Kétfarkú Nyest – szakma helyett politika

alt

A Budenz-Hunsdorfer szellemiségű “nyelvész”portál – Nyest – publicistája belépési nyilatkozatot írt cikk helyett. Fejes László hozta a papírformát.

Zsák a foltját

A Nyest kivételes mélységben múlta alul önmagát, amikor az élő rovásműveltség egyik leghangosabb tagadóját engedte szabadon. Fejes László (PhD, magyar nyelvész, finnugrista, a Nyelv és Tudomány ismeretterjesztő hírportál felelős szerkesztője, a Szkeptikus Társaság tagja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja) bizonyára eszmetársain – Sándor Klára, Horváth Iván – kívánt túltenni, hiszen szakmaiságnak a látszatát is csak nyomokban tartalmazó szösszenete tulajdonképpen nem más, mint egy lelkes belépési nyilatkozat a Nyest részéről a Magyar Kétfarkú Állatok Pártszövetségébe.

Liberrált szokás szerint újrahasznosítota a csúsztatásos örömhírt, hogy senki nem vette észre a kétfarkú kutyák rovástábla-rongálását, mert hogy a turbó-mucsai rovómagyarok mekkora analfabéták. Pedig a való az, hogy észrevették, javították!

A kétfarkúak által kiragasztott SZIA rovásfelirat matrica – már ami maradt belőle. (Rovás Infó)

Aztán van még a repertoárban kötelező jobbikozás, szabadon választott botcsinálta jogászkodás – de a belpesti poénkodásnak szánt rovásszöveget már nem tudta helyesen reprodukálni … pedig csak 3 rovásbetű. Egyedül az egy vonallal leírható SZ rovásbetű sikerült neki…

Nagyot szusszan aztán Fejes elvtárs, s jöhet valami nyelvészkedés(szerűség) is … hiszen a Nyest mégsem teljesen Kutyahíradó. Az első gyöngyszem legszebb, amikor egy nem túl bonyolult mondat szerkezetében veszti el a fonalat:

“A rovásműveltség a magyar szellemi örökség kiemelkedő jelentőségű része, a székely-magyar rovás írásrendszer pedig a legfontosabb magyar kultúrkincs, a magyar nyelv elválaszthatatlan eleme.”

A vessző használata miatt – legalább egy nyelvész(ettel foglalkozgató) számára világosnak kellene lenni a “legfontosabb magyar kultúrkincs, (azaz) a magyar nyelv” magyarázó mellérendelő szerkezetnek. De hol van itt nyelvészetről szó…

Csak listás felsorolásban Fejes László kiemelkedő “szakmai tételei”:

  • A rovás csak székely, tehát nem magyar
  • A rovás gyakorlati használatban soha nem volt
  • A rovás ismerete bennfentesség, dicsekvés eszköze
  • Írásműveltség (így rovásműveltség) mint olyan, nem létezik
  • Rovásszövegek nem tartalmaznak semmi “műveltségnek” tekinthetőt

S végül ismét csak a jól behatárolható politikai közeg szokásos gumicsontjainak rágása jön, amelyekről egyetlen perc alatt pontosan tisztázni lehetne – ha másképp nem megy, Gugli tanár úr segítségével – hogy nem valódiak, csak a liberrált képzelet szüleményei:

  • Önkormányzati pénzből készültek a táblák
  • Nincs rá lakossági igény
  • Senki nem tudja olvasni

Fejes elvtárs óvó bölcsességgel zárja politikai pamfletjét, melyből megtudhatjuk, hogy túldimenzionált jelentőségű rovás, a nemzeti felsőbbrendűség, a túlpolírozott régi dicsőség milyen kártékony veszedelmet jelent … melynek elkövetőit sajnálatosan most nincs lehetősége feljelenteni.

Bízunk benne és megteszünk mindent azért, hogy miképp 2010 óta, a jövőben se legyen 200.001 olyan idióta ebben az országban, akikre támaszkodva Fejes Lászlóban a remény felébredjen. És persze végre lesz majd a székely-magyar rovásnak is ünnepe, amelynek minden magyar (nyelvész is!) örülne, ahogy ezt a hangül írással teszik Koreában.

(Rovás Info)

!ᛩᛅᛁ (Nyest.hu)

Sok módja van a rongálásnak, de nem minden esetben van lehetőség feljelentést tenni.

Néhány napos a hír, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt meghekkelte az Érd határában található „rovásírásos” helységnévtáblát. Az akció célja az volt, hogy rámutassanak: ezeket a feliratokat szinte senki nem olvassa el (nem is tudja elolvasni), így kihelyezésük is felesleges. Az akció sikeresnek mondható, hiszen egy hónapnak is el kellett telnie, mire valaki észrevette a cserét.

Nem ez volt az első hasonló teszt. 2011-ben a nagykőrösi önkormányzat azért vetette el a „rovásírásos” helységnévtábla állítására vonatkozó javaslatot, mert a kihelyezését kezdeményező jobbikos képviselő sem tudta azonosítani, hogy három felirat közül melyiken szerepel Nagykörös neve.

A Rovás Alapítvány arra szólította fel az érintetteket, hogy tegyenek feljelentést rongálás miatt. Számunkra nem is ez az érdekes, hanem az a patetikus szöveg, mellyel felhívásukat bevezetik:

A rovásműveltség a magyar szellemi örökség kiemelkedő jelentőségű része, a székely-magyar rovás írásrendszer pedig a legfontosabb magyar kultúrkincs, a magyar nyelv elválaszthatatlan eleme.

A valóság ezzel szemben persze az, hogy minden írásrendszer teljesen független bármilyen nyelvtől. A legtöbb nyelvnek nincs is írásbelisége, más nyelveket többféle írásrendszerrel is írnak. Több-kevesebb sikerrel bármilyen írásrendszert bármilyen nyelvre adaptálni lehet, és teljesen új írásrendszereket is kitalálhatunk, melyeket bármilyen nyelvű szöveg írására adaptálhatunk.

A „székely-magyar rovás írásrendszer” már csak azért sem lehet a „legfontosabb magyar kultúrkincs”, mert eleve csak székely területről van hiteles és eredeti emléke. Ezek alapján úgy tűnik, hogy gyakorlati használatban sosem volt, mindig csak kuriózumként használták, ismerete egyfajta bennfentességet jelzett, mellyel dicsekedni lehetett. A „rovásműveltség” pedig azért sem lehet „a magyar szellemi örökség kiemelkedő jelentőségű része”, mert ilyesmiről nem is beszélhetünk. Mi lenne a „rovásműveltség”? „Cirillműveltség”, „dévanágariműveltség”, „hangulműveltség” talán létezik? Magukat a betűket, aki akarja, két óra alatt megtanulhatja – innentől fogva rajta múlik, hogy mennyit használja őket, mennyit gyakorol. Ez azonban lényegében nem különbözik attól, mint hogy valaki megtanulja a grúz és az örmény betűket, aztán ha akarja, magyar szövegek írására (ha partnere is akad, olvasására) használja őket. Ezt nem nevezhetjük „műveltségnek”. Műveltség olyasmi lehetne, hogy az eredeti székely írással keletkezett emlékeket olvassa és ismeri valaki. Ezek azonban olyan kevesen vannak, illetve annyira eltérnek egymástól (és még inkább a ma tanított, a táblákon is alkalmazott rendszertől), hogy a rájuk vonatkozó adatok már inkább szaktudományos ismereteknek tekinthetők, nem műveltségnek. Ráadásul e szövegek tartalma sem rejt magában semmi olyat, melynek megismerése művelődésnek lenne nevezhető. (Szemben mondjuk a gazdag latin betűs nyelvemlékkinccsel.)

Természetesen semmi baj nincs azzal, ha valaki a székely írással foglalkozik, igyekszik népszerűsíteni, székely írásos feliratokat tesz különböző helyekre attól függetlenül, hogy alig akad majd, aki el tudja olvasni. Ahogyan azzal sincs baj, hogy az eszperantisták információs táblákat helyeznek ki különböző helyekre, holott eszperantista turista nagy forgalmú helyeken is ritkán fordul meg. Az persze megkérdőjelezhető, hogy a székely írásos táblákat gyakran miért az önkormányzatok finanszírozzák, ha a lakosságnak erre nincs valós igénye – de boldogak lehetnénk, ha az önkormányzatoknál csak a tábla költsége lenne a nem közérdek céljából elköltött pénz.

Az azonban, hogy a székely írással kapcsolatban egyesek folyamatosan áltudományos nézeteket terjesztenek, a székely írás jelentőségét túldimenzionálják, nem ritkán a nemzeti felsőbbrendűségi tudat felkorbácsolására használják, a legfinomabban szólva is nemkívánatos jelenség. Ráadásul a túlpolírozott régi dicsőség fénye vakít el minket úgy, hogy nem látjuk tőle múltunk valódi értékeit és érdekességeit. Akik ebben részt vesznek, sokkal nagyobb kárt okoznak, mint azok, akik táblákkal tréfálkoznak. Igaz, ebben az ügyben nehéz lenne feljelentést tenni.

Fejes László|2017. április 26.

(nyest.hu – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Rovás verseny - Pozsonyeperjes, Csallóköz
Állítsuk meg Brüsszelt! - Támad az Eurovás...
Share