Gesta Hungarorum és Gusztáv

Sebestyén Gyulának eleddig kevéssé ismert nagyívű eposzát – Gesta Hungarorum – adták ki, Jankovics Marcell rajzaival. Meglepő érdekességekre derült fény.

Sebestyén Gyula – a sokoldalú néprajzos

Sebestyén Gyula munkásságát mindenki ismeri, aki egy kicsit is belemélyedt a rovás XX. századi kutatástörténetébe. Ugyanis több mint száz éve letette már az asztalra a rovásírás témájában végzett kutatásainak eredményeit: Rovás és rovásírás valamint A magyar rovásírás hiteles emlékei címmel.

litea-20161013

Sebestyén Gyula 1925-ben megjelent Gesta Hungarorum – A magyar hősmondák öt könyve című kötetének új kiadását mutatták be tegnap. Ezúttal Pete György kiadásában, mert sajnos a trianoni gyalázat után kegyvesztett lett, gondolatait, írásait pihentették, elfeledtették.

A Lítea könyvesboltban tartott könyvbemutatón Dr. Kriza Ildikó vázolta Sebestyén Gyula életét. Jankovics Marcell pedig 7-8 éve a kiadó felkérésére elvállalta a tervezett kiadásnak az illusztrációját – amelynek örömmel tett eleget.

A Gesta Hungarorum tartalmában is utal a rovásírásra – külön fejezet szól az írásról (VII. fejezet). A mellé tett illusztráción a tatárlakai korong képe mellett a nevezetes énlakai kazetta rovásfelirata kapott helyet (95. o). Azonban egyedi, saját készítésű rovásfelirat is található Erdély témájánál: Álmos áldozata c. illusztráción az alábbi rovásfelirat található:

gestahungarorum_almos

Gesta Hungarorum illusztrációja (255. oldal, Jankovics Marcell illusztrációjának részlete: Álmos áldozata)

A felirat olvasata: “(E)rdéjért halok meg”. Az illusztráció alatt olvashatjuk, hova tartozik: IV. könyv VIII. fejezet: Álmos meghal Erdélyért. Ezzel azonos tartalmilag a jobbról balra tartó rovásfelirat.

A rovásbetűk formája is izgalmas, mert ugyanez a kéz rótta a Gusztáv koccan c. rajzfilmepizód rendszámtábláját is – négy évtized különbséggel. Ott is hiányzik a szó eleji E betű.

gusztav rovasrendszamtabla2

Gusztáv rendszámtáblája: (E)lm(e)gy jármű (rovás)

Természetesen a könyvbemutatón rákérdeztünk erre is Jankovics Marcellnél, hogy a Gusztáv rajzfilmben szereplő rovásfelirathoz kinek van köze: elmondása szerint kizárásos alapon csak neki, mert ő az egyetlen az alkotók között, aki “piros-fehér-zöld” volt. Magára a rovásfeliratra sajnos már nem emlékszik ennyi idő és elkészült rajz elteltével.

A könyvbemutatón – ha már előkerült a rovás témája – Czakó Gábor is hozzászólt, Sebestyén Gyulát méltatva. Megemlítette a szarvasi csont tűtartót is, melynek rovásfelirata bizonyítja – még a köznép is képes volt írni, olvasni. Különös mód, még Ludas Matyi történetét is felidézte, mert abból is az derül ki, hogy mind Döbrögi, mind pedig Ludas Matyi tisztában volt a rovás mibenlétével.

A Gesta Hungarorum – Jankovics Marcell 50 tusrajzával című kiadvány mindösszesen 400 példányban jelent meg, érdemes tehát mielőbb beszerezni.

(Rovás Infó)

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Share