A népnemzeti szotyin túl

alt

A HVG ernyője alól jelentkezik Tóta W. Árpád. Még mindig hiszi, hogy a rovásírásos népnemzeti pályázatok biztos befutók a kormánynál.

Tóta W. Árpád: a szotyin túl

A sport kétségtelenül része a kultúrának, de csak egy része neki. Figyelemre méltó a Fidesz leépülése ezen a téren.

Épphogy elhajoltunk az olimpiai rekordpofon elől, és kábé másnap kiderült, hogy a világbajnoki uszoda terve blöff volt, ahogy a költségvetése is. Ugyanez vonatkozik a Puskás Stadionra is, aminek csaknem a duplájára ugrott az ára, röpke százmilliárddal. Valószínűleg igaz, hogy ellopják, amennyit gondoltak, olimpia nélkül is. Mégis megkönnyebbülés, hogy azt a féktelen lakomát nem kell végignéznünk.

Számolatlanul, felfoghatatlanul ömlik a pénz a sportberuházásokba, olyan arányban költ már erre Magyarország, mintha a bolygó sorsa múlna rajta. Mintha csak mi tudnánk egy aszteroidáról, amit kizárólag focisták képesek eltéríteni bombagóllal, és most áldozatot nem kímélve készülünk a jövő nagy csatájára.

Szerintünk az ötödik elem a foci.

A sport kétségtelenül része a kultúrának, de csak egy része neki. Figyelemre méltó a Fidesz leépülése ezen a téren. Valaha még érdekelte őket, hogy bárdok zengjék a dicsőségüket; ma megelégszenek a lovagi tornával. A kultúrairányítás csúcsán olyan alakok tűnnek fel, akik sok mindenre jók lennének ebben az iparban: kesztyűbábnak, rajzfilmfigurának vagy tragikus hősnek egy Pintér Béla-darabban, de speciel a Magyar Művészeti Akadémia élén úgy néznek ki, mint papucs orrán pamutbojt.

Megpróbálták pedig, csak nem ment. Frusztrációik, kontraszelekciójuk, a saját korlátoltságuk keretei kudarcra ítélték a próbálkozásukat. Pedig Budapestre költözésük óta nyomasztja őket az urbánus, liberális kultúra. Próbálkoztak saját folyóirattal, irodalmi hetilappal, közönségszínházzal és magaskultúrának szánt giccsel. De szinte mindig besült. A pátoszból, történelemhamisításból és sérelmekből kotyvasztott menü, ami egy választási győzelemhez elég, ezen a terepen közröhej. Maradt számukra a dühödt rombolás.

Úgy tűnik, a mai magyar jobboldal – és ebbe a Jobbik beleértendő – kulturálisan nem kompatibilis semmi mással, mint a panoptikummal. Itt a siker kizárt, ha nincs tér kísérletezésre, ellentmondásra, szabad gondolkodásra. Ideális esetben egy kormány ezt úgy valósítja meg, hogy támogat mindenféle tehetséges műhelyt a lojalitás elvárása nélkül, vagy ha ehhez nincs elég önuralma, akkor legalább hagyja élni őket, és engedi, hogy mások támogassák őket belátásuk szerint – akár norvégok is. Na ez az, ami nem megy. Nem viselik a vákuumot, muszáj nekik uralni és irányítani mindent, a színpadoktól az irodalmi díjakig.

Egyedül a filmszakma úszta ezt meg – de milyen áron? Szerencse kellett hozzá, egy amúgy rendkívül visszataszítóan, szégyentelenül harácsoló oligarcha, aki viszont konyít valamit az iparhoz, amit rábíztak. A filmtámogatási rendszer az egyetlen, amelynek van mivel dicsekednie. De milyen áron? – ugyanezt kérdezhetik a Fideszből is. Ehhez nagyvonalúság kell. Nyíltan ellenzéki filmnek kevés esélye lenne, de legalább a rendezőnek nem kell hűségnyilatkozatot tennie. Ellentétben az olimpikonokkal.

Mindenki (Rovás Infó illusztráció)

És nem kell megfelelnie a népnemzeti ideológiának. Nem kötelező kereszténységről vagy a dicső múltról forgatni népviseletben. Azt úgyis kiröhögnék Cannes-ban és Berlinben. A magyar film jó időket él. Ismét. Ehhez nem feltétlenül kell Vajna, az pedig végképp szükségtelen, hogy kaszinókkal és ajándékba hitelezett tévécsatornával fizessünk ezért a teljesítményért – sőt ami pénzt magáncélra felzabál a hörcsög, azt többek közt a filmalapban is lehetne hasznosítani. Irányítani viszont így kell.

Nem a központ írja a forgatókönyvet, nem azért nyer egy pályázat, mert van benne rovásírás vagy életfa, hanem mert megüti a mércét, és nem csak a hazait.

Ki tudja, egyszer talán megfertőz a jó példa más ágazatokat is. Működhetne így a tankönyvkiadás, az egész oktatásügy: felszabadult kreatív energiákkal, egyéni innovációval és független műhelymunkával, szabadsággal és a sikergyanús ötleteket honoráló, alkalmazó irányítással. A tehetség és a kezdeményezés szabadon eresztése nemcsak a művészetnek használ, hanem a gazdaságnak, energiaiparnak, tudománynak, de még a sportéletnek is. Minden területen jót tesz, ha nem fentről jön az ötéves terv, hanem azokra bízzák, akik értenek hozzá, és akiknek szívügyük.

Ennek a kormányzásnak talán a legnagyobb átka a tervgazdaság. Egyenesen következik a hatalom telhetetlenségéből, de iszonyú árat fizetünk ezért. Az őrségváltás nyomán inkompetens senkik alakítják saját képükre a rájuk bízott, szorgos hajbókolásért nekik ajándékozott uradalmakat. Kevesen akadnak köztük, akik nem akarnak mindent jobban tudni, akik képesek a feladatokat delegálni. Hozzák magukkal a korlátaikat, és a legtöbbször be is szorítják közéjük a náluk okosabbakat és tehetségesebbeket. Orbán Viktor alacsony horizontjának százmilliárdos szotyiszalonok állítanak emléket. És történnek uralma alatt jó dolgok, de nem az ő együttműködési rendszerében, hanem mert szembemennek a működési elvével. Azért, mert vannak még tehetségek, akiket véletlenül hagynak dolgozni, akik legyőzik az undorukat, és művelik kertjeinket.

A magyar film megint szép lett, ahogy a rezsimnek ellenálló színházi élet is. Azt bizonyítják, hogy lehet másképp gondolkodni, másképp élni, és érdemes is. Hogy van élet odaát, a beszűkült bunkóság korlátain túl. Sőt nemcsak élet, hanem világsiker is.

TÓTA W. ÁRPÁD a HVG munkatársa

(HVG – eredeti cikk)

Rovás Infó vélemény:

Tóta W. Árpád eltévedt a rovásfás erdőben: a liberális oldalon erősen élő közhiedelemmel ellentétben semmilyen rovással írt vagy a rovásról szóló pályázat nem nyert még. Sőt éppen hogy akadályozza a rovás helyzetének javítását: nem szerepel a Nemzeti Alaptantervben, nem része a Hungarikumoknak, a Kúria pedig kiadta az ukázt: nem lehet rovásos a hivatalos aláírás. Akkor miről vizionál itt a cikk írója?

Igenis várjuk a rovásfeliratos filmeket, akár kiröhögik Cannesban, akár nem. Persze mindjárt más lenne a helyzet, ha olyan filmben kellene rovásfeliratot szerepeltetni, ahol épp a magyarokon csattan az ostor. Sajnos már olvastunk ilyen lázálomról

Kapcsolódó cikkek:

Share