A rovásírást latin nyelvű (!) titkosíráshoz is használták a 17. században – Ledán M. István részletes elemzése a Szamosközy levélről.
Felségsértés rovásírással
A Bocskai-felkelés évében, 1604-ben Szamosközy István, erdélyi történetíró, polgári mesterségére nézve fejedelmi levéltáros, írt egy furcsa, afféle makaróni-epigrammát, melyben latinbetűs mondatrészek váltakoznak rovásírásos mondatrészekkel. Ez utóbbiak egyébként ugyancsak latinul olvasandók.
Amennyiben csupán a latinbetűs részeket olvasssuk, egy olyan dicsőítő szöveget kapunk, mely csak utalásokkal árulja el, hogy a dicsőítés II. Rudolfnak szól, ám ha a latinbetűs részekhez hozzáolvassuk a rovásírásos részeket is, a szöveg átváltozik egy gyilkos császárgyalázó epigrammává.
[A rovásírásos mondatrészeket vastagon szedett, dőlt betűkkel jelölöm. Átírásukban Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei c. művét követem. Az epigrammában egyébként a rovásírásos szöveget – alkalmazkodva talán a latinhoz – Szamosközy balról jobbra írta, csupán a címben tartotta meg a rovásírás sorvezetését, tehát a jobbról balra haladó írást.]
In Rodolfum Caesarem
Imperium per te capit incrementa Rodolfe
Hinc etiam Augusti nobile nomen habes.
Scilicet auxisti bellis furialibus orbem
Auxisti populos peste cruore fame.
Implesti Ungaricas diris praedonibus oras
Dacia pestifero tota latrone scatet
Nescio tot populos quae rerum copia ditet
Hoc scio Praga tua quod bene crescit ope.
Quod foris hauritur foetura domestica supplet
Pensas deglupto bellica damna pene.
Nam tot Tindaridas, tot parvos caesariones,
Et tot glandivora continet aula lupas,
Quot neque multifidus variatur cornibus Ister,
Nec tot dives aquis cornua Nilus habet.
Perge Rudolfenothis late sobolescere natis
Ne desit laudi materia ampla tuae.
Prózai fordításban:
Rudolf császárra
Általad lett nagy a birodalom Rudolf,
Amiért még a híres-nemes Augustus név is a tied.
Mármint gyarapítottad dühöngő háborúkkal a világot,
Gazdagítottad dögvésszel, vérrel, éhínséggel a népet.
Megelégítetted a magyarokat, a magyar tájat rettenetes zsiványokkal,
Erdély mindenütt dögletes rablóktól hemzseg,
Nem tudom ennyi népet micsoda bőségből tarthatna el,
Azt tudom, hogy Prágád egyre csak gyarapodik.
Amit a csatatér megemészt hazai sarj pótolja,
Megfizeted a háborús károkat bőrünket nyúzva le szinte.
Oly sok a nép udvarodban, oly sok tündarida [fattyú], oly sok császárfi,
Oly sok himtagzabáló szajha, amennyi ága sem a szerteágazó Dunának,
Sem a bővízű Nílusnak nincs.
Rajta, Rudolf! sarjadj gazdagon hírhedt ivadékokban,
E dicsőséghez a bő anyagnak ne légy szűkében sohase!
Szamösközy ugyan rokonszenvezett Bocskai felkelésével, és melléje is állt (amit a későbbi fejedelem azzal hálált meg, hogy megbízta egy történeti munka megírásával, és meg is fizette úgy-ahogy), ám korábban gyaníthatóan császárpárti volt. Kutyanehéz lehetett egyébként a XVI – XVII. század fordulóján egy humanista igényű és neveltetésű értelmiséginek (és nemcsak) eldönteni, hogy Erdély számára a császár vagy a szultán jelenti-e a kisebbik rosszat. A (homoszexuális? impotens?) Báthory Zsigmond fejvesztett ingázásai, a Mihály vajda alatti áldatlan állapotok, és főleg Basta vérfürdői győzhették meg Szamosközyt arról, hogy Rudolf aligha szerencsés alternatíva Erdély számára. Csakhogy a tizenöt éves háború zűrzavarában a pillanatnyi rosszabból bármikor lehetett pillantanyi kevésbé rossz – talán ezért is gondolta úgy történetírónk, hogy a császár elleni dohogását nem árt rovásírással kódolni. A császárt főleg a mészárlások és rablóhadjáratok miatt (Basta rémuralma alatt egész vidékek néptelenedtek el Erdélyben) ostorozza, de fricskát kap az uralkodó azért is, mert – egy jóslat miatt, miszerint fia taszítja majd le a trónról – nem nemzett törvényes gyermekeket (oly sok tündarida [fattyú], oly sok császárfi). Egy ironikus oldalvágás pedig talán annak szól, hogy Rudolf egyik fattyának a fellengzős Julius Caesar nevet adta (sarjadj gazdagon hírhedt ivadékokban). Az elmebeteg hírében álló császáron feltehetően sokat poénkod(hat)tak emiatt a kortársak. Minthogy mi sem tudunk eltitkolni egy kis somolygást, ha valaki Lakatos Bredpittként vagy Rézműves Szentistvánként mutatkozik be nekünk.
Az epigramma ugyanakkor azt az érdekes kérdést is felveti, hogy mennyire volt ismert, illetve mennyire volt használatban a rovásírás a XVI. század végén, a XVII. elején. Szamosközy nyilván nem a fiókjának írta az epigrammát, ez esetben nem lett volna értelme titkosírásként használni a rovásírást. Bizonyos azonban az is, hogy csupán egy szűk (baráti) körnek szánhatta, akikben megbízott, akiknek ismerte a „pártállását”, és akik – ez is bizonyos – ismerték a rovásírás jeleit. Talán nem is annyira óvatosságról van szó (bár persze aligha ártott számolni azzal, hogy a költemény rosszakaró kezekbe kerülhet), hanem inkább afféle humanista poénról, amin jól szórakozott Szamosközy szűk baráti köre.Ténynek tekinthető tehát, hogy a XVI – XVII. század fordulóján (legalábbis az erdélyi) humanista neveltetésű értelmiségiek ismerték a rovásírást, bár úgy tűnik, hogy inkább csak titkosírásra és/vagy tudós mókázásra használták. Ám az előbbiekből az is nyilvánvaló, hogy a rovásírást kevesen ismerték, hiszen, miként éppen Szamosközy epigrammája tanúsítja, másként aligha lehetett volna amolyan titkosírásként használni.
Nos, „így támadt – írja Sebestyén Gyula – egy csodálatos irodalmi emlékünk: magyar lélektől izzó rovásírásos latin költemény.”
Legyen ez a rövid írás hommage (homagium) Szamosközy Istvánnak, aki mind a Portával, mind a császári udvarral szemben erdélyiként, homo transsylvanusként határozta meg önmagát. Ma már nem sokan akadnak a transzilván hazában, akik – mutatis mutandis, a felcserélendők felcserélésével – a nyomdokában járnának.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
- Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei
- Oborni Teréz: „…quem historiae Transilvanicae patrem merito dixeris…”. Az erdélyi történetírás atyja: Szamosközy István ( Korunk, XII/5, 2011)
(laudator.blog.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
- Titkosírás-e a rovás?
- Kilenc kérdés a rovásírásról
- MTA csúsztatása a rovásról
