MTA csúsztatása a rovásról

Elérte az MTA ingerküszöbét, de csak azért, mert országos napilapban jelent meg Marácz László cikke. Hamis ellenérvek a rovást illetően.

A nyelvrokonság kutatásának módszereiről (MTA Nyelvtudományi Intézet)

Gyakran olvashatunk olyan írásokat, amelyek a magyar nyelv eredetéről vonzó, új, magukat alternatívnak nevező állításokat tesznek közzé. Ezek közös vonása, hogy a hivatalosnak, akadémikusnak titulált állásponttal szemben kínálnak izgalmasabb múltat. Ezek az írások nem a történeti összehasonlító nyelvészetnek, illetve a nyelvrokonság-kutatásnak a nemzetközi tudományban kialakult módszereivel vagy eredményeivel állnak párbeszédben. Ezért – noha általánosságban a nyelvészek is részt vesznek különféle tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő tevékenységekben – az említett írásokra direkt, az olvasókat eligazodni segítő válasz ritkán olvasható a nyelvtudomány részéről. Jelen szövegünkkel ezt a hiányt igyekszünk pótolni.

Az alábbiakban egy, az uráli nyelvrokonságot tagadó interjú állításait vesszük sorra (Marácz László-interjú; Magyar Idők, 2016. november 9.). Tartalma korántsem új, hiszen az állítások több ízben, több fórumon elhangzottak. Választásunk azért esett mégis erre, mert elemzésével számos olyan vonásra rá lehet mutatni, amelyek a magyar nyelv múltja iránt érdeklődő és arról nyilatkozó, ám nyelvtörténészi képzettséggel nem rendelkezők írásaiban általában előfordulnak. Munkánkat azoknak az olvasóknak is szánjuk, akik szívesen nyernének betekintést a nyelvtudomány néhány területének módszereibe és eredményeibe.

Szövegünkben az idézetek után rámutatunk a módszertani és érvelési hibákra, illetve a megfogalmazások pontatlanságaira, valamint az esetenként igen merész elképzelések megalapozatlanságára. Igyekeztünk egy-egy alapvető tévedésre csak egyszer rávilágítani, de az interjú szövegének jellege és érvelési módja miatt ismétlésekre is kényszerültünk. (Az interjú szövegét nagyobb jobb és bal oldali behúzással közöljük, ezen belül a kérdések félkövér, az interjúalany válaszai dőlt betűkkel jelennek meg.)

Ajánlunk továbbá néhány olyan kötetet, cikket és egyéb olvasnivalót, amelyekből a magyar nyelv múltja, illetve az összehasonlító nyelvészet iránt érdeklődő nagyközönség tájékozódhat. Írásunkban kizárólag az interjú nyelvészeti kijelentéseivel foglalkozunk.

A MTA Nyelvtudományi Intézetének honlapján további, más jellegű cikkek is találhatók a magyar nyelv múltjáról, valamint rövid és közérthető összefoglaló az összehasonlító nyelvészet módszereiről.

Az MTA Nyelvtudományi Intézetének a rovásra vonatkozó válasza 

„Az indogermán kutatásban vannak gót, szanszkrit szövegek, persze ott is sok a spekulatív elem. De a finnugrisztika legősibb forrása a Halotti beszéd, azelőttről nincsenek írott források, kivéve a rovásírásos emlékeket, amikkel nemigen foglalkozik a tudomány.” (Marácz László)

A rovásírásnak több formáját ismerjük. A magyarokhoz kapcsolható székely rovásírás jelenleg ismert első emlékei XIII-XIV. századiak, tehát a Halotti beszédnél későbbiek. Azt sem mondhatjuk, hogy a székely rovásírás történetével nem foglalkozik a magyar nyelvészet. Legutóbb Sándor Klára jelentetett meg a kérdést kimerítő igénnyel tárgyaló monográfiát (Sándor Klára: A székely írás nyomában. Typotex, Budapest, 2014. ISBN: 978-963-2793-87-0)

(Nyelvtudományi Intézet – eredeti cikk)

Rovás Infó vélemény

Nem cáfolta Marácz László kijelentését a Nyelvtudományi Intézet, de mégis úgy tűnik, mintha a szerző lenne a buta. Az ellenérvelést szánalomraméltó csúsztatással oldják meg. Mit is állítanak?

  1. “A rovásírásnak több formáját ismerjük” – ez így helyes, valóban több formája van a rovásnak. Ha ezt tudják, vajon miért veszik elő a következő, önmagában szintén helyes állítást? Azért, mert erre már nem igaz Marácz mondanivalója.
  2.  “A magyarokhoz kapcsolható székely rovásírás jelenleg ismert első emlékei XIII-XIV. századiak” – Ez is helyes.
  3. ” tehát a Halotti beszédnél későbbiek” Ez is helyes.

Vegyük észre, a három állítást azért tették egymás mellé, hogy aztán azt sugallják, Marácz állítása helytelen, tudniillik, hogy léteznének Halotti beszéd előtti (magyar nyelvű) rovásos források. Hol van tehát a csúsztatás? Ott, hogy Marácz általában véve a rovásírásra hivatkozik, mint nyelvemléket őrző írásokra, amelyek tényleg léteztek a Halotti beszéd megírása előtt is. Azonban az MTA Nyelvtudományi (sic) Intézete olyan, a székely-magyar rovással kapcsolatos állítást tett, amelyből valóban azt a helyes következtetést vonja le, hogy későbbi a Halotti beszédnél. Csakhogy Marácz László nem csak a székely-magyar rovást ismeri, hanem annak elődírásait is, például a Kárpát-medencei rovást, illetve az ehhez kapcsolódó rovás íráscsalád többi tagját is.

800px-carphatian_basin_rovas_alphabet_on_coin_1996

A szarvasi rovásemlék már megjelent ezüstpénzen, a hozzá tartozó teljes Kárpát-medencei rovás ábécével.

De ezzel csak ismét az derült ki, hogy az MTA-nak a kutatási látótávolsága a Halotti beszédnél ér véget az időben visszafelé haladva, s nem akarja semmi esetre se kimondani, amit Marácz László kimondott: a latinbetűs nyelvemléket megelőző rovásos emlékeink is vannak. Pedig tudják, hogy a “rovásírásnak több formája is létezik”. A Sándor Klára könyvét kár volt említeni ebben az összefüggésben: nincs kényelmesebb a középkori rovásemlékek kutatgatásánál, mert abból nagy baj nem lehet. De célszerű volna beszélniük Róna-Tas Andrással, mert ő legalább mert korábbra is visszatekinteni a rovás történetében, ahogy ez kiderült a Tudomány Ünnepén közreadott előadásából.

(Rovás Infó)

Kapcsolódó cikkek:

Share