Ajnácskő – Festett rovástáblák a bevezető utakon

Felvidék tartogat meglepetéseket is – avagy festett rovástábla facölöpre helyezve – Ajnácskő.

Ajnácskő – rovástáblácska

Nagyon szép tábla került a meglévő kétnyelvű (ez is nagy szó ám!) helynévtábla mögé. A kézzel festett tábla azonban messze van az út szélétől, no meg elég picikére sikerült.

Ajnácskő helynévtábla mögött a kis festett rovástábla

Közelről nézve azonban míves kidolgozásban lehet gyönyörködni.

A kis méret az alábbi képen is jól érzékelhető, amikor Mátyás Zoltán áll a tábla mellett:

Ajnácskő mini-rovástáblája

A karóra felhelyezett kis rovástábla mindenesetre több mint jelzésértékű, de sajnos kevesebb, mint ami lehetne. Ugyanakkor a szomszédos Gömörpéterfalván ugyanez a típusú tábla már megtalálja a helyét: a településrészek jelzésére kicsivel magasabb táblákra, két írással került ki a szöveg. Közvetlenül az út, járda mellett ténylegesen betölti a tájékoztató szerepét – a település határán belül.

Alvég – festett latin és rovásfelirattal

Ugyanaz az ember áll most is a rovásos tábla mellett, ez esetben nem tűnik icipicinek, mert utcatáblaként már jól funkcionál ez a kialakítás:

Káposztás kert – latin- és rovásfelirattal

(Rovás Infó)

Rovás helynévtáblák:

Továbbra is várjuk kedves Olvasóink fényképeit, beszámolóit nemzeti írásunkkal készült helynévtáblákkal, egyéb köztéri feliratokkal, illetve a mindennapi élet rováshasználatával kapcsolatos témákban.

Kapcsolódó cikkek:

Share