Felvidéki Magyar Sziget – Nádszeg

Az idén már 10. alkalommal tartják meg a kulturális rendezvényt Nádszeg határában június 23-24 között. Lesz rovássátor is.

Idén is lesz rovás sátor

A tavalyi népszerűségen és a sikereken felbuzdulva Mátyás Zoltán vezetésével folytatódik nemzeti írásunk népszerűsítése a kulturális rendezvénysorozaton.

Idén is lesz rovás sátor a Felvidéki Magyar Szigeten, a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is a Rovás Alapítvány jóvoltából. Az ő honlapjukról idézünk:

“A rovás íráscsalád az eurázsiai íráskultúra része, mely több ezer éven keresztül szoros kapcsolatban és kölcsönhatásban volt az ókori civilizációk írásműveltségével. Az elmúlt évezred folyamán a rovás íráscsalád tagjai fokozatosan vesztettek jelentőségükből és használatuk visszaszorult, legtöbbjüké meg is szűnt. A Kárpát-medence, Kelet-Európa és Közép-Ázsia népeit egykoron összekötő rovás íráscsalád folyamatos használatban fennmaradt egyetlen tagja a “székely-magyar rovás”, mely így a teljes rovásműveltség örököse is.

A székely-magyar rovás az egész emberiség egyetemes kulturális örökségének része, ugyanakkor eredeti magyar szellemi kincs is, hiszen a magyar nyelv és műveltség minden elemével (művészetek, hitvilág, stb.) szerves egységet alkot. Ezért a rovásműveltség része a nemzet szellemi erőforrásainak, így ismerete, védelme, megőrzése – de legfőképp mindennapi használata kiemelt fontosságú feladat.

A rovásműveltség kutatása napjainkban egyre intenzívebbé válik, a hazai és nemzetközi figyelem fokozatosan élénkül. A székely-magyar rovás használóinak tábora elérte a százezres nagyságrendet, mely évről-évre gyorsuló ütemben bővül. Az elmúlt évek fejlesztései révén a székely-magyar rovás hamarosan a nemzetközi technikai szabvány része lesz és remélhetőleg néhány éven belül visszanyeri az őt megillető helyet mind a nemzeti szimbólumok között, mind pedig a hétköznapi alkalmazásban.”

(FMSZ.info – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Rovásírás vagy angol nyelv?
Nemere - rovásírás története, hiányos ábécével
Share