mankóval jár, hiszen még az előbbi logikát se követi!
– Jaj, Piroska néni, ne tessék már ennyire kételkedni, hiszen az általam említett szabályos hangmegfelelések ugyanúgy levezethetők, mint a matematikai egyenletek, ezért tévedésről szó sem lehet!
– Na, jó, tegyük fel, hogy igazad van, de akkor a magyar „hús” szavunk finnül bizonyára „kusa”!
– Hűha, most megfogott drága Piroska néni, hiszen a hús Finnországban „lika”, de ennek csakis az lehet a magyarázata, hogy a szabályos hangmegfelelések szabálya csakis az ősi, közös alapszókincsükre vonatkozik.
– A hús nem ősi? Akkor ősapáink mi a jó fenét puhítottak a nyereg alatt? Mivel ez történelmileg egy közismert tény, engem abszolút nem győztél meg a finnekkel való rokonságról! Ne akard már nekem bemagyarázni, hogy a finn testvéreinkkel együtt halásztunk, de külön vadásztunk!
– Jaj, drága néném, hagyjuk is ezt az egészet, hiszen nem vagyok én nyelvész, így aztán csak belebonyolódunk ebbe a témába! Egyébként se emiatt jöttem, hanem egy egészen más kérdéskörben szeretnék magától kérdezősködni! Ugye jól tudom, hogy Piroska néni az 1940-es évek elején koptatta az iskolapadot?
– Bizony úgy volt! A 40-es évek közepén voltam a helyi népiskola egyik legszebb copfos diáklánya, a családom büszkesége, hiszen sorozatosan jeles bizonyítványokat vittem haza az év végi vizsgák után.
– No, akkor bizonyára tetszik emlékezni arra is, hogy történelemórák keretén belül akkoriban rovásírást is oktattak!?
– Rovásírást? A székelykapuk felirataira gondolsz?
– Pontosan arra! Akkortájt a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel tette kötelezővé a rovásírás oktatását a népiskolák osztályaiban.
– Bandi öcsém, rendelet ide vagy oda, a mi osztályunk egyik történelemórán se rótta azokat a bizonyos betűket!
Persze a székelykapuk jeleit ismerem, de a feliratok szövegét még elolvasni sem tudom. Talán a városi népiskolákban, ott tanulták, tanították, de mifelénk a kutya se foglalkozott vele.
Most pedig rátérek, hogy miért vagyok én úgy a rovásírással, mint Piroska néni a finn- magyar nyelvrokonsággal! Belemagyarázós és nyakatekert a téma, bárhonnan is nézem. Rengeteg információ, vita, tévhit, illetve pro és kontra típusú tanulmány, cikk olvasható róla a világhálón, mégis képtelen eldönteni az olvasó, hogy kiknek higgyen, mit higgyen, mit gondoljon, ugyanis a mellette és ellene szóló érvek ugyanúgy meggyőzőek!
A téma nálam azért került terítékre, mert néhány hete az egyik pedagógusismerősöm rejtélyesen suttogva duruzsolta a fülembe, miközben a belvárosban sétáltunk: „képzeld, mindegyik általános iskolának hivatalosan jelenteni kellett, hogy hány gyermek tanul rovásírást választható tantárgyként vagy szakkör keretében!”
– Miért suttogsz – kérdeztem tőle csodálkozva – hiszen ez egyáltalán nem egy X-aktás típusú kérdés.
– Azért suttogok, mert korábban soha nem kértek ilyen jellegű adatszolgáltatást, ezért roppantul gyanús! Mivel nem képezi részét se az Alaptörvénynek, se a Nemzeti Alaptantervnek, sőt még a Hungarikumok között sem tartják számon, a kollégáim valamiféle hátsó szándékot feltételeznek az adatszolgáltatás mögött!
– Jaj, ne hülyéskedj már, túllihegitek a témát! Mivel az irányvonalakat nem ti rajzoljátok, még töprengeni is tök felesleges ezen! Ha felül a rovásírás oktatása, bevezetése mellett döntenek, akkor tanítjátok, ha meg nem, akkor nem, ez ilyen egyszerű!
– Jó, jó, értem, de Palcsek kollégám szerint óriási szégyen, hogy az őseink írását (írásjeleit) nem tanítjuk, nem adjuk tovább a felnövekvő nemzedéknek!
– Palcsek kollégád talán valamiféle szakértője, neves terjesztője a rovásírásnak?
– Dehogy! Ő ugyanúgy nem ismeri a rovásírás ábécéjét, mint ahogyan én, de szerinte ez részletkérdés, hiszen egyáltalán nem ezen van a hangsúly! Rendkívül felháborítónak tartja, hogy Okmányirodákban, ahol az ideiglenes tartózkodási engedélyeket kiállítják, minden “menekült” úgy írhat alá, ahogy neki tetszik, csak a rovásírástól rettegnek, nem fogadják el.
– Ezt honnan tudja? Talán ott volt, amikor a rovásíró személyt „megbélyegezték”?
– Valamelyik portálon olvasta…
– Aha, csak valamelyik portálon olvasta!? Egy pedagógusnak illik tudnia, hogy a világháló híreinek egy része nem hiteles forrású!
Amikor hazaértem, gondoltam szánok rá némi időt, aztán utánanézek, mi újság a rovásírás háza táján!? Először a földszinten lakó Piroska nénit kérdeztem, de a beszélgetésünk nem bizonyult gyümölcsözőnek. A szomszéd kisfiú se vette túlságosan jó néven, amikor a vakáció kellős közepén az iskoláról faggattam, de beszaladt a lakásukba, aztán a kezembe nyomta a nyelvtankönyvét.
1. tény: Széplaki Erzsébet: NYELVTAN 5. évfolyam számára című, 2016- os kiadású tankönyvének utolsó fejezetében a következő információk olvashatók: „Őseink, a pogány magyarok az adósságok nyilvántartására rováspálcát alkalmaztak. (…) Újabb kutatások szerint a rovásírással a gondolataikat is le tudták jegyezni”. A leckéhez illusztrációk is tartoznak: rováspálcák képe, ábécé, ezért a pedagógusismerősöm adatszolgáltatás körüli „hisztériája” teljesen alaptalan volt, hiszen az 5. osztályos diákok még tanítási órákon is tanulmányozhatják a jeleket.
2. tény: Az énlakai unitárius erődtemplom kazettás mennyezetén 1668-ban Muzsnai György által festett rovásfelirattal ez olvasható: „Egy az Isten”: (link)
3. tény: Régi, egyházi anyakönyvekben is találhatók rovásírással bejegyzett adatok. (link)
4. tény: Jelenkorunkban is léteznek olyan iskolai tablók, amiken a diákok és tanárok neve rovásírással van jegyezve. (link)
5. tény: A youtube csatorna tárol olyan videókat, amik a rovásírás oktatását népszerűsítik (és nincsenek letiltva) (link)
6. tény: Még a japán TV is foglalkozott ezzel a témával: (link) Állítólag a rovásírással díszített ruházati cikkek nagyon menők, kereslet van rájuk.
7. tény: Léteznek olyan kettős helynévtáblák, amiken a település nevét rovásírással is felvésték (vagy felfestették) (link)
MI HÁT A GOND? MI OKOZZA A KÖZHISZTÉRIÁT?
Egyesek mindenáron politikai köntösbe igyekeznek bújtatni ezt a témát: a magyarkodás és a jobboldaliság jelzőit biggyesztve mellé. A két egymásnak feszülő tábor pedig ellentétes véleményt formál:
– az egyik fennhangon hirdeti, hogy a rovásírás az ősi pogány magyarság írása,
– míg a másik egyértelműen tagadja a rovásírás ősi múltját és humanista kori hamisítványnak véli, minősíti.
A képzeletbeli vitájuk valahogy így képzelhető el:
– Egyáltalán nincs kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy az ősi magyar rovásírás valaha is létezett. A tudományban pedig mégiscsak fontos alapelv, hogy amit nem tudunk bizonyítani, azt ne tételezzük fel!
– Azért nincs, mert őseink fába rótták a betűiket. Az egykori rovásírással készült szövegeink elkorhadtak, elporladtak, hiszen Magyarország éghajlati és talajviszonyai egyáltalán nem konzerválták a fát, amelyre az ősi szövegek íródtak. A természeti erők pusztító hatását továbbtetézte a szándékolt megsemmisítés: akár vallási, akár politikai okokból. Az ősi magyar írás a katolikus egyház szemében “tiltott írásnak” számított. Szent István törvényei között is olvashatjuk: “A régi magyar betűk és vésetek, a jobbról balra való pogány írás megszüntetődjék és helyébe latin betűk használtassanak”! Viszont az egykori történetírók feljegyezései bizonyítják, hogy a székelyek használták a szkítáktól örökölt írást!
– Azok a történetírók bizonyára csak egyszerűen átvették egymás műveiből a legendát, anélkül, hogy valóságtartalmát valaha is ellenőrizték volna. A régen oly divatos, mégis megcáfolódott héber–magyar rokonítási elmélet bizonyítéka volt a jobbról balra haladó rovásírás, mellyel nemzeti büszkeségünket igyekeztünk megkoronázni! Álmodoztunk, ábrándoztunk arról, hogy az ősi magyaroknak saját írásrendszerük volt. Én úgy tudom, hogy a legkorábbi rovásírás 1515-ből származik. És eléggé gyanús, hogy teljesen véletlenül bukkant rá épp egy olyan küldöttség, amely írásgyűjtőkből és történetírókból állt.
– Honnan veszed az 1515- ös dátumot? Olvasd el már el Mátyás király 1478-as évi ediktumának 5. cikkelyét, amelyben a király megparancsolta, hogy “a falusi bírák kötelesek minden vármegyében a rovásnyeleket lajstromokban a megye elé terjeszteni”.
– Jó, majd elolvasom, de Te meg tanulmányozd át Telegdy János 1598-ban készített rovásírásos ábécét, mely kéziratban terjedt, de a 17–18. századból több hivatkozása is fennmaradt. Annak előszava segít megérteni, hogy mindenáron a magyarok régi dicsőségét igyekeztek a külföldiek előtt bizonyítani! A rovásírás egy humanista hamisítvány! Te nem találod érdekesnek, hogy egy-egy jel pontosan megfelel egy –egy most használatos hangnak? Ez mindenképpen 15–16. századi eredetre vall, hiszen nincs az ábécében olyan jel, ami azokat a hangokat jelölné, amik a 15. század előtt még léteztek, de időközben kikoptak a magyar nyelvből.
– Ettől függetlenül még létezhettek a régi hangok rovásjelei, hiszen a nyelvhasználat fejlődésével párhuzamosan frissíthették a „betűkészletet” és a tárgyi emlékek hiánya miatt manapság már képtelenség rekonstruálni a régebbi betűalakok jeleit!
– Jaj, ne álmodozz már! A rovásírás egyszerű humanista kori titkosírás, amellyel az előkelő udvarokban hajdanában remekül elszórakoztak az urak és hölgyek. Vagy nevezhetjük egy olyan hamisítványnak is, amivel a latin ábécét használó országokat szerettük volna elkápráztatni!
MI AZ IGAZSÁG? No, azt csak a magyarok Istene tudja! 🙂
Én képtelen vagyok egyértelmű állásfoglalásra, de maga a jelrendszer – a rovásírás ábécéje – tetszik!
andras81 blogjáról
(thesecret.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
