A Népszava szerint a magyarságból a rovásírás maradt meg. A ballibek még mindig nem tudják: a kormány NEM támogatja a rovást…
Jó keresztény, jó magyar
Lázár János elhíresült alapvetése leginkább mint pedagógiai irányelv aratott „osztatlan sikert”, azonban, tartalmilag nézve érdekes összefüggésekre bukkanhatunk. Jó keresztény – gondolom – az, aki segít az elesetteken, a rászorulókon, aki önzetlen és adakozó, aki kiáll az igazságért. Jó magyarnak pedig azt kell tartanunk, aki a magyar nemzet felemelkedésén dolgozik, anyagi, kulturális és minden egyéb szempontból. Mármost, hogy Orbán és az ő Fidesze mennyire keresztény, azt jól mutatja a menekültekkel, a romákkal, a hajléktalanokkal, a nyugdíjasokkal, a rokkantakkal, a betegekkel és egyéb nehéz helyzetben élőkkel szemben alkalmazott politikájuk.
E rétegeket ott fosztják ki, ahol csak tudják, űzik és kergetik őket mindenütt az országban. Annál több pénzt költenek saját magukra – mind a személyes vagyonuk növelésére, mind pedig a rezsim fenntartására, s mindezt hazugságok sorával próbálják leplezni. Az ellenvéleményeket sem itthon, sem külföldön nem viselik el, lassan megismétlődik a középkori történet: Buda pápát átkoz. Ami a magyarságot illeti, sikerült elérniük, hogy az elmúlt hat évben szinte minden gazdasági mutatónk romlott, s számos téren Európa sereghajtói lettünk, félmillió emberünk kitántorgott, az ország majd harmada éhen gebed. A szellemieket tekintve: sorra szűnnek meg a kulturális folyóiratok, a Népszabadságot felrobbantották, s Fekete György sötét hatalma a művészetek területén egyre erősebb. A jog uralmát felváltotta az uralom joga, a kormány oktatáspolitikája pedig maga a hosszútávú nemzeti katasztrófa.
Vargyasi rovásírásos keresztelőmedence (Rovás Infó illusztráció)
A kereszténységből így marad az ájtatos, szemforgató képmutatás, a trón és az oltár szövetsége, a magyarságból pedig a rovásírás, a vitézkötéses etelköziség, a hátrafelé nyilazás és a nyereg alatt puhított hús. Szent István, az ő Intelmeivel nekik túl modern és túl európai. Orbán egyszer már „fél-ázsiai népnek” nevezett minket, s úgy tűnik, ez sem elég neki – tolatunk hátra térben és időben, az Urálon túlra, a hatodik század felé.
Fábri Ferenc
(nepszava.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
