Óriásplakát a rovás aláírás mellett

A rovásírás szélesebb körű elfogadása érdekében több óriásplakát kihelyezését tervezi országban a szolnoki székhelyű Rovás Alapítvány.

A rovásírásra hívnák fel a figyelmet

Sípos László, a szervezet elnöke úgy véli, a Kúria ítéletével világossá vált: a világon egyetlen helyen, Magyarországon tilos a nemzeti írásunkat hivatalosan használni. Ezt a tényt még csak azok ismerik, akiket érdekel a rovás, illetve szeretnék ezt az élő írásrendszert használni a mindennapi életben.

– A figyelemfelhívó plakátokat több helyen szeretnénk elhelyezni, elsősorban Budapesten, de székhelyünkön, Szolnokon is jó lenne megjelentetni. Hogy pontosan hol, erre javaslatokat várunk.

uzenjunk_800px_latin_2

Sípos László mindehhez hozzátette, még Brüsszelben is, hasonlóan sok európai uniós országhoz, gond nélkül lehet használni a nemzeti írásunkkal készült aláírást a hivatalos okmányokon, de ugyanezt nálunk akadályozzák.  Pedig a törvény betűje Sípos szerint egyszerű és könnyen érthető: „A polgár aláírása: születési vagy házassági családi és utónevének az általa használt és elismert írásképe.”

(szoljon.hu – eredeti cikk)

Adománygyűjtés – köztéri óriásplakát

Az alábbi táblázatból kiválaszthatja pénztárcájának, lehetőségeihez megfelelő összeget, amelyet a Paypal Buy Now gombjának megnyomásával Paypal számlájáról, vagy bankkártyájáról tud utalni. Cégek esetében a támogatás az adóalapot csökkenti, melyhez támogatási szerződés készül. Minden támogatás a Rovás Alapítvány számlájára érkezik. Ha úgy egyszerűbb, a banki utaláshoz itt találja a bankszámlaszámot.

 

  • 500 Ft-tal támogatom a rovásüldözés plakátkampányt 
  • 1.000 Ft-tal támogatom a rovásüldözés plakátkampányt 
  • 5.000 Ft-tal támogatom a rovásüldözés plakátkampányt 
  • 10.000 Ft-tal támogatom a rovásüldözés plakátkampányt 

Minden támogatónknak ezúton köszönjük a segítséget, hogy a rovásüldözés elleni plakátkampány sikeréhez hozzájárul.

Kapcsolódó cikkek:

Share