Állítsuk meg Brüsszelt! – Támad az Eurovás…

A Soros-bérenc brüsszeli multi-kultiba a rovás aláírás is belefér. De Abszurdisztán nem hagyja magát!

Megvédjük az idiotizmust – Állítsuk meg Brüsszelt!

Mint ismeretes, a világon egyetlen ország létezik, ahol – ugyan törvénysértően, de – hivatalosan is üldözik a székely-magyar rovást: ez Magyarország. A személyi okmányokat készítő teljes belügyminisztériumi apparátus riadókészültségben van immár 3 éve, nehogy valaki előre megfontolt szándékkal az alárovásos személyi okmányok igénylésének bűntettét elkövethesse. Az sem baj, ha emiatt állampolgársága szűnik meg valakinek – hiszen a túlnépesedés a legnagyobb nemzeti sorskérdéseink egyike…

Ezzel szemben Belgium – ahogy a Föld összes többi országa – nem csinál problémát (magának sem) és a személyi iratokat, magán- és közokiratokat bárki nyugodtan aláróhatja. Sőt … Brüsszel még a rovásművészetet is értékeli.

De nemzeti írásunk használatának kérdésében – apró siker is siker – Magyarország egyelőre szilárdan ellenáll a gaz, liberális eurokráciának! Állítsuk meg Brüsszelt!

(Rovás Info)

A Brüsszelben dolgozó László kalligráfiája is szerepelt a kiállításon

Az Európai Parlament minden évben képzőművészeti kiállítást rendez a EP-képviselők és az EP dolgozóinak alkotásaiból. A népszerű esemény jelentőségét mi sem jelzi jobban, hogy hagyományosan az EP elnöke nyitja meg a tárlatot, melyre mindössze harminc alkotást választ ki az értékelő bizottság. A képzőművészeti kiállítás megrendezésének célja az európai kulturális sokszínűség bemutatása.

Az idei kiállításon szerepelt egy magyar vonatkozású alkotás is: az Európai Parlamentben dolgozó szolnoki Sípos László tus kalligráfiát készített rizspapírra, melyet első ránézésre akár kínai, vagy japán írásjeleknek is vélhet a felületes szemlélő.

– De nem az, hanem egy rovás­-kalligráfia, mely függőleges elrendezésben tartalmazza nevem betűit. A kép címe: Rovás aláírás – segített az értelmezésben az alkotó, akit Brüsszelben értünk utol telefonon. Hozzáfűzte, a távol-keleti stílust fokozza a kép bal alsó sarkában található vörös pecsét, melyet szintén a rovásművészet egyik történelmi hagyománya, az összerovott névjel (tamga) ihletett.

 

Kalligrafikus rovás aláírás és összerovásos névjel pecsét – Brüsszelben lehet…

– A keleti kultúra nagyon közel áll hozzám, hiszen majd tíz évet éltem Japánban. Beszélem a nyelvet és régen egy keveset tanultam is kalligráfiát. A rajzolásban a legnagyobb kihívást az íves, kerek betűformák jelentették, hiszen az általam ismert japán és kínai írásjelek inkább egyenesek – árulta el.

A kalligráfiák festéséhez biztos kéz és évek gyakorlása szükséges, hiszen „menet közben” nem lehet felemelni az ecsetet. Ázsiában külön tanórákon tanulják a gyermekek és a felnőttek az írást, az ecsettel való szépírás művészet. A kiállított, rizspapírra felvitt alkotás negyven másodperc alatt született.

– Képem a parlament képviselői étterme közelében rendezett kiállítás legelső darabja, erre különösen büszke vagyok. Számos pozitív visszajelzést kaptam a látogatóktól. Vélhetően több ezren láthatták már, hiszen a parlamentben hétszázötvenkilenc képviselő és közel háromezer­ötszáz munkatárs dolgozik.

Számítógépes betűtípust készítene

A kiállításon szereplő rövid ismertető kiemeli, hogy a székely-magyar rovás a magyarság egyik olyan szellemi kincse, amely összeköti a Keletet és a Nyugatot, a rovás kalligráfia által immár művészileg is. Az alkotó megtiszteltetésnek érzi a lehetőséget a kiállításon való megjelenésre, hozzátéve: a kalligráfia témaválasztása sem volt véletlen. Ugyanis immár egy évtizede lelkes kutatója, fejlesztője a székely-­magyar rovás írásrendszernek.

A magyar nemzeti írás népszerűsítéséért, jelenkori használatáért küzd, melynek sikerei között a rovásos könyvkiadás, a digitális rovásalkalmazások, a Kárpát-medencei egységes helységnévtábla-rendszer is szerepel. Számos szolnoki és Szolnok környéki iskolában is bemutatta már a rovás- és egyéb kalligráfiákat is, de nemrégen a „Kőrösiben” a testvérvárosi (Yuza) diák­delegáció tartott kalligráfia bemutatót.

– Jövőbeni terveim között pedig az szerepel, hogy kalligráfiában jártas mesterekkel számítógépen is alkalmazható ecsetrovás betűtípust készítsünk.

(Joó Zsuzsa – Szoljon.hu – eredeti cikk) Állítsuk meg Brüsszelt!

 

Kapcsolódó cikkek:

Share