Magyarország máig az egyetlen hivatalosan rovásüldöző állam a Földön. A belga bankalkalmazott viszont örül a rovásnak.
Apró örömök
Mostanában kevesebb a hír a rovásaláírások ügyében, ami sajnos nem azért van, mert a botrányos helyzet megoldódott volna. Ellenkezőleg, az immár hivatalos magyarországi rovásüldözés továbbra is tartja magát, melyben a Belügyminisztérium és a hozzá tartozó Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) viszi a prímet. A rovótársadalom tagjai persze próbálkoznak élni a törvény adta jogaikkal, de Csatári-sóhivatal az egész országban feszült figyelemmel igyekszik megakadályozni, hogy nemzeti írásunkkal készült aláírások kerüljenek a személyazonosításra alkalmas iratokra.
Ezzel ellentétben viszont egyre több beszámolót kapunk arról, hogy a hétköznapi életben – bank, közjegyző, szerződések – szinte akadálytalan a rováshasználat, ami a legtöbb esetben őszinte érdeklődést, dicséretet vált ki az ügyintézőkből. Csak néhány esetről tudunk eddig, ahol törvénysértés gyanúját felvető KEKKH gyakorlatra hivatkozva próbálták “lebeszélni” az ügyfelet a rováshasználatról.
A helyzet külföldön még jobb, hiszen eddig negatív tapasztalatról nem számoltak be olvasóink. Sőt, a következő példa a természetes, normális emberi hozzáállást példázza … ami csak Abszurdisztán-ban számít majdhogynem egzotikumnak.
“Nagyszerű, megvan a mai adag”
Ezekkel lelkes a szavakkal fogadta a KBC Bank Európai Parlamentben található fiókjában a belga (flamand) alkalmazott a rövid ismertetést a székely-magyar rovásról, miután feltűnt neki, hogy a számlanyitáskor aláírandó nem kevés iraton az aláírás – alárovás – jobbról balra tart. A hölgy ugyanis azt a játékos tanulási szokást vezette be kislányával, hogy minden nap feltesz neki egy “Tudtad-e, hogy …” típusú kérdést, ami kapcsán elindulhat az értelmes, hasznos beszélgetés.
Az ügyintéző szerint általában nagyon érdekes, szinte már kvízműsorral vetekedő családi csevegés indul el egy-egy kérdés révén, de egy idő után egyre nehezebb újabb izgalmas témát találni. Pont ez a gondolat járt az eszében, mikor meglátta a rovás aláírást és azonnal elkérte az angol nyelven elérhető információkat, hogy átnézhesse a kérdést estére. Ugyanis gyakran kap ő is viszontkérdéseket a kislányától, amelyekre kellően fel kell készülni, ha nem akar szégyenben maradni. Csak bízni tudunk abban, hogy egyszer Magyarországon is ez lesz az általános hozzáállás a székely-magyar rováshoz, egyik legjelentősebb kulturális örökségünkhöz és egy ilyen történetnek nem lesz hírértéke.
(Rovás Info – Sípos László)
Kapcsolódó cikkek:
