Kiss András – Ismét rovás aláírásos igazolvány

Ilyen se volt még: az okmányiroda kénytelen volt ismét rovásos igazolványt kiállítani, mert nem képesek a saját ügyrendjüket betartani.

Kiss András – rovás aláírásos igazolvány júniusra

Mint korábban írtuk, Kiss András április végén ideiglenes igazolványt kért és kapott – amely természetesen rovás aláírásos volt. Azonban lejárt az érvényessége, és újból befáradt az Okmányirodába. Az ideiglenes igazolvány mellé kért egy véglegest is, de ezt a hivatal nem készítette el, de nem is küldött róla semmiféle iratot ezzel kapcsolatban, Ezért az Okmányiroda munkatársa kénytelen volt ismét kiállítani neki a rovás aláírásos ideiglenes személyi igazolványt. Láthatjuk, ennek megvan az a remek tulajdonsága, hogy nem akadályozhatja meg az ügyintéző az alárovást, hiszen ott a helyszínen készítik el ezt a fajta igazolványt.

A háttérben Dr. Csatári László pedig ismét szembesülhet azzal, hogy amit a törvény nem tilt, azt (elvileg) lehet. Tudniillik a polgár aláírása az, amit ő annak tart. Bár azzal, hogy egy törvényt semmibe vesz, csak azt érte el, hogy neve immár véglegesen  összeforrt a rovásírással. Az utókor majd úgy emlékszik majd rá, mint arra a csinovnyikra, aki Magyarország összes okmányirodai munkatársát kiokította a rovás alapjaira, hiszen ki kellett képezni a teljes állományt – az általa egyébként betiltott – rovás felismerésére 🙂

Erről a mai napon felvett jegyzőkönyv is tanúskodik, külön kiemelve Dr. Csatári László kikerülhetetlen szerepét, aki nélkül bizonyára sokkal kevesebben szeretnének rovás aláírásos igazolványt. Az érdeklődés csak fokozódik, mert milyen ország az, ahol egyedüliként tiltják a rovás használatát személyi igazolványokon?

Jegyzőkönyv

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA
Ügyiratszám: BP-9B/1005/06239-3/2017

Készült: Budapest Főváros Kormányhivatal IX. Kerületi Hivatal Kormányablak Osztály (1092 Budapest, Bakáts tér 14.) hivatali helyiségében 2017.05.30. napján.

Az eljáró ügyintéző tájékoztatja az ügyfelet a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 4. 5. §-ra figyelemmel jogairól és kötelezettségéről, illetve felhívja figyelmét, hogy a Ket. 6. §-a alapján köteles jóhiszeműen eljárni, magatartása nem irányulhat a hatóság megtévesztésére, vagy a döntéshozatal, illetve a végrehajtás indokolatlan késleltetésére.

2017. május 30-án Kormányablak Osztályunkat ismételten felkereste Kiss András Úr, mivel sz ideiglenes személyazonosítő igazolvány érvényessége lejárt. Sérelmezte és rámutatott arra, hogy az okmányt kiállító hatóság mulasztásos törvénysértést követett cl, azáltal, hogy állandó személyazonosító igazolványát határidőn belül, amit rovás írással írt alá nem gyártották le számára. Ebből adódóan Kiss András Úr banki és más üzleti ügyeit nem tudja ás nem tudta intézni.

Kifogásolja azt a tényt, hogy annak ellenére, hogy a törvény nem tiltja a rovás aláírás alkalmazását sz okmányt mégsem gyártották le. A jog szerint‚ amit a törvény nem tilt, az megengedett.

Fentiekre tekintettel Kiss András Úr kéri, hogy mivel nincs személyazonosításra alkalmas okmánya, számára ismételten, ideiglenes okmány kerüljön kiállításra.

2017. április 28-án Hivatalunk által indított állandó személyazonosító igazolványának ügyére vonatkozóan, várjuk az Okmányfelügyeleti Főosztály részéről dr. Csatári László Osztályvezető Úr állásfoglalását, a rovásírással történő aláírás miatt.

Ez az állásfoglalás Osztályunkra a mai napig nem érkezett be, ezért ügyfelünket ügyében teljes körűen tájékoztatni nem tudjuk.

Pályázz te is – pályázat a rovásüldözés ellen

Kiss Andrásnak pedig gratulálunk, hogy újabb egy hónapig boldog tulajdonosa lehet egy alárovásos igazolványnak. A többi igénylőt pedig bátorítjuk, hogy próbálkozzanak az igényléssel, hogy részt vehessenek meghosszabbított pályázatunkon.

(Rovás Infó)

Kapcsolódó cikkek:

Share